2014. december 18. csütörtök

dec. 18
11:27
Vége az útzárnak az M7-esen (Metropol)
A 161-es kilométerszelvény közelében egy hajnali kamionbaleset miatt kellett forgalomkorlátozást bevezetni.
dec. 18
11:45
Hepatitis A fertőzést mutattak ki egy diáknál egy pilisszentlászlói iskolában (Infostart)
Hepatitis A vírussal fertőződött meg egy negyedik osztályos tanuló a pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskolában - tájékoztatta az MTI-t Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtófőnöke csütörtökön.
dec. 18
11:51
Szakértők: veszélyes lehet Putyint sarokba szorítani (ATV)
Veszélyes lehet Vlagyimir Puytin orosz elnök sarokba szorítása az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, ugyanakkor a válság intenzitása csökkent az elmúlt időben - hangzott el egy az ukrajnai helyzetről rendezett beszélgetésen, csütörtökön Budapesten.
dec. 18
11:53
Úgy tűnik, nem lesz fehér karácsonyunk (ATV)
Igaz, még egy hét van karácsonyig, most már egyre biztosabbnak tűnik, hogy sajnos idén is hó nélkül köszönt ránk az ünnep. Hidegnek, télnek nyoma sem lesz, szenteste délutánján sokkal inkább kora tavaszias hangulatú időben lehet részünk.
dec. 18
12:06
Erősen hiánypótló: 300 milliós ékszerbolt Vajna Timitől (Alternatív Energia)
A betérő dúsgazdag vevők aranypakolással is felfrissíthetik bőrüket.
dec. 18
12:08
Sikerült alpolgármestereket választani a XV. kerületben (Alternatív Energia)
"Megkezdhetjük az érdemi munkát."
dec. 18
12:09
Ipsos: egyre többen gondolják, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban (ATV)
Az Ipsos felmérése szerint különösen az anyagi helyzetről és a közállapotokról nyilatkozott kritikusan a megkérdezettek többsége; 56 százalék úgy értékeli, hogy pénzügyei idén kedvezőtlenül alakultak, a hazánkban történt eseményekről 62 százalék azt állítja, hogy 2014 rossz év volt. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, a lakosság 58 százaléka pozitívan nyilatkozott egészségi állapotáról, s a…
dec. 18
12:21
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Orbánnal szemben (Metropol)
A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök a teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására.A Fidesz Gyurcsány vagyonát vizsgálná.
dec. 18
12:24
Megindult a forgalom az M1-esen Biatorbágynál (Alternatív Energia)
A balesetet szenvedett autóban portugál állampolgárok utaztak.
dec. 18
12:27
Kamerun: likvidálták a Boko Haram 116 tagját (ATV)
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet legalább 116 tagjával végzett a kameruni hadsereg szerdán, miután a terrorcsoport támadást indított az afrikai ország északi részén egy katonai bázis ellen - közölte csütörtökön a hadsereg.
dec. 18
12:29
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Orbánnal szemben (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására.
dec. 18
12:39
MSZP: semmiféle hasznot nem hozott a keleti nyitás (Infostart)
Az MSZP külügyi kabinetvezetője szerint semmiféle hasznot nem hozott a kormány által meghirdetett keleti nyitás, sőt súlyos károkat okozott Magyarországnak, az ellentétes az ország tényleges nemzeti érdekeivel.
dec. 18
12:39
DK: fideszes haveroké lehet az MKB (Metropol)
Gréczy Zsolt szóvivő szerint a jegybank az adófizetők pénzén rendbe teszi az MBK-t, majd barátoknak játssza át a bankot.
dec. 18
13:03
MSZP: nem hozott hasznot a keleti nyitás (ATV)
Az MSZP külügyi kabinetvezetője szerint semmiféle hasznot nem hozott a kormány által meghirdetett keleti nyitás, sőt súlyos károkat okozott Magyarországnak, az ellentétes az ország tényleges nemzeti érdekeivel.
dec. 18
13:15
Konzultált a kormány az érdekképviseleti szervezetekkel - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 18. hétfő: Több fontos törvényjavaslatról, így az állami vagyon védelméről, valamint az egyéni vállalkozásról konzultáltak a napokban a kormány képviselői a pártok, illetve az érdekképviseleti szervezetek szakértőivel. Aradon is volt tüntetés szombaton az osztrák televízióban idézett szemtanúk szerint.
dec. 18
13:21
Az agglomerációs települések vezetői ellenzik az útdíj kiterjesztését (ATV)
Előzetes hatástanulmány, valamint szakmai és társadalmi egyeztetés hiányában a fővárosi agglomerációs települések és Budapest érintett kerületeinek képviselői elutasítják a kormány azon tervét, hogy a Budapestre befutó autópályák körgyűrűn belüli részei, valamint az M0 egyes szakaszai fizetőssé váljanak.
dec. 18
13:33
Az agglomerációs települések vezetői elutasítják az autópályadíj kiterjesztését (Infostart)
Előzetes hatástanulmány, valamint szakmai és társadalmi egyeztetés hiányában a fővárosi agglomerációs települések és Budapest érintett kerületeinek képviselői elutasítják a kormány azon tervét, hogy a Budapestre befutó autópályák körgyűrűn belüli részei, valamint az M0 egyes szakaszai fizetőssé váljanak.
dec. 18
13:39
Az MSZP lemondatná a hazaárulózó pécsi képviselőt (ATV)
Az MSZP januártól aláírásokat gyűjt a baranyai megyeszékhelyen azért, hogy Fodor Ibolya pécsi önkormányzati képviselő mondjon le az önkormányzatban viselt mandátumáról.
dec. 18
13:51
Kormányszóvivő: az EU-ban Magyarországon csökkent legjobban a nők munkanélkülisége (Infostart)
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége idén a többi uniós tagállamhoz képest - közölte a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten a Richter Gedeon Nyrt.-nél, a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatón.
dec. 18
14:12
DK:"fideszes haverokhoz" kerülhet az MKB (Alternatív Energia)
A kormányoldal korábban azt mondta, az MKB megmentésére nem lesz szükség jegybanki forrásokra.
dec. 18
14:15
Újabb büntetőintézkedéseket hozott az EU a Krímmel és szemben (ATV)
Újabb büntetőintézkedéseket fogadott el az Ukrajnától egyoldalúan elcsatolt Krímmel és Szevasztopollal szemben csütörtökön az Európai Unió Tanácsa.
dec. 18
14:27
Balog: a nemzetiségek szolgálata az egész nemzet szolgálata (Infostart)
Átadták a Nemzetiségekért díjakat csütörtökön Budapesten. Az ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a díjjal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a nemzetiségek szolgálata az egész nemzet közösségének és az egész országnak a szolgálata.
dec. 18
14:27
Uniós forrásokkal való visszaélések az Öveges programban (Metropol)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi kapitányságon.
dec. 18
14:30
Vonat karambolozott egy autóval Szegednél (Alternatív Energia)
A fénysorompó tiltó jelzése ellenére a kocsi a sínekre hajtott és nekiütközött a Paprika InterCitynek.
dec. 18
14:32
Fodor Ibolya mondjon le! - Az MSZP aláírásokkal harcol (Alternatív Energia)
A párt szerint azért kell lemondania, mert az egyik közösségi oldalon "lehazaárulózta" a kormányellenes tüntetőket.
dec. 18
14:33
Öveges program: feljelentést tettek (ATV)
Az Öveges program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi rendőrkapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára…
dec. 18
14:45
A téli szünetben is díjmentes balesetbiztosítás a fiataloknak (Infostart)
Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek állami finanszírozású általános balesetbiztosításban részesül. A fiatalok számára az év utolsó napjaiban, az ünnepi időszakban is jár a díjmentes szolgáltatás.
dec. 18
14:48
Elfogyott a fuvarozók türelme (Alternatív Energia)
Még az év vége előtt lezárhatják a határátkelőket és a főbb útvonalakat.
dec. 18
15:03
Ipsos: Felemás évünk volt (Infostart)
Nem volt felhőtlen ez az év a magyar társadalom számára, különösen az anyagi helyzetről és a közállapotokról nyilatkozott kritikusan az emberek többsége.
dec. 18
15:03
Előzetesben egy 1996-os gyilkossági kísérlet gyanúsítottjai (Metropol)
T. György 1996. november 13-án a fővárosi Kerepesi úton található ügetőpálya mellett több lövést adott le L. Csaba hajtóra, aki a fején, a hátán és a combján sérült meg.
dec. 18
15:09
Raiffeisen: még nincs szó tárgyalásokról a magyar kormánnyal (ATV)
Az osztrák Erste Group és az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta: megbeszéléseket folytatnak a magyar kormánnyal, a Raiffeisen azonban hangsúlyozta, hogy tárgyalásokról egyelőre nincs szó.
dec. 18
15:24
Putyin gyors kilábalást ígér (Alternatív Energia)
A bajt "külső tényezők" okozzák.
dec. 18
15:26
Ismét járnak a vonatok Szatymaznál (Alternatív Energia)
Egy személyautó szabálytalanul, a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre.
dec. 18
15:27
NZZ: "a támadhatatlan" Orbán Viktor áll a vasárnapi zárva tartás mögött (ATV)
A vasárnapi zárva tartással és a külföldi áruházláncokat érintő terhekkel kapcsolatban a magyar gazdaságpolitikáról írt csütörtöki cikkében a Neue Zürcher Zeitung című svájci liberális-konzervatív napilap.
dec. 18
15:42
MSZP: nyílt korrupció az MKB-ügy (Alternatív Energia)
"Így lopják ki most a Magyar Nemzeti Bank tízmilliárdjait is, és az MKB Bankot használják talicskának."
dec. 18
15:57
A hétvégén szeles, de enyhe idő várható (Infostart)
A hétvégén sokfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat a szél, de továbbra is marad az enyhe idő, akár 15 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 18
16:15
Szijjártó: európai érdek a szoros együttműködés Kínával (Infostart)
Európai érdek a lehető legszorosabb együttműködés Kínával, ezért is nagy siker, hogy a Bank of China Budapesten nyitotta meg kelet-közép-európai regionális központját - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a kínai nagybank fióktelepének ünnepélyes megnyitóján.
dec. 18
16:18
"Fideszes haverokhoz" kerülhet az MKB (Alternatív Energia)
dec. 18
16:20
Újabb EU-s szankciók a Krímmel szemben (Alternatív Energia)
A vonatkozó rendeletet pénteken teszik majd közzé az Európai Unió hivatalos közlönyében.
dec. 18
16:21
Drogteszt: végül a politikusoknak lesz kötelező? (ATV)
Jelen állás szerint a politikusok egy később meghatározandó körének várhatóan kötelező lesz, az újságíróknak viszont nem lesz kötelező a drogteszt Magyarországon a Fidesz felső vezetéséből származó információink szerint.
dec. 18
16:33
Balog Zoltán: ne legyen a szegregációnak fedősztorija (Infostart)
Magyarországon a diákok 10 százaléka szegregált körülmények között tanul annak ellenére, hogy senki sem különítette el őket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán kifejtette: megfelelő körülményeket kell teremteni az oktatásban ahhoz, hogy a szülők ne vigyék más tanintézménybe a gyermekeket és ne valósulhasson meg a diákok elkülönítése. A…
dec. 18
16:35
Emmi: több a tanuló és a tanár is az általános iskolákban (Infostart)
Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók száma ezerrel, a pedagógusoké ezernyolcszázzal emelkedett az előző tanévhez képest; az általános iskolákban jelenleg kevesebb mint tíz diák jut egy tanárra - egyebek mellett ez derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Köznevelés-irányítási Főosztályának a kormány honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.
dec. 18
16:51
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Csütörtök délután átmenetileg szakadozottá válik a felhőzet, de összességében sok marad a felhő, kevésbé felhős területek a nyugati határ mentén, valamint a középső területeken lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 8 és 15 fok között várható, de Szabolcsban és Borsod keleti részében csupán 5, 7 fokra van kilátás.
dec. 18
16:51
Itt a Bubi okostelefonra (Metropol)
Csütörtöktől elérhető a Mol Bubi közbringarendszer okostelefonos alkalmazása.
dec. 18
16:54
Együtt: újabb határvonalat lépett át a rezsim (Alternatív Energia)
A párt szerint a lépés súlyosan versenyellenes.
dec. 18
16:56
Aki egyszer üt, mindig üt (Alternatív Energia)
Bővülhet-e a vádlottak padja az izsáki gyilkosság ügyében?
dec. 18
16:58
Elérhető a Mol Bubi okostelefonos alkalmazása (Alternatív Energia)
Segítségével a közbringázással kapcsolatos összes funkciót használni lehet.
dec. 18
17:00
Merkel: Európának a digitális gazdaságba kell befektetnie (Alternatív Energia)
Az EU-csúcs egyik fő témája az európai bizottsági elnök által összeállított befektetésösztönző csomag.
dec. 18
17:12
Délután 314 forint fölött az euró (Alternatív Energia)
Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama 0,48 százalékkal gyengült.
dec. 18
17:14
Gyávaság, hogy "dobozba kerül" a Kim Dzsong Un-ös film (Alternatív Energia)
A Sony törölte észak-koreai témájú filmjének bemutatóját.

Keresés