Mind jól tudjuk, hogy sokkal több dizájn terv készül az autógyáraknál, mint amennyit végül gyártásba visznek. Azonban, míg a legtöbb terv a fiókokban végzi, addig néhányat néha előhúznak, hogy a szélesebb közönséggel is megismertessék. Ezúttal azonban nem maga a gyár, hanem egy leköszönő dizájn főnök osztott meg egy ilyen, eddig eldugott tervet. Go
A tavasz sokak számára egyet jelent a kirándulásokkal, ilyenkor különösen érdemes felkeresni Magyarország legszebb arborétumait és botanikus kertjeit. A virágzó fák, a friss zöldbe boruló parkok és az illatos sétányok tökéletes lehetőséget kínálnak arra, hogy magunkba szívjuk az évszak első jeleit. Itthon szerencsére bőven akad választék, mutatunk
Február 24-én a X. kerületi Kőér utcai vasúti átjárónál egy autószállító teherautó és egy taxi sofőrje nem gondolkodott, mielőtt az előtte szabályosan megálló autót kikerülve, a sorompót kicentizve, a piros jelzés ellenére ráhajtott a sínekre. A budapesti rendőrök a két sofőr figyelmét százezer forint összegű közigazgatási bírsággal hívták fel arra
A 41 éves brit pilóta a tesztelések alatt sok pozitív tapasztalattal gazdagodott az új Ferrariról és ez önbizalommal vértezte fel. Hamilton a tavalyi idény előtt szerződött a Mercedestől az olasz istállóhoz, de az első éve nem sikerült jól, sokak szerint katasztrofális volt, csapattársa, Charles Leclerc mögött csak hatodik lett összetettben. A köve
Van egy régi mondás, miszerint a biztosítás olyan, mint az esernyő: akkor kell beszerezni, amikor még süt a nap. Az emberek többsége hajlamos a biztosítást szükséges rossznak tekinteni, valami olyasminek, amiért havonta fizetünk, de lehetőleg soha ne legyen rá szükségünk. Csakhogy amikor mégis beüt a baj -- legyen az egy közúti baleset, egy vihar,
A Toyota Gazoo Racing World Rally Team egy új raliautót tesztel, amelynek formája a jövőre bemutatásra kerülő, következő generációs utcai Toyota Celicáról származhat. A Portugália Algarve régiójában, Marcio Pereira helyi rajongó által készített, és a francia Rallye-Sport.fr weboldal által közzétett képeken egy kétajtós kupé látható, amely a Toyota
A Tata mindössze két év után frissítette elektromos crossoverét. A Punch EV nagyobb akkumulátort, gyorsabb töltést és meglepően alacsony indulóárat kapott.
Két jármű ütközött péntek délután a 4-es főút 217-es kilométerszelvényénél, az M35-ös autópálya felhajtójánál, Debrecen térségében – számolt be az esetről a katasztrófavédelem. A történtekről videót is kapott a Bpiautósok egy olvasótól, aki a helyszínen haladt. Utóbbi elmondása szerint egy fekete autó közlekedett előtte a 4-es főúton, Ebesnél megel
A baleset a központi Vittorio Veneto sugárúton a Milánói Divathét alatt, a téli olimpia és a paralimpiai játékok közötti szünetben történt. A 9-es villamos Olaszország pénzügyi fővárosának a szívében közlekedik. A villamos a Vittorio Venetón egy váltónál váratlanul letért a pályáról a Sky TG24 televízióban bemutatott felvétel szerint. A jármű a kan
Az ND generáció már több mint egy évtizede piacon van, a következő generációs Mazda MX-5 viszont még évekre van a bemutatótól, ráadásul még mindig nem döntötték el, milyen hajtásláncot kapjon.
A Skoda 2019-ben mutatta be első plug-in hibrid modelljét, a Superb iV-t, majd egy évvel később az Octavia iV-t, 2024-ben pedig a plug-in hibrid Kodiaq-ot. A jól ismert 204 lóerős plug-in hibrid hajtáslánc továbbra is elérhető minden Superb Combi felszereltségi szinthez és a Superb Selection felszereltségi szintjéhez. A Superb legdrágább felszerelt
A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X talált gazdára, saját szegmensében rendre vezeti a hazai piaci eladásokat. Jó vezetni A Toyota GA-B platformja és a hibrid hajtást kiszolgáló akkumulátor alacsony elhelyezkedése alacsony tömegközéppontot és merev karosszér
A széria producerének kezdeményezésére létrejött Vision Gran Turismo projektben a világhíres autógyártók mellett a Xiaomi lett az első tech cég, amely elkészítette virtuális álomautóját. A Li Tian-csüan, a Xiaomi elektromobilitási üzletágának vezetője által bemutatott virtuális modell az 51., amely csatlakozott a Gran Turismóhoz. A Xiaomi Vision Gr
Repülőjegyet és szállást ma már néhány kattintással lefoglalhatunk – a kérdés inkább az, hol érdemes. A légitársaságok és a szállodaláncok szerint a közvetlen foglalás kínálja a legjobb árakat és a legnagyobb rugalmasságot. A szakértők azonban árnyaltabb képet vázolnak: a döntés sokszor az utazás típusától és a választott fizetési módtól függ.
Az importőr emlékeztetett arra, hogy a Leapmotor stratégiai európai terjeszkedése keretében 2025-ben új piacokra lépett be: Bulgáriába, Horvátországba, Magyarországra, Csehországba, Dániába, Izlandra, Írországba, Szlovákiába, Szlovéniába és Svédországba. Immár több mint 800 értékesítési és szervizponttal rendelkezik Európában, megduplázta a hálózat
A Golf GTI W12‑650 – amely 2007-ben egyszeri koncepcióként készült el – soha nem került sorozatgyártásba, de máig legendaként él az autórajongók körében. Most a Volkswagen szakemberei új életet leheltek a prototípusba, amely látványos átalakulásokkal tér vissza. A jubileum alkalmából feltámasztott koncepcióval a VW-nek az a célja, hogy megőrizze é
Franciaország ismét bizonyította, hogy az aktív turizmus terén is élen jár. Egy hollandiai szakkiállításon a 700 kilométer hosszú, La Voie Bleue nevű kerékpárutat választották Európa legjobbjának, amely a zsűri szerint az ország legszebb vidékein vezet keresztül.
A városi közlekedés kérdéseivel foglalkozó fórum mintegy 30 résztvevőjét dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte. Elmondta, a városi közlekedés a legösszetettebb és emiatt a legnehezebb terep nemcsak a közlekedésszervezés, de a jogalkotás
A négykarikás márka először 1976-ban mutatott be ilyen hengerszámú motort a második generációs Audi 100-ban. Ezt követték a fejlesztések és a turbófeltöltő, a kipufogógáz-szűrő, a négyszelepes technológia, a ralira szánt motorok és az öthengeres dízelek. Jelenleg az Audi RS 3 2,5 literes TFSI motorja folytatja az öthengeres motorok fél évszázados h
Hétköznap kora délután, még a Budapestet megbénító késő délutáni dugók előtt versenyeztettük meg a tömegközlekedést és az autót egy 23 kilométeres távon: vajon volt esélye a BKV-nak?
Nem csillapodnak a kedélyek az Európai Unió és Kína közötti gazdasági feszültségben, amit az átalakuló piaci trendek vezérelnek. Szóval a napokban Kínába utazik Friedrich Merz német kancellár, abban a reményben, hogy stratégiai együttműködésekkel a zsákban tér haza. Erre az utazásra egy üzleti delegáció is vele tart, többek között Oliver Zipse-vel,
Kevés étel idézi meg olyan gyorsan Görögország ízeit, mint a spanakopita. A ropogós tésztarétegek közé bújtatott spenót és feta egyszerre friss és laktató, így akkor is jó választás, amikor a mediterrán hangulatra még csak a saját konyhánkban tudunk ráhangolódni.
Azt írták, a légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi és nemzetközi légiközlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel. Az üzemeléssel kapcsolatos döntéseket a cég folyamatosan felülvizsgálja és menetrendjét az aktuális helyzethez alakítja. "A Wizz Air számára utasa
Egy óceánjáró fedélzetén bejárni a világ távoli pontjait különleges élmény, egy ilyen út azonban egészen más felkészülést igényel, mint egy hagyományos nyaralás. Egy magyar utazó nemrég öt gyakori hibára hívta fel a figyelmet, amelyek jelentősen megdrágíthatják a kalandot.
Egy autó sofőrje nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak február 27-én kora délután Budapest IX. kerületében, a Mester utcában a Szent István Kórháznál a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A szabálytalanságot egy arra járőröző fővárosi rendőrpáros észlelte, és meg akarták állítani a járművet, azonban az autó sofőrje a megkülönböztető fény- és hangjelzés
Az elmúlt napokban már megmutatta magát a tavasz, és a napsütéses, kellemes idő sok családot a szabadba csábított. Hamarosan kezdődik a kerékpáros szezon, és egyre több gyerek is nyeregbe pattan. A bringázás élmény, kikapcsolódás és remek testmozgás, de oda kell figyelni a biztonságra is. Ezért most összegyűjtöttünk 5 olyan gyakori hibát, amelyeket
Egy szakítás után könnyen kibillen az ember a megszokott ritmusából, de ez nem jelenti azt, hogy minden tervet félre kell tenni. Sokan ilyenkor ösztönösen Párizsra gondolnak, pedig nem biztos, hogy a romantika fővárosa a legjobb választás. Mutatunk három várost, ahol könnyebb lehet új lendületet venni a nehezebb időszak után.
Nincs a világon még egy olyan város, amelynek története oly mélyen fonódik össze a motorsporttal, mint Monte Carlo. A MINI sikert sikerre halmozott itt, kiváltképp 1965-ben, amikor Timo Mäkinen és navigátora, Paul Easter győzelemre vezette a legendás Mini Cooper S modellt. A versenyautót innovatív technológia, magabiztos teljesítmény és még extrém
A becslések szerint a turizmus lendülete 2026-ban sem törik meg, Európa népszerű úti céljai pedig egyre gyakrabban idegenforgalmi adóval próbálják kezelni a növekvő terhelést. Van, ahol már évek óta fizetni kell, máshol most készülnek a bevezetésére vagy emelik a díjakat. Összegyűjtöttük azokat a helyszíneket, ahol az utazás költségei az idén továb
Felborult egy traktor és a hozzá kapcsolt pótkocsi Szekszárdon, a Gesztenyésen, a Józan dűlő közelében. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
"Ha mindent házon belül fejlesztünk, olyan hajtásláncokat hozhatunk létre, amelyek tökéletes harmóniában működnek az autó teljes rendszerével" – mondja Christian Schultze, a Mazda európai kutatás-fejlesztési központjának helyettes vezetője. "Nem pusztán teljesítményre optimalizálunk, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vezetés örömét egy magasabb
"Az Opel Corsa abszolút bestseller. Kicsi, agilis és rendkívül praktikus - tartós siker évtizedek óta az Opel számára. A három betű, a "GSE" pedig az akkumulátoros elektromos nagy teljesítményt és a csúcsdinamikát jelenti. Az új Corsa GSE tehát két világot ötvöz: népszerű kisautónk új, teljesen elektromos csúcsmodellje, amely tisztán elektromos, íg
Olaszország tavasszal egészen más arcát mutatja: a főszezon előtt a legnépszerűbb városok is nyugodtabbak, a szállások és a repülőjegyek gyakran kedvezőbb árúak, az időjárás pedig sokszor kellemesebb a nyári kánikulánál. Legyen szó kulturális városlátogatásról, egy dél-olasz kiruccanásról vagy akár késő tavaszi síelésről, az olasz utazás ilyenkor k
A Moovit hivatalosan is belépett Japán öt nagyvárosába, köztük Hiroshimába – és nem csak menetrendet hozott, hanem teljes multimodális ökoszisztémát. Több tízezer megálló, valós idejű adatok, akadálymentes útvonaltervezés és nyílt közlekedési adatplatform: a kérdés nem az, hogy működik-e, hanem az, hogy Európa – és benne Magyarország – tud-e lépést
Fotó: BKK Tovább fiatalodik a fővárosi járműflotta, ezúttal 15 modern Mercedes-Benz Citaro dízelbusz áll forgalomba március 2-től. Az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében érkező új járművek tágas férőhellyel, modern klímarendszerrel, fedélzeti kamerákkal és korszerű utastájékoztató rendszerrel növelik az utasok komfortérzetét és biztonság
A KP31 koncepció már most világossá teszi, hogy a márka ambíciói nem szerények – a cél nem kevesebb, mint megszorongatni a piacvezető Ford Rangert, és elsőként piacra dobni ebben a kategóriában egy dízel‑elektromos plug‑in hibrid (PHEV) pickupot. Az Ausztráliában bemutatott és előszőr ott piacra kerülő dízel‑elektromos pickupot előzőleg Rely P3X n