Bár már ötödik napja tart az ajánlások gyűjtése a veszprémi időközi országgyűlési választásra, még két jelölőszervezet - a Magyar Demokráciáért és Hazáért Párt és az Összefogás a Civilekért Párt - kérte nyilvántartásba vételét a választásra a Nemzeti Választási Bizottságtól. A testület pénteki ülésén nyilvántartásba vette a két pártot a február 22-i választásra.
Megtagadta a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
"Az események miatt" lemondták a francia elnök és a nemet kancellát vasárnapra kitűzött találkozóját - jelentette be pénteken Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke Strasbourgban.
Kanadában csökkent a foglalkoztatottak száma decemberben, és a vártnál rosszabbul alakultak a lakásépítési mutatók is, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott, decemberben az előző hónaphoz hasonlóan 6,6 százalékon állt.
Hűtőkből és fürdőkádból kerültek elő a kábítószergyanús anyagok Izsófalván, Múcsonyban és Kazincbarcikán - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Fidel Castro veterán kubai forradalmár pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, és olyan hírek kaptak lábra a karibi szigetországban, hogy a 88 éves politikus meghalt.
Pintér Sándor volt üzlettársának, Rack Lászlónak az érdekeltségéhez is elvezetnek a november végén kirobbant ingatlanügy szálai – írta meg ma az Átlátszó. A lap dokumentumokkal támasztja alá, hogy legalább három, a Váci, illetve a Dorottya utcában elhelyezkedő ingatlan került kedvezményesen Rack érdekeltségi körébe.
Az országgyűlési frakcióvezetők tanácskozását kezdeményezi a jövő hétre Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a terrorellenes fellépésről egyeztessenek. Ezt a Hír TV-nek maga a politikus mondta pénteken.
Az országgyűlési frakcióvezetők tanácskozását kezdeményezi a jövő hétre Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a terrorellenes fellépésről egyeztessenek. Ezt a Hír TV-nek maga a politikus mondta pénteken.
Tiltakozott a német kormány pénteken a szaúdi hatóságoknál, amiért a királyságban az iszlám megsértésére hivatkozva nyilvános megkorbácsolásra ítéltek egy bloggert.
Mintegy százötvenen vettek részt péntek este a budapesti francia nagykövetség előtti gyertyagyújtáson, leróva kegyeletüket a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás áldozatai előtt, egyben tiltakozva a merénylet ellen.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek este.
Kimerítheti a rágalmazás tényállását André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő korábbi kijelentése Vida Ildikóról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökéről - Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje szerint ezt állapította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte pénteken az illetékes New York-i bíróság Abu Hamza al-Maszri radikális imámot, akit az esküdtszék nyolc hónappal korábban terrorizmussal kapcsolatos szövetségi vádemelés alapján bűnösnek talált.
A közvetlen hozzáférésű hajléktalanszállók, az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 95, Budapesten 86 százalék körül mozgott az elmúlt napokban - közölte a Menhely Alapítvány pénteken az MTI megkeresésére.
Elsőfokúra mérsékelte a korábban az ónos eső veszélye miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására kiadott másodfokú riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek este.
Megváltoznak a terrorizmus módszerei, egyre inkább a terepet jól ismerő, egyéni, illetve kiscsoportos támadások tömege várható Európában - mondta az Aréna című műsorban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Egyebek mellett ez a beszélgetés is hallható a hét végén az InfoRádióban. Hallhatják többek között Csaba László közgazdászt és Rostoványi Zsoltot, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát.
Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását arra a megemlékezésre, melyet vasárnap délután rendeznek Párizsban az elmúlt napok merényleteiben elhunyt áldozatok emlékére - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek este az MTI-vel.
Lezárult a Párizsban és a közelében zajlott túszejtés, a támadók mellett több túsz is meghalt. A kormányfő szerint Magyarországon nincs terrorveszély. Legkésőbb január végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja.
Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását arra a megemlékezésre, melyet vasárnap délután rendeznek Párizsban az elmúlt napok merényleteiben elhunyt áldozatok emlékére - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek este az MTI-vel.
Menetrend szerinti autóbusszal ütközött egy személyautó Juta közelében, a Kaposvár felé vezető úton. Többen könnyebben megsérültek, a 6701-es utat lezárták a helyszínelés idejére - tájékoztatta Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse pénteken az MTI-t.