Szombaton délelőtt tíz órától együttes ülésen hallgatja meg négy bizottság Szijjártó Pétert, akit külgazdasági és külügyminiszternek javasol a miniszterelnök - szerepel az Országgyűlés honlapján közzétett meghívóban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról szóló sajtóbeszámolókkal kapcsolatban közölt cikket pénteki számában.
Bár David Cameron brit miniszterelnök gyors átalakulást ígért London és Edinburgh viszonyában a csütörtöki skót népszavazás után, nem várható gyors változás, mert ahhoz túl nagy átalakításról van szó - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense egy pénteki beszélgetésen Budapesten.
A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy cég ellen - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
Az árvíz által érintett négy Dunántúli megye közül Somogy, Vas és Zala megyékben már csak figyelőszolgálatot működtet a katasztrófavédelem és csupán Baranyában, a Dráván és a Fekete-vízen működik gyorsreagálású készenléti szolgálat - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által létrehozott Régiós Irányító Törzs szóvivője pénteken az MTI-t.
Az óvodaépítések kormánya vagyunk - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken a Békés megyei Újkígyóson a hétcsoportos új óvoda ünnepélyes átadásakor.
Az orosz hatóságok azt tervezik, hogy időnként, rendkívüli helyzetekben lekapcsolják az orosz számítógépes rendszert a világhálóról - közölte értesüléseit pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap.
Megnyitották a forgalom előtt a 74-es főút nagykanizsai szakaszát, amelyet a Principális-csatorna áradása miatt kellett csaknem egy hete lezárni - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
Szerdán és pénteken tartja következő ülését az Országgyűlés. A képviselők a hét közepén fogadhatják el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak…
Csökkent a forintárfolyam pénteken a bankközi devizakereskedelemben: az euró délután négykor 311,26 forinton állt a délelőtt tíz órakor jegyzett 310,33 forint után.
Németországban kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét, a törvényhozás felsőházának (Bundesrat) pénteki ülésén elfogadott törvény alapján a külföldi állampolgárságú szülők gyermekei bizonyos feltételekkel a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik.
A felújítás kivitelezési hibái miatt csak szeptember végén adják át az autós forgalomnak a budapesti Lánchíd utcát. Az okokról Herczeg Zsolt kérdezte Dobrocsi Tamást, az első kerületi önkormányzat közlekedési operatív programjának műszaki vezetőjét.
Nem múltak el a brit gazdaságot terhelő politikai bizonytalanságok annak ellenére sem, hogy a skóciai népszavazáson az elszakadást ellenző erők nyertek meggyőző fölénnyel - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Zalán Zalaapátinál, ahol a csütörtök reggeli tetőzés óta lassan apad a folyó - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapjának adataiból.
Nem Falus Ferenc, hanem Bokros Lajos a legtámogatottabb ellenzéki jelölt Tarlós István kihívói között. Falus egy hete azt mondta, visszalép, ha van nála esélyesebb induló. Most azt mondja, nem lép vissza.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban októberben alkalmazható üzemanyagárakat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, s ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Bejelentette távozási szándékát pénteken Alex Salmond skót miniszterelnök, miután a skót függetlenségről általa kiírt népszavazást az elszakadás ellenzői jelentős fölénnyel megnyerték.
Csányi Sándor MLSZ elnök szerint az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei feljogosították a Magyar Labdarúgó Szövetséget arra, hogy bízzon benne: sikerrel jár az Eb-mérkőzések rendezésére benyújtott pályázata.
A sporttörvény szigorítására vonatkozó joganyagot készített elő az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága a fiatal sportolók védelme érdekében - közölte Simicskó István államtitkár pénteken az MTI-vel.
Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással.
Amennyiben igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
Szabadlábra helyezte pénteken egy kijevi bíróság a Berkut nevű, mára feloszlatott ukrajnai belügyi rohamegység parancsnokát, akit a főügyészség 39 tüntető agyonlövésével gyanúsít.
A magyarországi baloldal továbbra is a hazájára támad Brüsszelben, ezért a mostani választás kiállás is a kormány mellett - jelentette ki a házelnök Szentendrén, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken.