Irakban folytatódtak az iszlamisták támadásai: dzsihadista harcosoknak sikerült bevenniük az észak-iraki Baidzsi település közelében lévő olajfinomítót, az ország legnagyobb ilyen létesítményét, amely ellen szerdára virradó éjszaka indítottak újabb támadást.
Elköltözik az SOS Gyerekfalu Battonyáról. A település polgármestere tiltakozik, a szervezet vezetője viszont a gyermekek lehetőségeivel indokolta a döntést.
A demokratikus ellenállás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, és újra lesz szabad magyar köztársaság - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Debrecenben egy lakossági fórumon.
A Magyar Liberális Párt (MLP) majdnem 170 polgármester-, illetve képviselőjelöltje megkezdte a felkészülést az őszi önkormányzati választásokra - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a magyar tudomány pótolhatatlan veszteségének nevezte Roska Tamás Bolyai- és Széchenyi-díjas akadémikus halálát Lovász László, az MTA elnöke.
Ideiglenes fegyverszünetet hirdettek a kelet-ukrajnai Luhanszkban, hogy az ukrán hadsereg és az oroszbarát fegyveresek kicseréljék a halottaikat, Petro Porosenko ukrán elnök több fontos állami vezető leváltását kérte szerdán a parlamenttől.
A Közép-Európán belüli gázellátás fejlesztését sürgette az amerikai kormány energiaügyi különmegbízottja. Aláírták a magyar-türkmén gazdasági együttműködési megállapodást.
Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) európai parlamenti (EP-) frakciója számos olyan megválasztott EP-képviselőt nyert meg, aki eddig egyetlen európai pártcsaládhoz sem kötődött, és ennek nyomán a liberálisok a jelek szerint meg tudják őrizni a harmadik legnépesebb EP-frakció pozícióját - derült ki az ALDE legfrissebb tájékoztatásából.