2014. június 17. kedd

jún. 17
2:09
Amerikai álom kezdés (Alternatív Energia)
Ghána futballozni tökéletesen megtanult, győzni még nem: 2-1-re kikapott az Team USA-tól.
jún. 17
4:51
Vállalják magukat a meleg futballisták! (Alternatív Energia)
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának felszólítása.
jún. 17
4:51
Énekelt, miközben kiműtötték a torokdaganatát (ATV)
Végigénekelte torokműtétjét egy hivatásos énekesnő, hogy a hangját megmentse, mivel az ilyen operációk a hangszálsérülés kockázatával járnak.
jún. 17
5:09
Kúrián a Hunvald-per (Alternatív Energia)
Az ügyészség koronatanúját egy másik ügyben jogerősen elítélték csalásért.
jún. 17
5:09
Tengernyi drogot foglaltak le a rendőrök (ATV)
150 ezer adag pszichoaktív drog előállítására alkalmas anyagot foglaltak le a rendőrök - országszerte. Összesen 6 ember ellen indítottak eljárást. Az egyik gyanúsított Siófokon terítette az anyagot, a többiek pedig Budapesten. Ők mindannyian a piaci ár 30 százalékáért, vagyis nagyjából 200 forintért adtak egy adagot.
jún. 17
5:11
Egyre messzebb '56 öröksége (Alternatív Energia)
Tóbiás József: a 2010-ben jött urak, nem tankkal, de hatalmukkal visszaélve tiporták el a demokráciát.
jún. 17
5:27
Ejtették a drogügybe keveredett fideszest (Alternatív Energia)
A nyomozás csődöt mondott.
jún. 17
5:27
Vissza kell kapniuk a devizahiteleseknek az elvett pénzt (ATV)
Azonnali megoldást sürgetnek a pártok a Kúria döntése után. A Fidesz szerint mindenkinek igazságot kell szolgáltatni. Vagyis: a devizahiteleseknek vissza kell kapniuk azt a pénzt, amit a bankok - szerintük - igazságtalanul vettek el. A pártok többféle javaslattal álltak
jún. 17
5:29
Orbán kancellárai az egyetemek nyakán (Alternatív Energia)
Kétséges, hogy növelik-e a kivéreztetett felsőoktatási intézmények költségvetését.
jún. 17
5:31
Fapál: A bohózatot újra kezdjük (Alternatív Energia)
A "nagy hal" az ügyészség szerint Fapál László lett volna.
jún. 17
5:33
Újabb Seuso-kincsek térhetnek haza, teljessé válhat a kiállítás (Alternatív Energia)
Szerdán és csütörtökön zárva tart a Seuso-kincseket bemutató kiállítás a Parlamentben hivatalos rendezvény miatt.
jún. 17
5:35
Tüntetnek Miskolcon a kitelepítés ellen (Alternatív Energia)
A városi közgyűlés a település határán kívül akarja tudni a szegényeket, a Jobbik félelmet keltő vonulásával adott nyomatékot a szándéknak.
jún. 17
5:37
Lázár János az agrárpénzekből elvenne és újraosztana (Alternatív Energia)
Lázár mérlegelés nélkül, a 150 ezer euró feletti teljes támogatást elvonná.
jún. 17
5:39
Díjemelés a Telenornál (Alternatív Energia)
A Telekom már ebben a hónapban emelt.
jún. 17
5:45
Szabad az út a távozó Katainen előtt? (Alternatív Energia)
Stubb veszi át a kormányfői tisztséget Helsinkiben – Elődje a Bizottság élére készül.
jún. 17
5:47
Légicsapások drónokkal? (Alternatív Energia)
jún. 17
5:49
Néppárti panelviták Portugáliában (Alternatív Energia)
A politikai stratégiával foglalkozó első panelben szólalt majd fel Orbán Viktor kormányfő.
jún. 17
5:51
Nőnek az adóterhek Európában és itthon (Alternatív Energia)
Magyarországon emelkedett a legnagyobb mértékben az állami bevételek - GDP-hez viszonyított - aránya.
jún. 17
5:53
Ingatag a gázellátás biztonsága (Alternatív Energia)
Leállította Oroszország a gázexportot Ukrajnának, a következő csap elzárás már az európai szállításokat is érintheti, a hazai gáztárolók szinte üresek.
jún. 17
5:55
Államtitkárok keletről (Alternatív Energia)
Ipari rezsicsökkentés, újraiparosítás, az állam szerepének erősítése a fő feladat a fejlesztési tárcánál.
jún. 17
5:57
Békeima görbe tükörben, a pápa kényes feladata (Alternatív Energia)
Eltérően ítélték meg Ferenc pápa kezdeményezését - Az azonos vallásúak is másként vélekednek.
jún. 17
5:59
Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke, az MLP gazdaságpolitikai főtanácsadója (Alternatív Energia)
jún. 17
6:01
Újabb európai vasfüggöny (Alternatív Energia)
Kijev lezárni készül az ukrán-orosz határt – Porosenko ultimátumot adott.
jún. 17
6:03
Thomas Müller kivégezte Portugáliát (Alternatív Energia)
Messi pazar góllal döntötte el a három pont sorsát.
jún. 17
6:05
Nagyobb sebességben a Művészetek Völgye (Alternatív Energia)
A Művészetek Völgyében 53 helyszínen több mint 1500 fellépő várja a közönséget.
jún. 17
6:07
A szabadság katonái (Alternatív Energia)
Egy elveszett kiállítás képei a Mai Manó Házban.
jún. 17
6:09
Alföldi újra rendez a Vígben (Alternatív Energia)
Eszenyi Enikő mandátumának lejártával újra pályázni fog a Vígszínház vezetésére.
jún. 17
6:11
Nincs erő, nincs világbajnokság (Alternatív Energia)
Igencsak nehéz lesz kijutniuk az olimpiára férfi kézilabdázóinknak.
jún. 17
6:13
Felébredt Schumacher! (Alternatív Energia)
Schumacherre hosszú rehabilitáció vár.
jún. 17
6:15
Izgalom, pofonok, KO (Alternatív Energia)
Petrányi egyhangú pontozással nyert, így ötödször védte meg Eb címét
jún. 17
6:17
Casillas maradhat a kapuban (Alternatív Energia)
A Manchester United játékosa csípősérülést szenvedett, számára véget ért a világbajnokság.
jún. 17
6:19
Eto’o megsérült (Alternatív Energia)
A kameruni válogatott csapatkapitánya megsérült, ezért kihagyja a horvátok elleni meccset.
jún. 17
6:21
Orbán megüzente (Alternatív Energia)
Csak így, múlt időben közölte a német lappal, hogy a baloldalnak annyi.
jún. 17
6:21
Messi haza-, míg Benzema betalált (Alternatív Energia)
Messi kétségkívül hazatalált.
jún. 17
6:21
Obama több száz katonát küld Irakba (ATV)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust, hogy 275 fő katonai személyzettel erősíti meg az Egyesült Államok bagdadi követségének védelmét.
jún. 17
6:23
Orbánék nem értik (Alternatív Energia)
Csak egy normális gazdaságpolitikára lenne szükség.
jún. 17
6:23
Mexikó ellen újra pályán Neymárék (Alternatív Energia)
A brazilok „jó” bírót kaptak a horvátok elleni nyitómeccsre, egy „kezdőt” jelölték ki a Brazília-Mexikó mérkőzésre.
jún. 17
6:23
Tornádók miatt szükségállapotot hirdettek Nebraskában (ATV)
Szükségállapotot hirdetett Nebraskában az állam kormányzója, miután legkevesebb négy településre csaptak le tornádók.
jún. 17
6:25
Ezek volnánk mi (Alternatív Energia)
A történelem nem feltétlenül az igazságról szól, ahogyan a politika sem.
jún. 17
6:25
Ma kezdődik Hunvaldék tárgyalása a Kúrián (ATV)
Ma kezdődik Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának milliárdos nagyságrendű korrupciós ügyek vádjával indult büntetőügyében a harmadfokú eljárás a Kúrián, döntés július elején várható.
jún. 17
6:27
Kalandozások kora (Alternatív Energia)
A fideszes rezsicsökkentésnek semmiféle gazdasági alapja nincs.
jún. 17
6:27
Orbán: ezért neveznek homofóbnak (ATV)
"Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom" címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő ismételten elutasította Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
jún. 17
6:29
Új kormány (Alternatív Energia)
Hogy meri Orbán Viktor egyáltalán a szájára venni a "néppel, a népért" szavakat?
jún. 17
6:31
Nagyon szép volt (Alternatív Energia)
Beregszászon felavatták Milton Friedman emléktábláját is.
jún. 17
6:39
Brazília, a zöld élharcos (Alternatív Energia)
Első a széndioxid-mérséklésben.
jún. 17
6:39
Seszták: Érkezik gáz Magyarországra (ATV)
Az MVM szerint biztonságos a gázellátás, és érkezik gáz Magyarországra. A cégnél azt mondják: mindent megtesznek azért, hogy továbbra is zavartalan legyen a szolgáltatás. A miniszter szerint kihasználják az alternatív szállítási útvonalakat, és töltik a tározókat is - ezekben több mint 2 milliárd köbméter gáz van.
jún. 17
6:57
Jön az orgazmust ajzó nazális gél! (Alternatív Energia)
Új amerikai varázsszer.
jún. 17
7:15
Hunvald-ügy - Ma kezdődik a harmadfokú tárgyalás a Kúrián (Infostart)
Ma kezdődik Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának milliárdos nagyságrendű korrupciós ügyek vádjával indult büntetőügyében a harmadfokú eljárás a Kúrián, döntés július elején várható.
jún. 17
7:33
Viszlát, Józsi! – mondta a rendőr (Metropol)
Tegnap reggel megkezdődött a józsefvárosi Négy Tigris piac kiürítése.
jún. 17
7:33
Soros György kész segíteni Ukrajnának (Alternatív Energia)
Stratégiai konzultatív csoportot hozna létre.

Keresés