A Fradi edzője Gera Zoltán sérülése miatt szólt be a szövetségi kapitánynak. Thomas Doll szerint Pintérék nem megfelelő munkát végeztettek a Ferencváros játékosával a válogatott edzésén.
Metrópótló buszok közlekednek az Árpád híd és a Deák tér között hétfőn 6 óra 15 perctől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy füstölt egy metrókocsi.
A több napja tartó esőzések miatt kilencven településen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek, több falu megközelíthetetlen, 200 embert ki kellett telepíteni.
Az Iszlám Állam vasárnap jelentette be, hogy lefejezte egy brit foglyát. A brutális hírre reagálva Franciaország bejelentette: csatlakozik a terrorszervezet elleni amerikai légicsapásokhoz. Párizsban hétfőn konferenciát rendeznek az IÁ elleni nemzetközi fellépés összehangolására.
A legutóbbi napokat három téma uralta a nyilvánosságban: a helyhatósági választás esélyei, továbbá a baloldali ellenzéken, illetve a Fideszen belüli törésvonalak. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
Lentiben visszatérhetnek házukba azok a kitelepítettek, akiknek még szombat hajnalban kellett elhagyniuk a lendvadedesi tározó elöntése miatt az otthonukat - tájékoztatta hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Az éjszaka 494 centiméteres vízállással tetőzött a Rába, egyelőre még harmadfokú az árvízvédelmi készültség, de már azon a szakaszon is megindult a lassú apadás - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő reggel az MTI-t.
Az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal emelkedett júliusban az egy évvel korábbihoz képest, kiigazítatlanul és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Az iraki elnök gyors légi beavatkozást kért hétfőn egy rádióinterjújában a nyugati hatalmaktól az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen. Fuád Masszúm közvetlenül az IÁ elleni nemzetközi fellépés összehangolásáról rendezett párizsi konferencia előtt nyilatkozott.
Fertőtlenítik Lentiben az üdülőövezetet, ahonnan még szombat hajnalban kellett kitelepíteni az áradás miatt az ott élőket, akik hétfő reggel költözhettek vissza - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke.
Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) mellett tizenöt ország, köztük az Egyesült Államok részvételével - közölte az ukrán hadsereg.
A Samsung azzal vádolja fő riválisát, az ugyancsak dél-koreai LG-t, hogy annak igazgató hitelrontás céljából szántszándékkal megrongálták mosógépeit németországi műszaki áruházakban.
Az eddig biztos menedéknek számító privátbankok, úgy tűnik, készek kiadni a magyar számlatulajdonosok adatait a magyar hatóságoknak – írja a Napi.hu. A lap úgy tudja, több száz milliárd forintról lehet szó.
Lemondott tisztségéről Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója - erősítette meg Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese az ezzel kapcsolatos sajtóhírt.
A magyar titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek egybehangzó állásfoglalása, hogy szír, illetve iraki területeken jelenleg nem harcolnak magyar állampolgárok - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, az Országgyűlés Külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának hétfő reggel tartott együttes, zárt ülése után újságíróknak.