Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke bejelentette hétfőn este, hogy a budapesti párttanács döntése értelmében arra kérik a választókat, hogy aki le akarja váltani Tarlós Istvánt, az szavazzon Bokros Lajosra.
Bokros Lajost támogatja az MSZP budapesti szervezete- jelentette be a szocialisták budapesti elnöke. Kunhalmi Ágnes közölte, akkor van a legnagyobb esély leváltani Tarlós Istvánt, ha a Liberálisok, a PM és az LMP is egy jelöltet támogat. Tóbiás József pártelnök nyilatkozatából ugyanakkor kiderült: ez ügyben nincs egyetértés a budapesti szervezet és az országos elnökség között.
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság népirtás címén indított bűnvádi eljárást a délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokban meghalt orosz anyanyelvű lakosok ügyében - tájékoztatott a hatóság szóvivője hétfőn.
Magyarország most lendületben van, határozott irányba, biztos lépésekkel megindul, és a Közép-Európával foglalkozó elemzők szerint is ígéretes jövő előtt áll - mondta Orbán Viktor hétfőn a TelePaks Kistérségi Televíziónak adott interjúban.
Mahmúd Abbász palesztin elnöknek nem áll szándékában békét kötni Izraellel, és a múlt heti beszéde az ENSZ-ben "a gyűlölet és az uszítás üzenetét hordozta" - jelentette ki hétfőn a világszervezet Közgyűlésének általános vitája alkalmából New Yorkban tartózkodó Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter.
Felfüggesztette a katalán függetlenségi népszavazási törvényt és a referendum november 9-ei megtartásáról szóló rendeletet a spanyol alkotmánybíróság hétfő esti rendkívüli ülésén, elfogadva ezzel, hogy megvizsgálja a kormány panaszát.
Kampányrendezvényeiről kevésbé, sokkal inkább elhíresült vizes videója miatt ismerték sokan Falus Ferencet. A volt tiszti főorvos egy biztonságra, innovációra és számon kérhetőségre épülő programot hirdetett meg.
A palesztinok egyre jobban kiábrándulnak ugyan a Hamászból, de ismét rakétákkal lőnék Izraelt, ha nem szűnik meg a Gázai övezet blokádja - állítja egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás. Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter szerint viszont a rakétáik nyolcvan százaléka megsemmisült a nyári háborúban.
A családok egzisztenciájának megerősítését nevezte az elkövetkező évek legfontosabb feladatának az Országgyűlés elnöke a Fidesz hétfői dunaújvárosi fórumán.
Horváth Imre önkormányzati képviselőt indítja az MSZP a november 23-i újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson - közölte Trippon Norbert, az MSZP újpesti elnöke hétfőn az MTI-vel.
Horváth Imre önkormányzati képviselőt indítja az MSZP a november 23-i újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson - közölte Trippon Norbert, az MSZP újpesti elnöke.
A Magyar Progresszív Intézet igazgatója szerint a baloldali ellenzéknek Bokros Lajossal sincs esélye Tarlós István leváltására, Falus Ferenc visszaléptetése mégis jó döntés volt.
A demokrácia nem egy igazán jó politikai rendszer, de nem találtak ki jobbat - ezt mondta Híradónk kérdésére az emberi erőforrások minisztere, Orbán Viktor hétvégi szavaira reagálva. A miniszterelnök Tusványos után a KDNP ülésén ismét a liberális demokráciát vette célba, bár most az illiberális demokrácia kifejezést nem használta. A Fidesz alelnöke szerint igenis létjogosoultsága van ma egy…
Nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes berontani, hanem egészen a Keleti teremig eljutott az a férfi, aki szeptember 19-én behatolt az amerikai elnök hivatalának épületébe - jelentette hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
Eltűnt 57 diák a dél-mexikói Guerrero szövetségi államban a pénteken és szombaton történt erőszakos bűncselekményekben, amelyeknek eddig hat halálos és 25 sebesült áldozata ismert - közölték a hatóságok.
A Pénzcentrum szerint úgy tűnik, hogy a külföldi munkára pályázó magyarok még mindig hagyják magukat átverni. A Portfolio a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárával közöl interjút.
Miközben folytatódtak a tüntetések Hongkongban, a kínai sajtóban továbbra is kemény cenzúrával blokkolják az összes, demonstrációkról szóló hírt. Peking tűzfalat használ erre, ami a keresőszavakat szűrve tiltja le a tüntetéssel kapcsolatos internetes tartalmat. Ez is azt mutatja, hogy komoly a baj: Kínában egy második Tienanmen tértől rettegnek.