2015. október 27. kedd

okt. 27
0:03
Szörnyethalt a kocsiból kirepülő sofőr (Alternatív Energia)
Az autó a fának csapódott, a férfi életét már nem tudták megmenteni.
okt. 27
0:07
15 éves fiú követte el az utóbbi idők legnagyobb adatlopását (Alternatív Energia)
Váltságdíjat követeltek azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra az előfizetők eltulajdonított adatait.
okt. 27
0:11
Komoly feszültségek az EU-csúcson (Alternatív Energia)
Szakértők szerint fontos volt a találkozó, de áttörés nem történt.
okt. 27
0:15
Hivatalos: győzött a Jog és Igazságosság (Alternatív Energia)
A törvényhozás alsóházába, a szejmbe pedig öt párt került be.
okt. 27
0:19
Románia nem fél a menekültektől (Alternatív Energia)
Az államfő szerint nem tranzitországa és nem is célállomása a migránsoknak az ország.
okt. 27
0:23
Négyes karambol Böhönyénél: ketten sérültek (Alternatív Energia)
A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt egy sávon haladt a forgalom.
okt. 27
5:09
Titkolják, kivel tárgyalt Orbán (Alternatív Energia)
"Ha valakinek levelet írnak, arra születik válaszlevél, az ár másodlagos."
okt. 27
5:11
Császy: a Sukoró-ügy története, hogyan csalják el az igazat (Alternatív Energia)
"Nem félek a bűnözőktől, akkor sem, ha közhatalmat gyakorolnak."
okt. 27
5:12
Könyvújdonság: "Az Orbán-rezsim börtönében" (ATV)
Az Orbán-rezsim börtönében címmel jelentette meg könyvét a Sukoró-per elítéltje, Császy Zsolt az egykori Bibó-szakkolégista és Fidesz szóvivő, később a Nemzeti Vagyonkezelő értékesítési igazgatója. Ez utóbbi tisztségével összefüggésben töltött három és fél hónapot előzetesben. Ügyében jogerős ítélet nem született. Zárkanaplóját adta most ki. További részletek a videóban.
okt. 27
5:13
Sportlobbi dönt az új fővárosi szuperkórházról? (Alternatív Energia)
okt. 27
6:21
Blokád és rántott hús (Alternatív Energia)
A korabeli 3150 településből ezer helyen akkoriban még nem volt telefon.
okt. 27
6:23
Budapesti gyors (Alternatív Energia)
Megérkezett Varsóba a budapesti gyors. A lengyel választást nagy fölénnyel nyerte meg a Jog és Igazságosság (PiS) pártja.
okt. 27
6:24
Oltási gyakorlat Budapesten: Komoly hibát vétettek a tűzoltók (ATV)
Félbeszakították az 5. kerületi tűzoltók gyakorlatát, mert komoly hibát követtek el a szimulált tűzeset oltása közben. Egy belvárosi luxusszálloda harmadik emeletén ütött ki tűz. Egy füstgéppel az egész folyosót elárasztották füsttel, a tűzoltók pedig teljes felszerelésben hatoltak be a szobába, ahonnan ugyan kimenekítették a sérültet, az úgynevezett füsthatárt jelző zászlócskát azonban figyelmen…
okt. 27
6:25
Viktor - Victory (Alternatív Energia)
A menekültválság mindenkiből kihozza a legjobbat.
okt. 27
6:42
Áder megkegyelmezett tizenhét elítéltnek (ATV)
A korábbinál magasabb arányban élt idén kegyelmi jogkörével Áder János köztársasági elnök, aki szeptember végéig 512 kérelemből 17-et részesített pozitív elbírálásban - ismerteti az Igazságügyi Minisztérium statisztikáját keddi számában a Magyar Hírlap.
okt. 27
6:44
15 éven belül elöregedik Magyarország (ATV)
Kezelhetetlenül súlyos problémává válhat 2050-re a munkaképes lakosság fogyása Európában - ismerteti a Randstad álláskereső portál friss tanulmányát keddi számában a Magyar Nemzet.
okt. 27
7:09
Rövidebbek lettek a várólisták idén - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint a TV2 korábbi tulajdonosa nem járul hozzá, hogy Fonyó Károly vegye át a tévé vagyonkezelője feletti irányítást. A Magyar Idők azt írja, hogy a kormány 44 ezerről 37 ezerre csökkentette az egészségügyi várólistákon szereplők számát. A napi.hu arról ír, hogy az év első hét hónapjában hét százalékkal többen haltak meg, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában.
okt. 27
7:18
Amerikai romboló jelent meg a Kínának tualjdonított felségvizeken (ATV)
Egy irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt az Egyesült Államok haditengerészete a Spratly-szigetekhez tartozó kínai mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe - közölte egy amerikai védelmi tisztségviselő amerikai idő szerint hétfőn.
okt. 27
7:27
Katonai Repülő Intézet alakult Szolnokon (Infostart)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Katonai Repülő Intézete október közepén alakult meg Szolnokon, azaz vált ki Katonai Üzemeltető Intézetéből - közölte Palik Mátyás megbízott intézetigazgató az MTI-vel.
okt. 27
7:33
Sok fiatal bízik a szerencsejátékokban (Metropol)
A legutóbbi kutatás szerint a 15–18 év közöttiek 40%-a rendszeresen szerencsejátékozik.
okt. 27
7:36
Berágtak a szocialisták Gyurcsány dolgozatára (ATV)
Gyurcsány Ferenc múlt heti, Sokak Magyarországa című röpirata nem vert akkora hullámokat a baloldalon, mint amekkorára a szerző számított. A kisebb formációk sietve elhatárolódtak, de a szocialisták még nyilatkozatban sem reagáltak, pedig információink szerint készen állt a megfelelő válasz szövegtervezete. Az MSZP vezetésének döntéseire rálátó forrásunk elmondta: nem kívánnak részt venni a DK…
okt. 27
7:54
A Jobbik figyelő osztagokat küld a földárverésekre (ATV)
Az ellenzék mindent elkövet, hogy a magyar föld bárkié legyen, csak ne a magyar gazdáké. Így vezette fel az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az MSZP a most eladásra kínált földeket visszavásárolná, a Jobbik pedig figyelő osztagokat küld a földárverésekre. A DK szerint a kormány meghirdette a falut minden oligarchának programot. További…
okt. 27
8:09
Mennyivel száguldozhatott? - Háznak csapódott autóban halt meg az utas (fotók) (Alternatív Energia)
A 22 éves sofőr elmenekült, de a rendőrök elfogták.
okt. 27
8:11
Bombaeső Velencére (Alternatív Energia)
Velencét sikeresen bombázták a levegőből - Az olaszokat mindenütt újból visszaverték. — Ezerszámra hevernek az olasz hullák.
okt. 27
8:12
Outsiderek a politika csúcsain: a humorista, a gerilla és a blogger (ATV)
A nacionalista Jimmy Morales, egy korábbi humorista nyerte meg az elnökválasztásokat Guatemalában. Morales igazi outsidernek számít a politikai életben, aki elmondása szerint azért indult el az elnöki székért, mert elege volt a hazáját szétlopó politikai elitből. A közelmúltban több országban is értek el sikereket olyanok, akik nem hagyományosan építették fel a politikai karrierjüket. Néhányuk…
okt. 27
8:48
Nem minden kurdnak jött be Németország (ATV)
Az Európába vezető veszélyes utazás után iraki kurdok egy csoportja úgy döntött, hogy inkább hazatér. Barátságtalannak tartják Európát, Németországban pedig úgy érezték, lenézik őket.
okt. 27
9:21
Keleti körútra megy Obama (Alternatív Energia)
Az első úti cél Törökország.
okt. 27
9:23
Levélben kapott golyót a görög miniszter (Alternatív Energia)
A pénzügyminiszter-helyettest náci kollaboránsnak nevezték.
okt. 27
9:39
Elfogták a halálos balesetet okozó sofőrt (Metropol)
A 22 éves férfi meglépett a baleset helyszínéről, miközben az egyik utasa vesztette életét.
okt. 27
9:39
Gregor Berni magyarázza a Jobbikos szereplést - Videó (Alternatív Energia)
"Mint minden magyar embert, engem is érdekel, hogy melyik párt milyen jövőt kínál a gyerekemnek".
okt. 27
9:42
Zombinak nézte a barátját, majd kivégezte egy Walking Dead-rajongó (ATV)
Halálra kínozta barátját egy részeg amerikai férfi, mert meggyőződése szerint az éppen "zombivá kezdett átalakulni". A fiatal férfi ezt megelőzően a The Walking Dead című filmsorozatot nézte.
okt. 27
10:00
Drónfelvétel: végtelen migránstömeg menetel Szlovéniában (ATV)
Látványos drónfelvételt tettek közzé a Szlovéniában hosszú sorokban menetelő menekültekről.
okt. 27
10:02
Felvétel: Szaloncukor-töltelékben fuldokló egérre bukkant a NÉBIH (ATV)
A Nébih ellenőrei egy édesipari üzemben razziáztak, ahol legyeket, méheket és rágcsálókat találtak az élelmiszer feldolgozó részlegen. A közzétett felvételeken egy szaloncukor töltelékben fuldokló egeret is lehet látni.
okt. 27
10:33
Felháborító! Rágalom! - Tiltakoznak a húsok a rák-vád ellen (Alternatív Energia)
Ha nem is maguk a húsok, de az előállítók mindenképp nagyon mérgesek.
okt. 27
10:36
Pálffy: Az MSZP-sek baltáztak el valamit (ATV)
A blokkolóóra arra szolgál, hogy megmutassa, ki volt a leggyorsabb, miután a Kúria határozata jogerőre emelkedett, a népszavazási kérdésbenyújtásokkal kapcsolatos vitákat akartuk így elkerülni – ezt Pálffy Ilona mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 27
10:45
Nem kell félnünk a jó minőségű vörös húsoktól (Infostart)
Az Egészségügyi Világtanács rákkutató intézetének tanulmánya szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és valószínűleg a vörös húsé is. Az InfoRádió által megkérdezett dietetikus szerint ez rendszeres, túlzottan nagy mennyiség fogyasztása mellett lehet igaz.
okt. 27
10:54
Rekordokat döntöget Adele új klipje, egy nap alatt 27 millióan látták (ATV)
Adele brit énekesnő négy év után megjelent első videoklipje, a Hello rekordot jelentő több mint 27 milliós nézettséget produkált a múlt heti megjelenését követő első 24 órában a Vevo.com zenei videó- és szórakoztató felületen.
okt. 27
11:21
Ezek lesznek Rogán Antal feladatai (Infostart)
Közzétették a miniszterelnök kabinetfőnökének feladat- és hatáskörét. A kormány rendelete értelmében Rogán Antal felel a kabinet általános politikai koordinációjáért és az egységes kormányzati kommunikációért.
okt. 27
11:27
Százmilliós csempészési ügy - Elég egy garázs a bizniszhez (Alternatív Energia)
Igazoltattak egy nőt, és épp volt nála 113 millió forint.
okt. 27
11:29
Tehervonat ütközött személyautóval a kelebiai fővonalon (Alternatív Energia)
A baleset egy sorompó nélküli átjáróban történt.
okt. 27
11:31
Mit tennél, ha lenne ötmilliód? Először is örülnék (Alternatív Energia)
Utána azonban legtöbbünknél megáll a tudomány.
okt. 27
11:45
Tagadták bűnösségüket a volt rendőri vezetők (Metropol)
A 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban eddig mintegy 100 tárgyalást tartottak.
okt. 27
11:48
A bajor miniszterelnök megfenyegette Merkelt (ATV)
Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy keddi lapinterjúban bejelentette, hogy november 1-jéig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a szövetségi kormánynak a "nyitott határok politikájának" befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, hogy mit tehet saját hatáskörben.
okt. 27
11:57
Szijjártó: hatékony a magyar modell (Infostart)
A magyar modell a migrációs és a gazdasági kihívásokat is hatékonyan kezeli - hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti üzleti konferenciáján.
okt. 27
12:03
Szerdától megint változik a forgalmi rend a Széll Kálmán téren (Metropol)
Szerda reggeltől a végleges útpályán haladhatnak az autósok.
okt. 27
12:03
Munkával vagy anélkül? (Alternatív Energia)
Átláthatóbbá válnak a munkaerőpiaci folyamatok.
okt. 27
12:05
Levélben kapott golyót a miniszter (Alternatív Energia)
A pénzügyminiszter-helyettest náci kollaboránsnak nevezték.
okt. 27
12:07
Kiállította a Matolcsy-bizonyítványt a DK (Alternatív Energia)
A jegybankelnök közpénzek milliárdjait költötte luxusingatlanokra.
okt. 27
12:33
Fővárosi szuperkórház: a Szent János kórház lehet a befutó (Infostart)
Továbbra sincs döntés az új fővárosi központi kórházról, az Origo szerint a Szent János Kórház lehet a befutó. A kormánynak legkésőbb jövő év elejéig határoznia kell, mert a 2016-os költségvetésben egymilliárd forintot különítettek el a tervezésre. A Szent János Kórház érdekében már 14 ezer aláírás gyűlt össze, a sürgősségi ellátás fejlesztésére pedig konkrét tervekkel rendelkezik az intézmény.
okt. 27
12:51
Csepreghy: a tudásból pénz lesz (Infostart)
A Miniszterelnökség miniszter-helyettese szerint a jövőben csak az a pályázó részesülhet uniós pénzügyi forrásból, amelyik munkahelyet teremt vagy hozzá tud járulni a gazdasági növekedéshez. Csepreghy Nándor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a mezőgazdaság és a turizmus kiemelt fejlesztési terület lesz. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyes települések kiválnak Pest megyéből a fejlesztési…

Keresés