Provokálni mentem a Demokratikus Koalíció hétvégi tüntetésére – mondta Gulyás Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Gréczy szerint Gulyás szétverte a demonstrációt.
Legalább harmincnyolc ember vesztette életét a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet újabb támadásában, illetve a légierő azt követő, elhibázott bevetése során Nigéria északkeleti részén - közölték szemtanúk kedden.
20 ember meghalt és 160 megsebesült, amikor több metrókocsi kisiklott kedd reggel Moszkvában, a kék vonalon. A pontos okok egyelőre ismeretlenek, van aki szerint füstöt észleltek a baleset előtt - sokan az alagútban rekedtek.
A radikális jobboldali, ellenzéki Új Jobboldali Kongresszus (KNP) elnöke, Janusz Korwin-Mikke pofon vágta Michal Boni volt közigazgatási és digitalizálási minisztert, a kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) EP-képviselőjét a múlt héten. A lengyel külögy feljelentést tett.
Autóba rejtett pokolgép robbant kedden Afganisztán keleti részében egy piacon, a rendőrség közlése szerint a detonációban legalább harmincan meghaltak és közel százan megsebesültek.
Brazíliában négy héten át zajlott a négyévenként esedékes világtorna - immár 28 esztendeje a magyar válogatott nélkül. A hazai médiában megfogalmazott álláspontok is ezt a kettősséget tükrözik.
Meggyilkolták Kállay-Saunders András barátját. Az énekes barátjának holttestét több szúrással a testén, holtan találtak meg Grand Junction városban - írja a Blikk.
Egy moszkvai autós beépített kamerája rögzítette, ahogy az előtte haladó kamion elgázol egy figyelmetlen kerékpárost. Ami ezután következik, az felér egy csodával.
Filmet készít Stronger címmel a Lionsgate filmstúdió Jeff Baumanról, aki a tavalyi bostoni maratonon történt robbantás következében mindét lábát elveszette - közölte a Variety.com.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői az Európai Bizottsághoz fordulnak a tavaszi országgyűlési választásról készített EBESZ-jelentéssel kapcsolatban.
A rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Zamárdiban őrizetbe vett két külföldi férfit, akit egy rendezvény területén hajnalban értek tetten - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-t.
Sikeres a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, amit az is jelez, hogy az utóbbi években 6000 hektárra nőtt a görögdinnye termőterülete Magyarországon, és a fogyasztása is 20 százalékkal emelkedett - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten újságírók előtt.
Az európai növekedés és munkahelyteremtés előmozdítása érdekében háromszáz milliárd eurós befektetési programot szorgalmazott Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.
1989. július 15. szombat: A Mező Imre úti temetőben egy nappal a gyászszertartás után is több százan vettek végső búcsút Kádár Jánostól. "Képes-e Magyarország eltemetni múltját?" Ezzel a címmel írt cikket a konzervatív Daily Telegraph című londoni lapban William Waldegrave brit külügyi államminiszter.
A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselői az Európai Bizottsághoz fordulnak a tavaszi országgyűlési választásról készített EBESZ-jelentéssel kapcsolatban - közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden az MTI-vel.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal - derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal - derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból.
A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
A bírói függetlenség, a hatalmi ágak közötti párbeszéd és a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke a bíróságok napja alkalmából tartott ünnepségen kedden Budapesten.
Az Európai Parlament (EP) megválasztotta Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének kedden Strasbourgban.
Szülővárosaikban utcákat és stadiont akarnak elnevezni Joachim Löw szövetségi kapitányról, Hansi Flick másodedzőről és a középpályás Sami Khediráról is, tisztelegve a német labdarúgó-válogatott világbajnoki címe előtt.
Egyre többen keresik fel a rezsipontokat: január óta már több mint 4500-an fordultak a kirendeltségekhez, ahol az ügyfelek általában a rezsicsökkentéssel kapcsolatban fogalmaznak meg panaszokat - mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten, a rezsipontok működéséről beszámoló sajtótájékoztatóján.
Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői - jelentette be Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a párt keddi kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.
Felháborodott ukrán netezők több tízezer spambejegyzéssel árasztották el Angela Merkel német kancellár Facebook-oldalát, így fejezve ki tiltakozásukat azzal szemben, amit a politikus Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott minapi megbeszélésén mondott.
A sok napsütés mellett főként a délutáni, kora esti órákban lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ekkor szórványosan zápor, zivatar is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 32 fok között valószínű.