Az Egyesült Királyság keleti partján fekvő Blast Beachről ma már nehéz lenne megmondani, hogy egykor az ország legszennyezettebb tengerpartjai közé tartozott. Területén az ipari fellendülés időszakában több bánya és gyár működött, ám egy átfogó projektnek köszönhetően sikerült teljesen megfordítani a sorsát.
A történet 2017-ben kezdett igazán kirajzolódni a Vision E tanulmánnyal, majd 2019-ben a Vision iV már egyértelműen megmutatta, milyen irányba tart a márka. Ugyanebben az évben érkezett a Citigoᵉ iV is, az első tisztán elektromos szériamodell, amely 61 kW-os teljesítményével és nagyjából 260 kilométeres valós hatótávjával inkább praktikus városi be
Nem lehet elég bőrt lehúzni egy hajtásláncról, pláne, ha olyan hatalmas cégcsoportról van szó, amilyen a Stellantis is. Azonban, ha ilyen sportos, dögös bőrről van szó, akkor ez kevésbé probléma, ugyanis egyértelműen több stílus, szín és vidámság kell az európai közutakra. Márpedig a Stellantisnak van egy 278 lóerős, 345 Nm-es, elsőkerékhajtású, ám
Manapság egyre ritkábban tapasztaljuk meg, milyen az, amikor egyetlen autó sem zúg a háttérben. A városokban ritkán lépünk le úgy a járdáról, hogy előtte ne néznénk körül, a forgalom szinte állandó kísérőnk. Az autómentes úti célokon azonban egészen más a tempó, különösen húsvétkor, amikor sokan választanak rövid európai kiruccanást. Mutatjuk, hol
A Wizz Air mentesítő járatokat indít azon utasai számára, akik a közel-keleti térségbe vagy onnan hazafelé utaztak volna: péntektől heti 3 helyett 10 járatot biztosít Budapest és Sarm-es-Sejk között – közölte a légitársaság. Ezek a plusz járatok több lehetőséget kínálnak az Izraelbe és Izraelből induló közvetlen járatok felfüggesztése által érinte
Jánky Judit szóvivő felidézte, hogy a szlovák férfi tavaly június 27-én, a hajnali órákban kamionjával Rédics felől Kálócfa irányába tartott a 86-os főúton. A Zalabaksán átvezető útszakaszon fáradtsága miatt letért az úttestről és a jobb oldali útpadkára sodródott; ezután a vízelvezető árkon áthajtva ingatlanok kerítését törte át, majd az egyik lak
Megérkezett Magyarországra az Atto 2 konnektoros hibrid változata, ahogyan arra számítani lehetett, kedvezőbb árral, mint a tisztán elektromos kivitel.
Egy friss jelentés szerint az európai akkumulátorgyártás felpörgetése jelentősen csökkentheti a kínai és az EU-ban gyártott akkumulátorok közötti árkülönbséget.
Az Európai Parlamentben ismét napirendre került egy kérdés, amely a következő években alapjaiban változtathatja meg a motorkerékpárok és a városi robogók szabályozását: kiterjesztik-e a kötelező időszakos műszaki vizsgát a kisebb motorokra is? Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) üdvözölte a parlamenti jelentést, amely szerint a jelenleg v
Ahogyan az várható volt, csütörtökön folytatódik az üzemanyagok drágulása a magyar benzinkutakon. Íme az aktuális átlagárak és a módosítás pontos összege!
A több európai piacon vezető plug-in hibrid modellként szereplő SEAL U DM-i és a SEAL 6 DM-i után a BYD Super DM hibrid technológiája az ATTO 2-be is megérkezett. A DM-i változat arra született, hogy újradefiniálja a Magyarországon nagyon népszerű kompakt azaz B SUV-kategóriát. Az újdonság az elektromos vezetési élmény és a hosszú, akár 1000 km-es
Ez a valóság a rendkívül versenyképes, teljes méretű könnyű- és nehézteherautó-piacokon, ahol a vállalatoknak innoválniuk kell, különben kockáztatják, hogy elveszítik az eladásaikat egy-egy versenytárssal szemben. Jelenleg már csak néhány év választ el a következő Ford F-sorozat újratervezésétől, ami pontosan ezeket a jelentős változásokat jelenti,
Tíz év óta először van egy teljesen új csapata a Forma–1-nek. A mezőnyt 2026-ban 11 tagúra bővítették, miután a Cadillac hosszú évek előkészületei, politikai csatározásai után megkapta a rajtengedélyt a sorozattól. Az amerikaiak más csapatoknál már kipróbált, komoly tapasztalatra szert tevő szakemberekből és versenyzőkből verbuválták össze a gárdáj
Több mint száz kilométer hosszan kanyarog Mallorca keleti partjainál a népszerű üdülősziget legújabb túraútvonala. A Gran Recorrido del Llevant farmok, szőlősök és tengerpartok mellett vezet, utolsó szakaszait pedig január végén fejezték be.
Anno, még a videojátékok előtt, a valós jelenléti, össznépi-családi-baráti érában, sokunk kedvence volt az autós kártya. Ezt többféleképpen lehetett játszani, de a legjobb kétségkívül az volt, amikor a különböző modellek gyorsulásáért folyt a játékos versengés és az a kocsi, mely a kártyán feltüntetett adatai alapján hamarabb érte el a 100 km/órás
A medvehagyma szezonja általában március elején indul, és az időjárástól függően egészen április végéig, sőt akár május közepéig is eltarthat. A népszerű tavaszi növény elsősorban a Dunántúl erdeiben fordul elő nagyobb mennyiségben, de az ország más részein is rábukkanhatunk. A medvehagyma gyűjtése sok helyen engedélyezett, ugyanakkor néhány fontos
Álláspontjuk szerint gyorsított eljárásban kell véget vetni a jogsértésnek, lehetővé téve a Mol és a Slovnaft számára a hozzáférést a kritikus infrastruktúrához. Ennek indokolatlan megtagadása közérdeket sért, több közép-európai államban veszélyezteti az energiaellátás biztonságát - érvelnek. Közleményében a Mol kifejti: a magyar és a szlovák finom
Az autók biztonsági rendszerei folyamatosan fejlődnek, és az Európai Unió szabályozása is lépést tart a technológiai újításokkal. Ennek részeként 2026 nyarától újabb eszköz válik kötelezővé: július 7-től minden újonnan forgalomba helyezett személyautónak és könnyű haszongépjárműnek rendelkeznie kell az úgynevezett aktív vészfékezés-jelzővel.
A Raval a Volkswagen Csoport "városi elektromos családjához" csatlakozik, és Spanyolországban készül majd, beleértve az akkumulátor-összeszerelést is. A modell az MEB Small platformra épül, amelyet kifejezetten a megfizethető, kompakt elektromos autók számára fejlesztettek. Az alapváltozatok LFP (lítium-vas-foszfát) akkumulátorral érkeznek, ami kö
A projekt külön érdekessége, hogy a fejlesztést Alan Clarke irányítja, aki korábban a Tesla vezető mérnöke volt, így a modell mögött komoly tapasztalat áll. A gyártó a hivatalos bemutató előtt, nyilvánvalóan figyelemfelkeltési szándékkal, már közzétett néhány látványtervet is, amelyekből kiderül, hogy egy kifejezetten áramvonalas, modern és vissza
A rohanó életben nincs nagyobb luxus a megnyugvásnál: az az igazi kényeztetés, ha megengedhetjük magunknak, hogy egy hétre teljesen kikapcsoljunk, és kivonuljunk a valós és virtuális közösségekből. Ez lehet egy mindentől távol fekvő szálláshely, vadkemping a végtelen természet ölén – a lényeg, hogy kiszakadjunk abból a folyamatos pörgésből, amelyet
Az autóipar profitját évtizedeken át leginkább a hardverek hajtották, de ma már minden új autó csatlakoztatva van, a műszerfal kínálja a legnagyobb bevételi lehetőségeket. Az előrejelzések szerint a szoftveresen definiált járművek (SDV-k) 2030-ra több mint 650 milliárd dollár értéket fognak teremteni, amelyből közel 250 milliárd dollár közvetlenül
A benzines, konnektoros Ford Ranger phev új színfolt a hazai haszonjármű-piacon. Az Év Magyar Autója versenyben nevezett pickup értelmes alternatívája az eddigi belépő dízelmotornak, de nem mindenkinek éri meg.
A böszörményi parasztkifli a Hajdúság egyik jellegzetes péksüteménye. A dióval és szilvalekvárral töltött finomságot egykor többnyire szombatonként sütötték a kemencékben, elkészítése pedig meglepően egyszerű, így otthon is könnyen visszanyúlhatunk a régi magyar konyha alapjaihoz.
Ha adriai nyaralást tervezünk, legtöbbünknek a jól ismert horvát üdülőhelyek jutnak eszébe, még akkor is, ha a legnépszerűbb strandok nyáron gyakran zsúfolásig megtelnek. A forgalmas partszakaszok mellett azonban Horvátországban még mindig találni csendesebb helyeket, ahol egészen más arcát mutatja az Adria. Sőt, a Time Out összeállítása szerint Eu
A tárca kiemelte: az élénküléshez nagyban hozzájárult az április közepéig még elérhető vállalati e-autó támogatás. A bejegyzés szerint a február a tisztán elektromos állomány gyarapodásában a valaha volt ötödik, a személyautókat tekintve pedig a negyedik legerősebb hónap volt. A közúti nyilvántartás adatai szerint 2845 kizárólag elektromos hajtású
Látványosan nőtt az Alfa Romeo globális értékesítése 2025-ben, ám az olasz márka továbbra is jóval kisebb szereplő a prémiumautó-piacon, mint német riválisai.
Még 2023-ban mutatta be első tisztán elektromos, 2+2 üléses koncepcióját a Lamborghini, ami egy erősen kupésított SUV volt Lanzador néven. Akkor még az volt a terv, hogy 2030-ig sorozatgyártásba viszik, azonban mostanra változott annyit a piaci igény, hogy nagyon más tervei vannak az olasz sportautó gyártónak. Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezé