A Toyota Hilux neve évtizedek óta egyet jelent a strapabírósággal. A modell hírnevét pedig talán semmi sem alapozta meg jobban a szélesebb közönség körében, mint a brit Top Gear több mint húsz évvel ezelőtti legendás kísérlete, amelyben mindent megtettek azért, hogy működésképtelenné tegyenek egy Hiluxot. A pick-upot többek között rombológolyóval ü
Az új energiát használó járművek (New Energy Vehicle - NEV) világelső gyártója ezzel továbbra is az első helyen áll a tisztán elektromos és plug-in hibridek (BEV + PHEV) együttes kategóriájában, valamint az elektromos autók (BEV) piacán is, 1839 darabos eladással. A Magyarországon forgalmazott kínai márkák által regisztrált új személygépjárművek ra
Mindenki tudja, hogy a sebességváltón az R betű a Reverse (hátra) rövidítése. A világ szinte összes országában és autójában, legyen szó kézi vagy automata váltóról, ezt a betűt használják a rükverc jelölésére. Azonban az 1970-es években sok autóban feltűnt egy másik betű is: az E, amely a globális olajválságok idején hódított. Ez az Economy (gazda
Fotó: Mercedes A 29 éves pilótának ez az idei első és pályafutás 49. pole pozíciója. Verstappen mellől a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője rajtolhat majd, míg a harmadik starthelyet a vb-éllovas Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a Mercedesszel, de ehhez az is kellett, hogy az időmérőn harmadikként záró francia Isack H
Fotó: police.hu Őrizetbe vettek egy budapesti férfit, aki péntek este indokolatlanul fékezett egy másik közlekedő előtt, majd gumilövedékes fegyvert fogott rá az M44-es autóút Békés megyei szakaszán - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint előzési manőverek közben az egyik járművezető kétsz
Thierry Neuville a pénteki utolsó gyorsasági szakaszon ragadta magához a vezetést Adrien Fourmaux-tól a Szardínia-ralin, miközben Oliver Solberg lendületes versenyzéssel a harmadik helyre jött fel, ezzel továbbra is komoly nyomás alatt tartva bajnoki riválisait, Elfyn Evanst és Sami Pajarit. Mindössze 0,4 másodperc választja el egymástól a két Hyun
Egyelőre csak virtuális terveken ugyan, de szélesített karosszéria, hatalmas szárny és látványos aerodinamikai elemek kerültek a Dacia legolcsóbb villanyautójára. A teljesítmény viszont változatlan maradna. Van ennek így értelme?
A növekedés az előző negyedévhez képest 25,87 százalékos volt. A rekord teljesítményhez hozzájárult az erős szeptember 105 656 jármű eladásával, ami 2,45 százalékos növekedés 2026 augusztusához képest, és 59 százalékos bővülés 2025 szeptemberéhez viszonyítva. Ez az eredmény a világ négy legnagyobb NEV- (új energiával hajtott jármű) gyártó közé emel
A Black csomag a BMW X3 M50 xDrive exkluzivitásaként, motorsport-ihlette stílusjegyekkel fokozza tovább a karosszéria és az utastér sportosságát. A 22" méretű, Polygon küllődizájnú, 1134 M Black kódjelű BMW M könnyűfém keréktárcsák az eddigi legnagyobb felnikként debütálnak a BMW X3 M50 xDrive alatt. A BMW M sport fékrendszer féknyergei exkluzív ma
A technológia három fő funkciót kínál: extrém gyors töltést, intelligens töltésvezérlést és automatikus töltést. Az MI-alapú rendszer egyik legfontosabb feladata az akkumulátor hőmérsékletének szabályozása, mivel a rendkívül nagy töltési teljesítmények komoly hőterhelést jelentenek az energiatárolók számára. A Geely szerint az alkalmazott algoritmu
Több mint húsz évvel a legendás Top Gear-kísérlet után a Toyota újra extrém próba elé állította a Hiluxot. Ezúttal a vadonatúj, tisztán elektromos modellre ejtettek közel 760 kilogrammnyi lakókocsit mintegy kilenc méter magasból.
Fotó: BKK A Mobi-pontok a főváros és a kerületek által kijelölt olyan kerékpár- és rollerparkolók, ahol a megosztott szolgáltatások járműveit rendezetten lehet elhelyezni, és általában saját kerékpárok, illetve rollerek parkolására is lehetőség van - olvasható a BKK közleményében. Felhívták a figyelmet, hogy a közbringákat csak azokon a Mobi-pontok
A 2. gyalogos, a 17. kerékpáros és az első közös csúcs. Fotó: orf.at A Kismarton Kulturális Központban minden a kerékpározás és a gyaloglás körül forgott. A gyaloglóknak más igényeik vannak, mint a kerékpározóknak – mindazonáltal a két témát most először tárgyalták együtt a konferencián. Természetesen felmerülnek konfliktusok, és a cél az, hogy min
A Toyota Motor Manufacturing UK (TMUK) burnastoni gyártóüzeme mellett létrehozott körforgásos üzem 2025 augusztusában kezdte meg működését. Burnastonban készül a Toyota Corolla ferdehátú és Touring Sports változata is. A létesítményben az életciklusuk végére ért járműveket szakszerűen szétszerelik, a kinyert elemeket pedig három fő kategóriába soro
Egy autó legmeghatározóbb része, a felnijein túl persze, az orra. Amellett, hogy számtalan biztonsági követelménynek meg kell felelnie, ezen a homlokfelületen múlik, hogy milyen érzelmeket kelt az emberekben egy autó. Sokszor ezen keresztül üzen egy gyártó az ügyfelek felé, hogy milyen irányt vettek a fejlesztés során: lehet vidám, retró, letisztul
A 41 éves szombathelyi pilóta ebben az évben már 13. alkalommal volt utolérhetetlen az időmérő edzésen, azaz rajta kívül senki nem nyert időmérőt a mostani szezonban. Az első rajtkockát aztán a tőle megszokott módon magabiztos sikerre váltotta Kiss, aki immár 19. futamgyőzelmét aratta az idényben. Az este rendezett második - részben fordított rajtr
Felhőkarcolók, luxuslakások, kaszinó, jachtkikötő és Görögország legnagyobb bevásárlóközpontja. A következő években Dubajra emlékeztető városkép rajzolódhat ki Athén déli részén, ahol az egykori Ellinikon repülőtér helyén mintegy 8 milliárd euróból épül fel egy teljesen új városrész.
Egy ausztrál kiberbiztonsági vizsgálat arra kereste a választ, milyen adatokhoz és funkciókhoz lehet hozzáférni egy modern, folyamatos internetkapcsolattal rendelkező autóban.
Krumpli, vaj, tej és só: elsőre semmi rendkívüli nincs Joël Robuchon híres burgonyapüréjének hozzávalóiban. A legendás francia séf mégis ebből a négy alapanyagból készített olyan selymes, gazdag köretet, amely világszerte a nevéhez nőtt. A titok elsősorban a technikában és a szokatlanul nagy mennyiségű vajban rejlik.
Fehér gólyákból álló, több tucat madarat számláló csapat érkezett Máltára, pedig a mediterrán szigetország egyáltalán nem tartozik a faj megszokott vonulási útvonalai közé. A BirdLife Malta mintegy 67 példányt figyelt meg, ami még a helyi madarászok számára is rendkívüli eseménynek számít.
A népszerű spanyol sziget évek óta próbálja kordában tartani a tömegturizmus következményeit, legújabban pedig a közlekedés került a figyelem középpontjába. Mallorca vezetése 2027-től felső határt szabna a szigetre érkező autók számának. A végleges kvóta még nincs meg, a cél azonban egyértelmű: a következő nyári szezonban már kevesebb jármű terhelj
A kínai autógyártók nem jönnek már többé Európába, hanem itt vannak. Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA) által közzétett adatok azt mutatják, hogy a BYD már a Ford nyakában liheg az "Öreg Kontinensen". A Build Your Dreams által gyártott autók regisztrációja az év első 8 hónapjában 144,1 százalékkal nőtt, elérve a rekordot jelentő 234 099 d
A Renault több mint 10 milliárd eurót, átszámítva mintegy 3900 milliárd forintot készül befektetni Franciaországban a következő öt év során. François Provost vezérigazgató a France Inter rádiónak adott interjúban elmondta: a pénzt elsősorban az elektromos átállás folytatására, valamint elérhetőbb árú autók fejlesztésére és gyártására fordítanák s –
Negyedszázada jelent meg hivatalosan Magyarországon a Lexus. Az évi néhány száz autós kezdetek után, ma már nagyjából 1500 példány talál gazdára évente, miközben a limuzinokra épülő kínálatot fokozatosan átvették az SUV-k és az elektrifikált hajtások.
A Tesla 486 532 elektromos autót adott át világszerte 2026 harmadik negyedévében – derül ki a vállalat jelentéséből. Az eredmény jelentősen meghaladta a társaság által összesített, 461 974 darabos elemzői várakozást, így a friss számok első pillantásra egyértelműen kedvezőnek tűnnek. A Tesla részvényárfolyama közel 4 százalékkal emelkedett a bejele
A brit autópiacon sokáig legfeljebb feltörekvő szereplőként kezelt kínai márkák közül elsőként a Chery-csoporthoz tartozó Jaecoo kapaszkodott fel az értékesítési lista élére. A Jaecoo 7-ből szeptemberben 10 813 példányt helyeztek forgalomba az Egyesült Királyságban – derül ki a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének, az SMMT-nek az előzetes
Az olajból meggazdagodott Szaúd-Arábia elektromos autókkal szeretné feltenni magát a járműipar térképére. A szaúdi állami befektetési alap és a tajvani Foxconn közös vállalata, a Ceer bemutatta első két sorozatgyártásra szánt modelljét: az Exobot limuzint és az Exobot SUV-t. A First Edition kivitelek hárommotoros, összkerékhajtású rendszerének telj
A Toyota versenyzője a harmadik helyről, az éjszakai éllovas Thierry Neuville-től 12,3 másodperces hátrányból kezdte a napot, ám a délelőtt folyamán remek teljesítményt nyújtott, majd az eseménydús délutánt is sikeresen abszolválva olyan helyzetbe hozta magát, hogy megszerezheti a győzelmet mind a raliban, mind a világbajnokságon. A bajnokságot vez
Ha nem lenne elég, hogy egy francia vadászgépről van elnevezve (és talán kicsit formázva is) a Renault kínálatának legnagyobb és egyben legstílusosabb SUV-ja, most már a Hypnotic jelzőt is utána tehetjük. Ilyen néven mutatkozott be ugyanis a Rafale legújabb limitált szériás változata, ami 63 550 eurós, azaz átszámítva kb. 22,5 milliós árcédulájával
Október 23. és 30. között szünetel a termelés a Stellantis sochaux-i gyárában, ahol egyebek mellett a Peugeot 3008 és 5008 készül. A Rennes melletti üzemben október 22-től 30-ig állnak le a szerelősorok; itt elsősorban az új Citroën C5 Aircross gyártását érinti az intézkedés. A Stellantis közlése szerint nem általános akkumulátorhiányról van szó, h
A magyar autópiacon már kézzelfogható eredménye van a kínai márkák terjeszkedésének: a BYD az elektromos szegmens élén áll, miközben a Leapmotor az első teljes magyarországi naptári évében igyekszik megvetni a lábát. A két gyártó eltérő nagyságrendnél tart, de egyaránt az látszik, hogy a növekedést bővülő modellkínálattal támogatják. A BYD 2026 els
Vízből kiálló fatörzsek, eldugott erdei ösvények és egy egykori vadászkastély emléke teszi különlegessé a Bakony mélyén fekvő Hubertlaki-tavat. A látvány sokaknak az erdélyi Gyilkos-tavat juttatja eszébe, pedig a két tó egészen más módon alakult ki. A különleges hely ráadásul egy rövid, családbarát túrával is könnyen felfedezhető.
A kombik piaci részesedése folyamatosan szűkül az SUV-k előretörésével, az Opel azonban nem lemondana a karosszériatípusról, hanem újraértelmezné. A német gyártó október 12-én, a Párizsi Autószalonon mutatja be az Opel Sports Tourer eXperimental, röviden STX Concept nevű tanulmányát. Az autó egyelőre csak részleteiben látható, de már az előzetes fe
A Hyundai New Yorkban mutatta be világszerte legnépszerűbb szabadidő-autójának új generációját. A 2004 óta több mint 11,1 millió példányban értékesített Tucson az eddiginél szögletesebb és robusztusabb külsőt kapott. A hosszított változat 4,7 méteres, vagyis 60 milliméterrel hosszabb elődjénél, miközben szélessége 40, magassága 20 milliméterrel nőt
Izgalmas hétvégét zárt a háromszoros világelső túraautós magyar pilóta Dél-Koreában. A fővárostól, Szöultól 160 kilométerre északkeletre, a Kangwon-do régióban található Inje Speedium másodszor adott otthont a Kumho FIA TCR World Tournak. A 3,908 kilométeres, 20 kanyaros Inje ring jellemzője az emelkedős hosszú célegyenes, a hullámzó aszfalt, va
Már a rajt előtt elszabadult a káosz A futam eredetileg tervezett kezdését a hatalmas esőzés miatt el kellett halasztani. Amikor a mezőny végül biztonsági autó mögött megpróbált elindulni, rögtön jöttek a problémák: Isack Hadjar kis híján a sóderágyban ragadt, Verstappen Red Bullja majdnem megállt, Hamilton Ferrariját pedig újra kellett indítani. E
Több mint 18 millió eladott példány után alapjaiban újul meg a BMW legsikeresebb modellcsaládja. A gyártó hivatalos tájékoztatása szerint az új 3-as sorozatból két elektromos és három benzinmotoros változat készül, később pedig konnektoros hibriddel bővül a választék. A különböző hajtású autók szinte azonos formát és utasteret kaptak, műszakilag az
A Volkswagen hivatalosan megerősítette, hogy az ID.4 és a kupésabb karosszériájú ID.5 közvetlen utódja az ID. Tiguan lesz. Az új elektromos SUV világpremierjét 2026 októberében tartják, az európai forgalmazás pedig 2027 elején indulhat. A jelenlegi ID.4 és ID.5 egyelőre még elérhető, egyes piacokon azonban már csak a készleten lévő példányokat érté
Az Aston Martin ismét átírta elektromos menetrendjét. Adrian Hallmark vezérigazgató az Autocarnak adott nyilatkozatában közölte, hogy a márka első tisztán elektromos modellje legkorábban 2033-ban, de akár csak 2035-ben jelenhet meg. A vállalat tehát nem egyszerűen elhalasztott egy premiert: lényegében a következő évtized elejéig levette a villanyau