2014. július 17. csütörtök

júl. 17
16:21
Elfogták az ózdi gyilkost (Alternatív Energia)
Kedden gyilkoltak meg egy férfit egy ózdi társasházban.
júl. 17
16:21
„Szürke, arcnélküli fiatalok” Visszatér az MSZP államfő-jelöltje (ATV)
Balogh András, az MSZP korábbi elnökhelyettese és köztársasági elnökjelöltje is megpályázta az MSZP elnökségi tag tisztségét.
júl. 17
16:23
Zárolás - Együtt-PM: a kormány a családokkal fizetteti meg gazdaságpolitikája árát (Infostart)
Az Együtt-PM pártszövetség szerint a kormány ismét a családokkal fizetteti meg "dilettáns" gazdaságpolitikájának árát.
júl. 17
16:23
Szellemeket látott és kislányokkal hált egy volt rendőr alezredes (ATV)
Nyolc lány sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetése és két rendbeli hivatali visszaélés bűntette miatt indított eljárást a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség az azóta is előzetes letartóztatásban lévő, volt rendőr alezredessel szemben.
júl. 17
16:39
Megöltek egy újszülöttet Hajdúszoboszlón (Metropol)
A gyanú szerint a csecsemőt 19 éves szülei ölték meg.
júl. 17
16:39
Vízilabda Eb - Horvát és spanyol győzelem (Alternatív Energia)
Az első két csoportkör után százszázalékos magyar válogatott 20.30-tól a legnagyobb riválisok egyikével, a szerbekkel csap össze.
júl. 17
16:57
Corinna Schumacher: Haladunk! (Alternatív Energia)
Férje állapotával kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a pilóta rehabilitációja hosszú ideig tarthat.
júl. 17
16:57
380 milliárdos megszorítás a nyugdíjasokon? (ATV)
A kormány egyik állandó érve, hogy a nyugdíjasokat megvédték a válság negatív hatásaitól. Ugyanakkor a legnagyobb átalakítások az elmúlt években éppen ezen a területen zajlottak le. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálja, hogy nincs-e ellentmondás a politika szlogen és a tettek között, és valóban a kormány erőn felül kiállt-e a nyugdíjasok mellett, vagy csak „önfényezés” zajlik.
júl. 17
16:59
Palotatűz - A kormány segítségét kéri Terézváros (Alternatív Energia)
Az Andrássy út 2002 óta a világörökség része, nemcsak Budapest, hanem egész Európa egyik ékköve.
júl. 17
17:01
Ma is gyengült a forint (Alternatív Energia)
júl. 17
17:15
Helyenként záporok, zivatarok hozhatnak rövid enyhülést a hétvégén (Infostart)
A hétvégén tartós hőségre kell készülni: nappal akár 33 Celsius-fok is lehet, s néhol éjszaka sem lesz 21 foknál hidegebb. Néhol megélénkülhet, megerősödhet a szél, helyenként egy-egy zápor-zivatar hozhat rövid enyhülést - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 17
17:15
Hat új játékos a győri kézilabdacsapatban (Alternatív Energia)
A csapat célja, hogy a Bajnokok Ligája-elsőséget az új idényben is megszerezze.
júl. 17
17:15
Leszúrtak egy férfit Ózdon (Metropol)
A bűncselekmény elkövetésével egy 56 éves ózdi nőt gyanúsít a rendőrség.
júl. 17
17:33
Nézőpont: kevés politikai haszonnal kecsegtet az MSZP-nek a "szavazótábor-csere" (Infostart)
A Nézőpont Intézet elemzése szerint bár a rendpártiság vonzó egy jól körülhatárolható, potenciális szocialista szavazói csoport számára, kockázatos irány a markáns budapesti tábort nézve, így egyik csoport "kiszolgálása" a másik csoportról történő lemondást jelentheti és kevés politikai haszonnal kecsegtet.
júl. 17
17:33
Nézze élőben, hogyan fogadják Madridban Kroos-t! (ATV)
A Real Madrid hivatalos YouTube-csatornáján élőben követheti a Bayerntől leigazolt világbajnok madridi bemutatását.
júl. 17
17:35
Nagy az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt (Infostart)
A tavalyinál nagyobb az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt, az idén második alkalommal mustrálja az Országos Borszakértő Bizottság az ország fehér borait.
júl. 17
17:35
Lelőttek egy malajziai utasszállítót Ukrajnában - mindenki meghalt (ATV)
Lelőttek egy malajziai Boeing-777-es utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség légügyi hatóságokra hivatkozva.
júl. 17
17:37
Évközben is csökkennek a kgfb díjak (Infostart)
Akik új autót vásároltak az első félévben, 3,9 százalékkal, míg akiknek ekkorra esett a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) váltása, 7,6 százalékkal olcsóbban köthettek biztosítást, mint egy évvel korábban - közölte saját ügyfelei adataira hivatkozva a netrisk.hu online alkusz csütörtökön az MTI-vel.
júl. 17
17:51
Magyar képviselőket is beválasztottak az EP nem uniós országokkal kapcsolatot tartó küldöttségeibe (Infostart)
Az unión kívüli országokkal kapcsolatot tartó küldöttségek tagjairól döntött csütörtökön az Európai Parlament, a legtöbb magyar képviselőt pedig be is választották valamelyik delegációba - derül ki az EP sajtószolgálatának tájékoztatásából.
júl. 17
17:53
Bezárja a komáromi Nokia-gyárat a Microsoft, a kormány akciótervet dolgoz ki (Infostart)
A Microsoft bejelentette, hogy bezárja a jelenleg 1800 munkavállalót foglalkoztató komáromi Nokia-gyárat. A kormány akciótervet dolgozott ki a munkavállalók megsegítésére, akiknek Komárom városa is segítséget nyújt.
júl. 17
18:09
Vízilabda Eb - A görög válogatott kiütötte az orosz csapatot (Alternatív Energia)
júl. 17
18:27
Péceli temetési ügy - OTH: urnák áthelyezéséhez nem kell népegészségügyi engedély (Infostart)
Urnák áthelyezéséhez nem kell engedélyt kérnie a temetkezési vállalkozóknak a népegészségügyi intézettől - tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) külső kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-t.
júl. 17
18:29
Országstratégia megalkotását sürgeti a HEBC (Infostart)
Országstratégia megalkotását sürgették a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tagjai a szervezet 16. éves jelentésének nyilvánosságra hozatalakor tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
júl. 17
19:03
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Pénteken ismét sok lesz a napsütés, de emellett újra gomolyfelhők képződnek, és főleg délután, este elszórtan zápor, zivatar előfordul.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 28, 32 fok között valószínű.
júl. 17
19:21
MSZP: ismert Pásztor Albert baloldali támogatottsága (Alternatív Energia)
A független polgármesterjelölt a miskolci baloldal támogatásával indul a választáson.
júl. 17
19:21
Maláj utasszállító: ellentmondó nyilatkozatok, ki lőhette le (ATV)
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség illetékes forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán fegyveres erők előző nap telepítettek egy Buk típusú légvédelmi rakétával felszerelt egységet abba a kelet-ukrajnai térségbe, ahol csütörtökön lelőtték a Malaysia Airlines maláj légitársaság utasszállító repülőgépét.
júl. 17
19:23
Frissítő zápor jöhet (Alternatív Energia)
Pénteken délután már helyenként 34°C-ot is mérhetünk.
júl. 17
19:23
Főiskolásokkal találkozott Kövér László (ATV)
A felsőoktatásról, a jogi képzésről, az autonómiáról szólt egyebek mellett Kövér László az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Miskolci Egyetemvárosban csütörtökön egy kötetlen beszélgetésen mintegy száz egyetemista, főiskolás előtt.
júl. 17
20:15
Jövő héttől ismét változik a forgalmi rend a budai Várban (Infostart)
Az úthálózat felújítása miatt hétfőtől ismét változik a forgalmi rend a budai Várban - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
júl. 17
20:15
Bevárhatja az Ab-t az államfő (Alternatív Energia)
Talán Áder János sem biztos az új, néhány hete módosított önkormányzati választási szabályok alkotmányosságában.
júl. 17
20:15
Börtönbüntetést kaptak hivatali vesztegetés miatt volt rendőrök (ATV)
Hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt nem jogerősen hét, illetve öt év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön azt a két volt rendőrt - a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori beosztottjait -, akik 2008-ban és 2009-ben, a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, pénzért vállalkozások különböző szabálytalanságait elsimították. Az ügynek 66…
júl. 17
20:17
Maláj utasszállító - Kínos helyzetben a szeparatisták és Oroszország (Alternatív Energia)
Oroszország láthatóan nem tudja szavatolni a nemzetközi légi közlekedés biztonságát.
júl. 17
20:19
Abbahagyhatjátok (Alternatív Energia)
júl. 17
20:33
Maláj utasszállító - Több légitársaság is elkerüli Kelet-Ukrajna légterét (Infostart)
Több légitársaság, köztük a német Lufthansa bejelentette, hogy gépeik elkerülik a Kelet-Ukrajna feletti légteret, miután csütörtökön Donyeck megyében 295 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing-777-es gépe.
júl. 17
20:33
Bevárhatja az Ab döntését az államfő (Alternatív Energia)
Talán Áder János sem biztos az új, néhány hete módosított önkormányzati választási szabályok alkotmányosságában.
júl. 17
20:35
Ezren versenyeznek a korosztályos kajak-kenu vb-n (Alternatív Energia)
Az U23-as korosztály jóval erősebb, mint a tavalyi gárda.
júl. 17
20:51
EFOTT - Egyetemistákkal, főiskolásokkal találkozott Kövér László (Infostart)
A felsőoktatásról, a jogi képzésről, az autonómiáról szólt egyebek mellett Kövér László az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Miskolci Egyetemvárosban csütörtökön egy kötetlen beszélgetésen mintegy száz egyetemista, főiskolás előtt.
júl. 17
20:51
Über alles (Metropol)
Ha van tündérmese, akkor a német válogatott győzelme a 2014-es futball vb-n mindenképpen az.
júl. 17
20:51
Egyre több légitársaság kerüli el Kelet-Ukrajnát (Alternatív Energia)
Az orosz Aeroflot és Transaero közlése szerint gépeik egész Ukrajnát el fogják kerülni.
júl. 17
20:51
Tartós hőségre kell készülni (ATV)
A hétvégén tartós hőségre kell készülni: nappal akár 33 Celsius-fok is lehet, s néhol éjszaka sem lesz 21 foknál hidegebb. Néhol megélénkülhet, megerősödhet a szél, helyenként egy-egy zápor-zivatar hozhat rövid enyhülést - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 17
20:53
Maláj gép lelövése - Sem Oroszország, sem Ukrajna nem vállalja (Alternatív Energia)
Porosenko: taktikát váltanak az ukrán fegyveres erők az orosz agresszió miatt.
júl. 17
21:09
Az önkormányzat már fizeti a gyorssegélyt a károsult lakóknak (Metropol)
A terézvárosi önkormányzat tegnap megkezdte a keddi, Andrássy úti tűz károsultjainak a gyorssegély kifizetését.
júl. 17
21:09
Belerohant egy vonat az előtte lévő szerelvénybe (Alternatív Energia)
A balesetben legalább 17-en megsérültek, köztük hárman súlyosan.
júl. 17
21:09
Heves eső Kínában: 45 ember halt meg (ATV)
Az elmúlt egy héten 45 ember halt meg a heves esőzések következtében Dél-Kínában, 21-et eltűntként tartanak nyilván - közölte a polgári ügyek minisztériuma legfrissebb összefoglalójában. A közeledő Rammasun nevű tájfun miatt csütörtökön a legmagasabb, vörös viharjelzést adta ki az országos meteorológiai központ.
júl. 17
21:11
Vízilabda Eb - Montenegró gond nélkül verte Romániát (Alternatív Energia)
A nap rangadója, a világbajnok magyar és az Európa-bajnoki címvédő szerb válogatott meccse.
júl. 17
21:27
Lezuhant egy malajziai utasszállító Ukrajna keleti részén - a nap hírei (Infostart)
110 milliárd forintot zárol a kormány, hogy biztonsággal tartható legyen a 3 százalék alatti hiánycél. Akciótervet dolgozott ki a kormány, hogy enyhítse a Nokia komáromi gyárbezárásának következményeit
júl. 17
21:27
Lelőttek egy malajziai utasszállítót Ukrajnában - mindenki meghalt (ATV)
Lelőttek egy malajziai Boeing-777-es utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség légügyi hatóságokra hivatkozva.
júl. 17
21:29
Nokia - Andor László megvizsgálja, hogyan lehetne EU-forrásokat mozgósítani (Infostart)
Andor László uniós biztos mihamarabb találkozni szeretne a Microsoft képviselőivel, hogy tájékozódjon a tervezett elbocsátásokról, valamint felmérhesse, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására - derül ki a biztos nyilatkozatából, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviselete juttatott el az MTI-hez.
júl. 17
21:31
Nagy az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt (Infostart)
A tavalyinál nagyobb az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt, az idén második alkalommal mustrálja az Országos Borszakértő Bizottság az ország fehér borait.
júl. 17
22:03
Hét megyére és Budapestre másodfokú a figyelmeztetés (Infostart)
A nagy hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést péntekre. Ezzel együtt viszont több megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Keresés