Több mint 390 millió forintot fordítottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed leromlott városrészének felújítására és fejlesztésére - közölte a száz százalékban európai uniós támogatású projekt kommunikációjáért felelős társaság csütörtökön az MTI-vel.
Az iráni nukleáris megállapodás nem a békét, hanem a szankciók eltörlése és a Teheránhoz befolyó dollár milliárdok miatt a háborút teszi valószínűbbé - jelentette ki.
Újabb középiskolával, a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziummal köt együttműködési megállapodást az OTP Fáy András Alapítvány, aminek révén egy vidéki közoktatási intézményben is elérhetővé válik a Mintaiskola program, és immáron több mint 1500 diák kap közvetlen segítséget a pénzügyileg tudatos felnőtté váláshoz - közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Két autó összeütközött Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren, az egyik felborult, emiatt egy szakaszon nem jár a 19-es és 49-es villamos csütörtök este.
A közép-európai püspöki karok közös gyűjtést szerveznének a közel-keleti menekülttáborok megsegítésére annak a javaslatnak az alapján, amelyet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára ismertetett csütörtökön Kazimierz Nycz varsói érsekkel.
A 19-es villamos ismét a felújítás idején érvényes forgalmi rend szerint közlekedik, a 49-es villamos pedig a teljes vonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök este a Facebook-oldalán.
Francois Hollande francia államfő és Vlagyimir Putyin elnök pénteken a szíriai helyzetről is egyeztetni fog, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében.
Hollande és Putyin elnök pénteken a szíriai helyzetről is egyeztetni fog, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek Merkellel és Porosenkoval az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében.
Bagdad kész lenne tanulmányozni bármilyen orosz javaslatot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki területen található állásainak bombázásáról - mondta csütörtökön az ENSZ Közgyűlésén részt vevő Haider al-Abádi iraki miniszterelnök a France24 francia hírtelevíziónak adott interjúban.
A 4000 új személyautó visszahívására azért volt szükség, mert a német autógyár brit részlege szerint lehetséges, hogy az érintett járművekbe is beszerelték azt a "csalószoftvert".
Ferenczi Gábor Devecser jobbikos polgármestere 2013-ban okozott halálos balesetet, amiért első fokon felfüggesztett börtönt kapott. Az ítélet nem jogerős.
Oroszország fegyverekkel látja el a kurdokat az iraki kormány közvetítésével - közölte sajtótájékoztatóján az ENSZ-közgyűlés alkalmából New Yorkban tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön.
Elkerülhetetlennek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány intézkedési tervet készítsen a Volkswagen-botrány miatt. A külgazdasági és külügyminiszter szerint sem hasonlítható össze az 1956-os magyar menekültek helyzete a mostani népvándorlással. Nem folyik hivatalos büntetőeljárás a Volkswagen volt vezérigazgatója ellen a dízelbotrány miatt.
Egyes szakértők szerint részben az a megfontolás állhat Oroszország szíriai beavatkozása mögött, hogy a Nyugat végül engedményekre fog kényszerülni Ukrajna ügyében, ha Moszkva megkerülhetetlen szereplőjévé válik a közel-keleti országban zajló belháború rendezésének - olvasható a Reuters friss elemzésében.
December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Antenna3 országos televíziós csatornának adott interjújában csütörtökön.
Gál Róbert Iván az elképzelés mellett azzal érvelt, hogy ma egy olyan metódust alkalmazunk, amely egy durva újraelosztást eredményez a gyereket nevelők, és a gyermektelenek között.
A kormányszóvivő szerint a jelenlegi körülmények között komoly türelemre és bölcsességre van szükség a döntéshez a horvát határzár életbe léptetésének időpontjáról.
Az első világháború történetét mutatja be a családok emlékeiből készült gyűjtemény fényképeken, tárgyakon, háborús térképeken keresztül, emberközelivé téve a száz évvel ezelőtt történteket - mondta a veszprémi levéltárban nyílt tárlat csütörtöki megnyitóünnepségén a város polgármestere.