A világ legnagyobb fedett strandját a Berlinhez közeli Krausnickben találjuk. A Tropical Island Resort hatalmas területén egy óriási vízipark mellett a világ egyik legnagyobb beltéri esőerdeje is helyet kapott. Ráadásul a februári repülőjegyek meglepően olcsók, így maga az utazás sem kerül feltétlenül sokba.
Többek között az autópálya használata is drágább lesz. Az autók éves matricája idén 106,80 euróba kerül. Az ingázóknak járó kedvezmény kilométerenként 2 euróról 6 euróra emelkedett. Az elektromos járművek magán töltőinfrastruktúrája a beruházási költségek akár 50 százalékával is támogatásban részesülhet 2026 első negyedévében. Ugyanakkor a standard
Az eddigi gyakorlattal ellentétben már nem 65 éves korban, hanem 70 éves kortól lesz kötelező ötévente orvosi vizsgálatra menni azoknak a sofőröknek, akik személyautót vagy más, alap kategóriájú járművet vezetnek. Ez alól kivételt képeznek azok a sofőrök, akik: C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D vagy DE kategóriájú járműveket vezetnek, megkülönböztető jelz
Következő podcast beszélgetésünk bemutatja, hogyan fejlődött ugrásszerűen az autóipari EMC szakterület Magyarországon, és miként vált nemzetközileg is jegyzett mérnöki kompetenciává.
Sarkvidéki hideg és hófúvások nehezítik a logisztikát. A HungaroMet legfrissebb jelentése szerint Magyarországot sarkvidéki levegő árasztotta el. Az elmúlt napokban több hullámban érkező havazás helyenként 20-30 centiméteres friss hóréteget hagyott maga után, a hét második felében pedig a hőmérséklet a vastagabb hóval borított tájakon akár a mínusz
A Plasma Observatory küldetése a bolygóközi tér és a Föld körüli plazmakörnyezet, vagyis az ionizált részecskékből álló, dinamikus "űridőjárási" rendszer minden korábbinál jóval részletesebb vizsgálata. A misszió hét azonos felépítésű műholdat alkalmaz, amelyek formációban repülve olyan méréseket tesznek lehetővé, amelyekre eddig nem volt mód. A te
2026. január 1-jétől már nem Oliver Blume a Porsche vezérigazgatója. Az 57 éves vezető egy évtizeden át felügyelte a zuffhauseni márkát, mielőtt lemondott a pozíciójáról, hogy helyet adjon Michael Leitersnek, a McLaren korábbi vezérigazgatójának. Blume, aki továbbra is a Volkswagen-csoport vezérigazgatója, őszintén elismerte a Frankfurter Allgemein
Karambolozott egy nyerges vontató és egy személyautó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Budaörs közelében, a 11. és a 12. kilométer között. A kamion üzemanyagtartálya kilyukadt, a gépkocsi pedig megpördült és akadályozza a forgalmat. A balesetnél a törökbálinti hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A raj megszünteti az üzemanya
A közlemény szerint vasárnap 4 óra és hétfő 4 óra között az országos közúthálózaton huszonkét olyan rendkívüli esemény történt, amely miatt forgalomkorlátozásra volt szükség. Illusztráció: MTI/Vasvári Tamás Fejér vármegye néhány alsóbbrendű útját hóátfúvás miatt hosszabb-rövidebb időre lezárták, de a környező települések más útvonalakon megközelít
Manapság egyre szűkösebbek a repülőgépek üléssorai, és ezt főleg a fapados járatokon érezzük meg igazán, különösen a leszállás után, amikor egyszerre indulna meg mindenki. Ha viszont ketten utazunk, létezik egy meglepően egyszerű foglalási trükk, amivel jó eséllyel extra üléshez juthatunk anélkül, hogy külön fizetnénk érte.
Nick Cassidy hihetetlen teljesítményt nyújtott, amikor a 13. helyről az első helyre küzdötte fel magát. Az új-zélandi pilóta türelmet, pontosságot és kulcsfontosságú előzéseket mutatott be, amelyek már-már védjegyévé váltak. Látványosan zárkózott fel a dobogó legfelső fokára, amivel lázba hozta a mexikói rajongókat és bizonyította a Citroën Racing
A vadonatúj generáció hű a Hilux legendás minőségéhez, tartósságához és megbízhatóságához létravázas felépítésével és kiváló terepképességeivel, ugyanakkor a modell történetében először a Toyota multitechnológiás filozófiája lehetőséget ad a vásárlóknak, hogy személyes preferenciáikhoz, üzleti igényeikhez és helyi körülményeikhez igazodó, különböző
A nemzetközi származású (görög/USA) black/death metal projekt, a Phasma február 20-án a Transcending Obscurity Records gondozásában jelenteti meg Purgatory című albumát. A Jason Athanasiadis (Kawir) gitáros / multi-zenész és Luis Ferre (Gravecarver) énekes alkotta duónak ez lesz a harmadik lemeze, amire a black és a death metal vehemens oszcilláció
Bár az autósport szerelmeseinek a Nürnburgringet nem kell bemutatni, az azt körülvevő Eifel régió szépsége és erdei útjai kevésbé ismert. Az új módban viszont kedvünkre szelhetjük majd itt is a kilométereket.
Komoly változás rázta meg a Zcash ökoszisztémát: a projekt mögött álló kulcsfejlesztők kiléptek az Electric Coin Company (ECC) kötelékéből, és egy új vállalatot alapítanak. A döntés hátterében éles nézeteltérések állnak a Zcash irányításáért felelős nonprofit szervezet, a Bootstrap Board működésével kapcsolatban. Bár a fejlesztők távoznak, a Zcash
A német Björn Steiger Alapítvány 14 várost felölelő tanulmány után arra a következtetésre jutott, hogy egy ilyen sebességkorlátozás városszerte történő bevezetése jelentős potenciállal rendelkezik a városközpontok biztonságosabbá, egészségesebbé és élhetőbbé tételére. Fotó: Google Gimini mesterséges intelligencia által készített kép Az alapítvány
Újabb meghökkentő pletyka borzolja Hollywood kedélyeit. Friss értesülések szerint elképzelhető, hogy Michael Jackson legkisebb fiának nem a poplegenda a biológiai apja, hanem a Keresztapa legendás sztárja, Marlon Brando. Évtizedek óta tartanak a találgatások Michael Jackson gyermekei körül, ám most egy különösen merész elmélet került újra előtérbe
Elhagyta gyerekkorában az édesapja a főváros Xiii. kerületében halálra késelt Dollit. Az angyalföldi gyilkosság áldozatának egyik közeli ismerőse szívszorító történeteket mesélt a gyönyörű lány életéről.
A Fidesz-KDNP szombati kongresszusán kiderült, hogy kik képviselik a kormánypártokat a 2026-os országgyűlési választásokon. A 106 jelölt egyike dr. Takács Árpád, aki Békés vármegye 1. számú egyéni választókerületében száll ringbe áprilisban.
A Mercedes-Benz Cars üzletág eladásai 2025-ben 1,8 millió darabot értek el, ami éves bázison kilenc százalékkal maradt el a 2024-es szinttől. Fotó: Mercedes Európában 634 600 személyautót értékesítettek, ez az előző évhez viszonyítva egy százalékos csökkenést jelent. Németországban a 213 200 darabos kiszállítás éves összevetésben változatlan szin
Míg az ID. Polo külső megjelenését korábban már láthattuk, az utastér most debütált. A dizájn minimalista, sallangoktól mentes, nincsen "túllihegve" semmi, ahogyan azt a Volkswagen elektromos modelljeitől megszokhattuk. A korábbi ID.3 sok kritizált érintésérzékeny csúszkái és paneljei eltűntek, helyüket fizikai kezelőszervek vették át. Még a kormá
A nyári csúcsszezonon kívüli európai utazás egyik legnagyobb előnye általában a kedvezőbb ár. Persze Amszterdam vagy London ilyenkor sem számít olcsónak, de bőven akadnak olyan úti célok, ahol a költségek miatt nem kell kompromisszumokat kötni. Egy friss összeállítás öt ilyen helyet ajánl, és a listán egy magyar város is szerepel.
Illusztráció. Forrás: Mercedes A közlekedésbiztonság kérdése a téli hónapokban minden évben kiemelt figyelmet kap. A változó időjárási körülmények, most a rengeteg lehullott hó, a tartós fagypont alatti hőmérséklet, a csúszós utak, és a gyakran kiszámíthatatlan forgalmi helyzetek fokozott felkészültséget igényelnek mind a járművezetőktől, mind a já
A Tiguan a nagy kedvenc Svájcban. Fotó: VW A svájci autópiac történelmi mélypontra zsugorodott 2025-ben. De mely márkák és modellek fogytak a legjobban tavaly? A svájci autókereskedelem nem lehet elégedett 2025-tel. Főbb megállapítások: A svájci autópiac 25 éves mélypontra zsugorodott A VW és a Škoda a legnépszerűbb márkák Az importőrök milliós bír
Télen sokkal több okunk lehet útra kelni, mint elsőre gondolnánk. A februári utazás egyik nagy előnye, hogy ilyenkor még a legnépszerűbb európai városok is nyugodtabb arcukat mutatják, kevesebb a turista, a szállásárak pedig érezhetően alacsonyabbak. Összegyűjtöttünk hat olyan európai úti célt, amely ideális választás lehet egy téli városnézéshez v