2014. július 15. kedd

júl. 15
18:47
Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak (Infostart)
Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a…
júl. 15
19:03
Ab: alaptörvény-ellenes az egészségügyi törvény egy bekezdése (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab kedden a honlapján.
júl. 15
19:05
Amerikai hírportál: egy amerikai bíróság kezdeményezte a kuruc.info tulajdonosának letartóztatását (Infostart)
Egy amerikai bíróság kezdeményezte a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla letartóztatását, aki állítólag Kanadába menekült a hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint.
júl. 15
19:21
Száztíz tűzoltó fékezte meg az Andrássy úti lángokat - fotók! (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek két embert.
júl. 15
19:39
Megkezdődött az EFOTT Miskolctapolcán (Infostart)
Megkezdődött Miskolctapolcán az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Az EFOTT kapuit kedden nyitották meg a Miskolci Egyetemvárosban.
júl. 15
19:39
Kósa hangulatkeltés helyett összefogást sürget (Alternatív Energia)
Gondola Zsolt Zoárd: "Szégyenletesnek és gyalázatos".
júl. 15
19:39
Juncker: a közeljövőben nem lesz újabb bővítés az unióban (ATV)
Leállítja a bővítést az Európai Unió a következő öt évre - mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.
júl. 15
19:41
107 tűzoltó kellett az Andrássy úti lángok megfékezéséhez (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek két embert.
júl. 15
19:43
Végveszélyben a gorillák, csimpánzok, bonobók (Alternatív Energia)
júl. 15
19:57
Tűz az Andrássyn: legalább 30 lakó nem tud hazamenni (ATV)
A terézvárosi önkormányzat egy iskolában és egy kulturális intézményben helyezi el azokat az Andrássy úti tűzben érintett lakókat, akik nem tudnak hova menni - közölte Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) kedden a tűz helyszínén az MTI-vel.
júl. 15
20:15
Az NVB nem hitelesítette a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést (Infostart)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén nem hitelesítette a megújuló energiaforrások telepítésével összefüggő népszavazási kezdeményezést.
júl. 15
20:15
Érdi gázrobbanás: egy súlyos sérült (Alternatív Energia)
A tűzoltók átkutatják a romokat, mert lehetnek még sérültek.
júl. 15
20:17
BÁH: kivételes a németországi bíróság döntése menekültügyben (Infostart)
Kivételesnek tekinthető a stuttgarti bíróság döntése, amely megtiltotta, hogy egy Németországban lévő iráni menekültet visszaküldjenek Magyarországra - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az MTI megkeresésére kedden.
júl. 15
20:17
Súlyosan megsérült egy gyermek az árokba borult autóban (Alternatív Energia)
júl. 15
20:51
Teljes európai fegyverembargót szorgalmaz Meszerics Tamás Oroszországgal szemben (Infostart)
Teljes európai fegyverembargót szorgalmazott Oroszországgal szemben Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az EP strasbourgi plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.
júl. 15
20:51
Hemzsegnek az amerikai kémek Berlinben (ATV)
Az eddig feltárt két eset után újabb amerikai vonatkozású kémügyek is kipattanhatnak a berlini kormányzati szerveknél - vélekedtek német ellenzéki politikusok a törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságának keddi rendkívüli ülése után, amelyen a titkosszolgálatok vezetőit hallgatták meg az utóbbi hetek leleplezéseiről.
júl. 15
21:09
Életveszélyes az Andrássy úti ház, a lakók nem mehetnek haza (Alternatív Energia)
A katasztrófavédelem megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét.
júl. 15
21:11
Vízilabda: megszenvedtek a horvátok a spanyolokkal (Alternatív Energia)
Horvátország-Spanyolország 8-8.
júl. 15
21:13
Emlékezetes pillanatok (Alternatív Energia)
A torna a sportág ragyogó reklámjának bizonyult.
júl. 15
21:27
Két embert is őrizetbe vettek az Andrássy úti tűzeset után - a nap hírei (Infostart)
Megválasztotta Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlament. Moszkvában 19-re emelkedett a reggeli metróbaleset halálos áldozatainak száma.
júl. 15
21:28
Heisler: Schwezoffnak le kell mondania (ATV)
A Schwezoff-ügy kirobbanása óta nagyon sokat romlott a Mazsihisz megítélése, nem tudom, hogy mikor fogjuk ezt kiheverni – ezt Heisler András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 15
21:45
Halálos baleset: nem jár a 2-es metró (ATV)
Meghalt az az ember, aki kedd este a 2-es metró alá esett a Puskás Ferenc stadion állomásánál - tudatta a katasztrófavédelem az MTI-vel.
júl. 15
22:03
Az Ab megszüntette a hallgatói szerződés vizsgálatát (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) megszüntette a felsőoktatási törvény hallgatói szerződésre vonatkozó vizsgálatát.
júl. 15
22:57
Még az internetező társadalom is inkább készpénzzel fizet (Infostart)
Az innovatív fizetési eszközök terjedése ellenére még a hetente internetező magyar felnőttek is készpénzzel fedezik havi kiadásaik 62 százalékát - derül ki az NRC piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.
júl. 15
23:15
Nézzen be a leégett, romos házba! - helyszíni fotók (Alternatív Energia)

2014. július 16. szerda

júl. 16
0:45
BL-selejtező - Gól nélküli meccsel kezdett a Debrecen (Alternatív Energia)
A visszavágót jövő hét kedden rendezik Debrecenben.
júl. 16
4:57
Letepert éneklő fiatalok: sérültek a jogaik (ATV)
Sérültek a jogaik azoknak a fiataloknak, akiket egy rendezvény után tepertek le, és állítottak elő a rendőrök még tavaly, Szombathelyen – ezt állapította meg a Független Rendőri Panasztestület. Az ügy annak idején nagy port kavart; mert nem csak igazoltatták az éneklő, doboló fiatalokat; de volt, akit a földre is tepertek, és kezét hátra-bilincselve állították elő. Az esetet az ügyészség is…
júl. 16
5:15
Ketrecharcos gyerekek: a rendőrség is vizsgálódik (ATV)
A rendőrség is vizsgálódik a ketrecharcos gyerekek ügyében. Most még csak arra kíváncsiak, hogy egyáltalán történt-e bűncselekmény. A rendezvény szervezője az ATV Híradónak azt mondta: a gyerekek csak bemutató mérkőzéseken vettek részt; azok, akik megsérültek, már elmúltak 14 évesek. Közben: a Magyar Olimpiai Bizottság jogszabály-módosítást kezdeményezett.
júl. 16
5:17
Devizathitelek: visszarendelték a bírákat a vakációról - ezért (ATV)
Visszarendelték a nyári szabadságról a Fővárosi Törvényszék gazdasági ügyeit tárgyaló bíráit. Perek özönét zúdíthatják ugyanis a magyar államra a bankok, ha életbe lép a Kúria jogegységi határozata nyomán született devizahitel-törvény. A pénzintézetek akkor indíthatnak pert, ha - szerintük - jogosan módosították egyoldalúan a hitelszerződéseket. Az igazságügyi államtitkár az ATV Híradónak azt…
júl. 16
6:09
Vízilabda Eb: túl vagyunk a franciákon is (ATV)
A világbajnoki címvédő magyar válogatott a vártnál nehezebben, de 12-7-re legyőzte a francia együttest a keddi 2. fordulóban a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának B csoportjában.
júl. 16
6:27
Mától olcsóbban tankolhatunk (ATV)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
júl. 16
6:29
Egy-egy sávon megindult a forgalom az Andrássy úton (ATV)
Egy-egy sávon már lehet közlekedni az Andrássy úton, amelyet kedd este egy tűzeset miatt lezártak.
júl. 16
6:45
Egy-egy sávon megindult a forgalom az Andrássy úton (Infostart)
Egy-egy sávon már lehet közlekedni az Andrássy úton, amelyet kedd este egy tűzeset miatt lezártak.
júl. 16
6:45
Nem lesznek gyerekszínészek az ET-hősnő lányai (Alternatív Energia)
A boldogság választás kérdése - mondja Drew Barrymore
júl. 16
6:45
Merkel újra szóba állt Obamával (ATV)
Először beszélt egymással az amerikai elnök és a német kancellár azóta, hogy kitört az újabb kémbotrány; Barack Obama és Angela Merkel az ukrán válságról, az iráni atomvitáról, valamint a német-amerikai együttműködésről egyeztetett telefonon – közölte helyi idő szerint kedden a Twitteren Obama helyettes biztonságpolitikai tanácsadója, Ben Rhodes.
júl. 16
6:47
Megnyílt az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere (Infostart)
A Kossuth tér felújítását bemutató, TÉRképek című fotókiállítással nyílt meg kedd este az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere.
júl. 16
7:03
Behajtás indulhat azok ellen, akik nem fizették meg a kamarai hozzájárulást - lapszemle (Infostart)
Folytatódnak a tárgyalások a baloldali pártok vezetői között az együttműködésről az önkormányzati választáson - írja a Népszabadság. A penzcentrum.hu szerint tudatos tervezéssel éves szinten több tízezer forintot is spórolhatunk a hitelkártyákkal.
júl. 16
7:39
Valamelyest csökkent az üzemanyagok ára (Alternatív Energia)
júl. 16
7:39
Tarlósnak kedvezhet az új fővárosi rend (ATV)
Legalább tíz törésvonal lesz az új fővárosi közgyűlésben, ami az „alkuk királyának” tartott főpolgármesternek kedvezhet. A Fideszben úgy vélik, simán többségük lesz Budapesten.
júl. 16
7:57
Az a gaz lisztharmat! - Bajban a szőlő és a bor (Alternatív Energia)
Jelentős fertőzés a szekszárdi borvidéken.
júl. 16
7:59
Konzervek gurultak szét az M1-esen (Alternatív Energia)
A műszaki mentés befejezéséig egy sáv járható az érintett szakaszon.
júl. 16
8:01
Szinte mozdulatlan a forint (Alternatív Energia)
Az euró árfolyama szerda reggel 1,3560 dollár volt.
júl. 16
8:03
Végre látom a Balatont! - Gyerekeket nyaraltat a Bhim Rao (Alternatív Energia)
Az egyesület három borsodi településen működtet tanodákat.
júl. 16
8:15
Raktárba küldenék a bevándorlók gyerekeit az amerikaiak (ATV)
Humanitárius katasztrófa fenyeget az USA déli határánál az illegális bevándorlók tömegei miatt. Michael McCaul, az amerikai belbiztonsági bizottság republikánus elnöke hajmeresztő ötlettel rukkolt elő: azt javasolja, hogy zárják raktárakba az országba illegálisan érkező gyerekeket. John McCain repulikánus szenátor nyomkövetőt helyezne a deportálásra váró fiatalokra.
júl. 16
8:33
Igazi nyár: nagy meleg viharokkal (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 32 fok között valószínű.
júl. 16
8:33
Patkányok, vérszívók, rabszolgaság: pokol a gyermekotthonban (ATV)
A mexikói otthonnal kapcsolatban azután indult nyomozás, hogy szülők feljelentést tettek, mert nem engedték nekik, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket. Kiderült: a gyerekeket koldulásra kényszerítik, szexuálisan molesztálják, patkányok és bolhák közt a földön kell aludniuk.
júl. 16
8:35
Egyik fesztivál a másik után, bőven van választék (Alternatív Energia)
Ami jön: Quimby, Vaya Con Dios, Hobo, Palya Bea, Lovasi András, Kaláka.
júl. 16
8:51
Csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
júl. 16
8:51
Emiatt aggódnak legtöbbet a magyarok (ATV)
A magyarok 64 százaléka a munkanélküliséget sorolja az ország három legnagyobb problémája közé. Ugyancsak sokan, 56 százaléknyian tartják aggasztónak a szegénységet, a szociális egyenlőtlenséget és 46 százalék említette a legjelentősebb gondok sorában a korrupciót - derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából.
júl. 16
8:53
Szájer: meg kell őrizni Európa versenyképességét az amerikaiakkal kötött megállapodás esetén (Infostart)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett kereskedelmi és beruházási megállapodásnak elengedhetetlen feltétele az európai vállalkozások versenyképességének megőrzése, az emberi egészség és környezet biztonságának garantálása, valamint az eljárás átláthatósága - hangsúlyozta Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a témáról az EP kedd esti strasbourgi plenáris ülésén…

Keresés