Megkezdődött a 2026/27-es tanév az Audi Hungariánál. Szeptemberben több mint nyolcvan új tanuló csatlakozott a vállalat duális szakképzési programjához, és kezdte meg szakmai képzését a
Kína legészakibb városában már szeptember közepén elkezdődött a fűtési szezon, amely várhatóan egészen május közepéig tart. Mohében a hideg az év nagy részében a mindennapok része: a településen korábban mínusz 53 Celsius-fokot is mértek, az extrém időjárásból pedig mára turisztikai vonzerő lett.
A kínai autógyártók már nemcsak az árakkal és a felszereltséggel versenyeznek európai riválisaikkal, hanem a fenntartási költségek terén is egyre erősebbek.
A rákhalászatról keveseknek jutna eszébe a kiemelkedő kereset, Norvégiában azonban egyetlen jól sikerült szezon már jelentős bevételt hozhat. A halászok akár havi 10–20 ezer eurót, vagyis nagyjából 3,6–7,4 millió forintot is kereshetnek, a magas jövedelemhez viszont komoly kockázatok társulnak.
Egy hagyományos benzines autó motorjától szinte lehetetlent várunk. Hatékonyan kell működnie alapjárat közelében, városi araszoláskor, hirtelen gyorsításnál, országúton és 130 kilométeres óránkénti sebességnél is. Márpedig a belső égésű motor nem minden fordulatszámon és terhelésen ugyanolyan hatékony. A villanymotor leveszi róla a nehéz munkát A h
A Citroën egyelőre csak részleteket mutatott meg az új 2CV-tanulmányból, amelynek teljes leleplezését 2026. október 11-ére időzítette. A Párizsi Autószalon egyik legfontosabb premierjének ígérkező koncepció az 1948-ban bemutatott eredeti modell szellemiségét ülteti át az elektromos korszakba. A gyártó hivatalos közleménye szerint nem pusztán egy no
Ahogyan egykor az elektromos modellek piacra dobását, úgy a hatótávnövelő belső égésű motorral ellátott villanyautók megjelenését sem sürgeti a Toyota házon belül, azonban úgy tűnik, hamarosan ilyen típus is lesz a japán márka emblémájával.
Az új Jaguar Type 01 aligha téveszthető össze bármelyik korábbi modellel. A New Yorkban leleplezett, négyajtós elektromos grand tourer a 2024-ben bemutatott Type 00 tanulmányautó formavilágát viszi sorozatgyártásba: rendkívül hosszú motorháztetőt, alacsony tetőt, széles sárvédőket és szinte tömbszerű hátsó részt kapott. A legmeglepőbb részlet, hogy
A rendőrségi jelentés szerint az ellopott holmik listája meglehetősen hosszú: szerepel rajta 6 kotrógép (bagger), 7 autószállító utánfutó, 2 traktor, 2 lakókocsi, 3 fűnyíró traktor, egy kismotor, egy építőipari kompresszor és számos egyéb kisgép. A zsákmányt Magyarországra csempészték és ott adták el. A Tullni járásban történt kotrógéplopások után
A Volvo Cars világszerte 141 609 autót értékesített 2026 harmadik negyedévében, 10,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szám önmagában is rosszul mutat, mögötte azonban még nagyobb regionális különbségek húzódnak meg: miközben Európa és a világ többi része összességében 2 százalékos növekedést hozott, Kínában valóságos zuhanást szen
Valami furcsa történik a világ nagy autókiállításaival. Miközben az elmúlt években a hagyományos autószalonok sorra veszítettek jelentőségükből, a kínai gyártók egyre nagyobb területet foglalnak el bennük. A Reuters összefoglalója szerint a folyamat odáig jutott, hogy miközben egyes tradicionális rendezvények a gyártók távolmaradásával küzdenek, a
Az elektromos autók európai térnyeréséről évek óta beszél az iparág, augusztusban azonban átlépett a piac egy szimbolikus határt. A JATO Dynamics friss adatai szerint 2026 augusztusában 242 425 tisztán elektromos autót regisztráltak Európában, 52,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel a BEV-modellek részesedése 20,2 százalékról 29,3 s
Küllemében meglehetősen extrémre sikerült a Jaguar új korszakának kezdetét jelölő Type 01, azonban a nem mindennapi kasztnihoz igyekeztek komoly számokat társítani. Sikerült? Máris mutatjuk!
A Freelander története 1997-ben kezdődött, és 2015-ig a Land Rover egyik legismertebb modellneve volt. Utódja a Discovery Sport lett, a név azonban nem tűnt el végleg. A JLR és a Chery 2024-ben jelentette be, hogy újraélesztik a Freelander nevet, de már nem egyszerű modellként, hanem önálló márkaként. A konstrukció lényege, hogy a JLR adja a márkan
2026. október 15. és 18. között visszatér Budapestre, és 16. alkalommal fogadja a közönséget Közép- és Kelet-Európa legnagyobb és hazánk egyetlen nemzetközi képzőművészeti vására. Magyarország leggazdagabb kortárs képző- és fotóművészeti válogatása a világ közel harminc országából érkező mintegy kilencven kiállító jóvoltából 500 feletti művész több
Az ősz egyre többeknek válik ideális időszakká egy rövidebb városlátogatáshoz: ilyenkor már kisebb a tömeg, kellemesebb az idő, és több európai úti célon az árak is barátságosabbak lehetnek. Mutatunk öt olyan várost, ahol Budapesthez képest kedvezőbb költségekkel tervezhetünk, miközben az odaút sem jelent feltétlenül komoly kiadást.
Új motorváltozattal bővítette a Sandero kínálatát a Dacia, így mostantól akár full hibridként is megvásárolható a modell. Mutatjuk, mekkora felárat kell fizetni a HEV rendszerért!
Ritkán kerül egy színpadra egyszerre ennyi meghatározó járműipari szereplő. November 12-én az Audi Hungaria, a BMW Manufacturing Hungary, a BYD, a Magyar Suzuki és az Opel Szentgotthárd képviselői is ott lesznek a Techtogether+-on.
Az Alpine október 6-án jelentette be, hogy a 2026-os Párizsi Autószalon első napján mutatja be a PS1, azaz Projet Spécial 1 néven futó koncepcióautót. A leleplezés október 12-én, 9 óra 20 perckor lesz, a gyártó pedig egyelőre szándékosan alig árult el valamit az újdonságról. A közzétett képen mindössze egy rendkívül keskeny első lámpatest látható,
A JATO Dynamics friss európai piaci adatai szerint a Kia 2026 augusztusában 36 765 új autót regisztrált Európában, ami 16,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A tíz legnagyobb volumenű márka közül ennél gyorsabb bővülést egyik versenytárs sem tudott felmutatni. Összehasonlításként a Toyota 2,8, a Skoda 5,4, a BMW 2, a Mercedes-Ben
A RacingNews365 értesülése szerint a Forma–1 és Ruanda között már megszületett az elvi megállapodás arról, hogy az ország 2030-tól nagydíjat rendezzen. A motorsportoldal több, a paddockban dolgozó forrásra hivatkozik, és úgy tudja, a hivatalos bejelentés még 2026-ban, akár heteken belül megtörténhet. A Reuters ugyanakkor arról ír, hogy jelenleg sem
Évekig inkább az volt a használt elektromos autók problémája, hogy gyorsan veszítettek értékükből. 2026-ban azonban Európában látványos fordulat következett be. Az AUTO1 Group szeptemberi árindexe szerint az európai használt autók nagykereskedelmi árszintje 133,2 pontra csökkent. Ez augusztushoz képest 2,3 százalékos, éves összevetésben 4,9 százalé
Az elmúlt időszakban stagnált mindkét üzemanyagtípus ára a hazai töltőállomásokon, azonban ennek most vége. Íme a változtatás pontos mértéke és az aktuális átlagárak!
Teljes hosszában megnyílt Japán leghosszabb körtúraútvonala, a Hitachinokuni Long Trail. Az Észak-Ibaraki tartományon átvezető út hat várost és települést kapcsol össze, miközben hegyek, vidéki falvak, vízesések, tengerparti szakaszok és történelmi helyszínek váltják egymást a túrázók előtt.
A Porsche szerdán bemutatott új stratégiája, a Sportwagenschmiede ’35 egyértelmű irányváltást jelent. A vállalat középtávon 10–15 százalékos működési eredményhányadot céloz, hosszabb távon pedig ismét elérné a 15 százalékot. Ehhez azonban már nem a korábbi értékesítési volumen visszaszerzését tartja kulcsnak, hanem az egy autón megtermelt nyereség
A kínai autópiacon a szeptembert hagyományosan az úgynevezett "arany szezon" részének tekintik, amikor a vásárlások rendszerint felpörögnek. A mostani számok azonban jóval vegyesebb képet mutatnak. A Wall Street Journal szerint több nagy elektromosautó-gyártó növekedése elmaradt a korábbi tempótól, ami arra utal, hogy a túlkínálat, az árháború és a
Nyáron könnyű hozzászokni a jó látási viszonyokhoz és a száraz utakhoz. Ősszel ez egyik napról a másikra megváltozhat. Ködben és esőben nemcsak kevesebbet látunk, hanem a fékút is hosszabb lehet, ezért érdemes nagyobb követési távolságot hagyni, és kerülni a hirtelen mozdulatokat. Indulás előtt sem árt végigfutni néhány alapvető dolgon. Ha az ablak
A BMW látszólag szembemegy azzal a trenddel, amely az utóbbi években egyre erősebben rajzolódik ki a német autóiparban. A Financial Times arról számolt be, hogy miközben a Volkswagen és a Mercedes-Benz németországi költségeiket és termelési kapacitásaikat csökkentik, a BMW mintegy 2 milliárd eurót fordít hazai gyártásának átalakítására, beleértve a
A Honda új indiai stratégiájának egyik legfontosabb eleme a Tata Technologies bevonása – írja a Reuters. A megállapodás alapján az indiai mérnöki cég helyi piacra szánt modellek fejlesztésében vesz részt, miközben a Honda továbbra is ellenőrzi a technológiát, a minőségi követelményeket, valamint a kapcsolódó szoftveres és vezetéstámogató rendszer
Miközben egyre kevesebb hagyományos autógyártó tartja fontosnak, hogy részt vegyen a legnagyobb európai autószalonokon, a kínaiak szeretik ezt a lehetőséget is megragadni, hogy az új ügyfélcsoporthoz szóljanak. Így nem csoda, hogy a 2026-os Párizsi Autószalonon sem lesz hiány kínai gyártókból. Ott lesz a 212, Aito, BYD, Changan, Chery, Denza, Forth
Reggeli ingázás közben, a londoni körgyűrűn araszolva szokatlan látvány akadt meg Steve Young, az ICDP ügyvezető elnökének szemén: két páncélozott pénzszállító teherautó haladt gyorsan, háromautós rendőri kísérettel. Az Egyesült Királyságban ez ritka jelenség, nagy értékű rakomány mellett errefelé jellemzően csak foglyokat, kiemelt személyeket vagy
Fotók: August Horch Museum Zwickau A Trabant: Egy legendás autó Az 1964 júliusa és 1990 júliusa között gyártott Trabant P 601 az NDK egyik jelképe volt. A zwickaui gyár körülbelül hárommillió Trabantot gyártott. Léteztek tervezett modernizációk, de ezek következetesen kudarcot vallottak. Egy ötlet viszonylag ismeretlen maradt: Két évvel a 601-es gy
Márciusban még úgy tűnt, hogy végleg lezárul egy korszak a BMW-k világában. Az 1987-ben alapított, a németországi Aachenben működő AC Schnitzer bejelentette, hogy az év végéig megszünteti tuningtevékenységét. A vállalat közel négy évtizeden keresztül készített sportosabb, erősebb és látványosabb változatokat a BMW és a MINI modelljeiből, így megszű