Jézus küldetésében ott van Isten ember iránti bizalma, az, hogy nem hajlandó lemondani az emberről. Miután sokáig próbálta messziről hívogatni, küldött neki üzeneteket, törvényeket és prófétákat is, végül megteszi azt a lépést, aminél tovább nem mehet, és ő maga jön el - mondta Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
Szlovénia már több mint 150 kilométer pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
A kijevi parlament jóváhagyta csütörtökön, hogy a kormány válaszlépéseket tegyen az ukrán termékekkel szemben 2016. január 1-jével életbe lépő orosz embargóra.
Eljött a trendforduló a biztosítási piacon Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerint, az idén a biztosítóknak már nemcsak a díjbevételük, de a szerződésszámuk is növekszik.
A Dallas Mavericks német kosárlabdázója, Dirk Nowitzki az észak-amerikai profiliga (NBA) legutóbbi játéknapján megelőzte Shaquille O'Nealt és hatodikká lépett elő a legeredményesebb játékosok örökranglistáján.
A Kicker című német lap információi szerint a Bayern Münchentől távozó Josep Guardiola jövő nyártól a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz.
Húsz éve szervez adománygyűjtést a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lehel László. A szervezet elnök-igazgatója hozzátette a kampányuk három fontos célja: az étel, az otthon és az esély.
Pluszforrást csoportosít át a filmgyártás támogatására a kormány, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 8,4063 milliárd forintot kell haladéktalanul átutalnia a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. számára az emberi erőforrások miniszterének.
Hajótörést szenvedtek Görögországba tartó menekültek, ennek következtében tizennyolc ember, köztük hat gyermek fulladt vízbe az Égei-tengeren, Törökország nyugati partjainál - közölte a török Dogan hírügynökség csütörtökön.
Ismét nagy népszerűségnek örvend a betlehemezés magyar nyelvterületen, a Dunántúlon a pásztorok tréfás játékát szokták előadni, Erdélyben pedig felnőtt férfiak házról házra járva játszák el Jézus születésének történetét - részletezte a karácsonyi hagyományokat Tátrai Zsuzsa néprajzkutató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Újabb, immár a kilencedik gyanúsítottat tartóztatták le Brüsszelben a Párizsban elkövetett terrortámadásokban való aktív részvétel vádjával - közölte a belga főügyészség csütörtökön a La Libre Belgique, francia nyelvű belga napilap tájékoztatása szerint.
A központi hivatalok és költségvetési szerv formában működő központi minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatát rendelte el a kormány a közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása, továbbá a polgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
Támogatást kapnak a bölcsődéket fenntartó intézmények a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők béréhez, a támogatást a Magyar Államkincstártól kell igényelniük.
Folytatódik a borús, párás idő, több helyen tartósan megmarad a sűrű köd, helyenként szitálás is lehet, de a karácsonyi hétvégén sem várható nagy havazás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
A közúti közlekedési infrastruktúra üzemeltetési, karbantartási és felújítási feladatainak finanszírozására 2020-ig összesen 6 milliárd forinttal magasabb összeg jut - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Pluszforrást csoportosít át a filmgyártás támogatására a kormány, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 8,4063 milliárd forintot kell haladéktalanul átutalnia a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. számára az emberi erőforrások miniszterének.
Sorra kerülnek elő Spanyolországban a keddi karácsonyi lottóhúzás nyerteseinek mesébe illő történetei; csütörtökön egy szenegáli bevándorlóról írt a sajtó, akit nyolc éve, egy, a tengeren hánykolódó csónakból mentett meg a parti őrség, most pedig egyike azoknak, akik részesülnek a 4 millió eurós (1,26 milliárd forint) El Gordo (A Kövér) fődíjból.
Egyelőre Németországban maradhat az a palesztin menedékkérő lány, aki elsírta magát egy rendezvényen, mert Angela Merkel kancellár azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell.
A tisztességes gazdálkodás szabályainak megsértése miatt büntetésre számíthat három angol labdarúgóklub, az AFC Bournemouth, a Nottingham Forest és a Fulham.
Menekültkérdés, Európa, egyéni ambíciók és feladatok: 2016-ra ezekről a témákról beszélt Orbán Viktor a Magyar Idők, Lázár János pedig a Népszava újságíróinak adott karácsonyi interjúkban. Orbán Viktor az erős európai vezetők híve, Lázár János pedig a meccsnézés helyetti munkának.
Mintegy 2,97 milliárd forinttal emelkedik a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli 9,5 millió eurós támogatási keretösszeg 2016-ban a Magyar Közlönyben megjelentek alapján.
Feliratozni kellene arab nyelven és a németországi menedékkérők további nagy csoportjainak nyelvén a német államfő karácsonyi és a kancellár újévi televíziós beszédét - vetette fel a bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős német államminiszter.
Sokan hagyták ugyan az utolsó pillanatra például a fenyőfa vásárlást vagy a friss áruk beszerzését, de azért elviselhetetlen tömeg nem volt ma már a boltokban. Az üzletek – törvényi szabályozás szerint – délig tarthattak ma nyitva és az ünnepnapok, illetve a kötelező vasárnapi zárva tartás miatt, nagyrészt csak 28-án nyitnak majd ki újra.
Az amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azon a területein, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart uralma alatt.
Hagyományos magyaros ételeket és keleti vagy nyugati hatásokat vonultatnak fel vezető politikusok karácsonyi menüként - derül ki a Blikk összeállításából. Orbán Viktor számára a legfőbb ajándék, hogy mind a heten a fa alá ülnek. Gyurcsány Ferenc élményajándékot vesz, hogy kinek, az titok. Vona Gábor az ajándékozásnál színházjegyben, vagy fürdőbelépőben gondolkodik.
A központi hivatalok és költségvetési szerv formában működő központi minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatát rendelte el a kormány a közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása, továbbá a polgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
Nagydolog, hogy egyre több orvos kiáll a hálapénz ellen, de az, hogy idáig jutott az egészségügy, annak része a szakma is, az elmúlt 20 évben nem volt olyan program, ami valóban ez ellen hatott volna – ezt Schwab Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium arra készül, hogy kitoloncoljon az országból a déli határain, Mexikó felől illegálisan érkező közép-amerikai bevándorlókat, köztük kisgyermekes családokat is. Több száz olyan családról van szó, amely tavaly év eleje óta érkezett az Egyesült Államokba, menekülve a hazájában pusztító erőszak elől.
Szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a karácsonyi ünnepségekre Betlehemben. A városba több ezer keresztény zarándokot várnak. A Születés Templománál tartott éjféli misét a jeruzsálemi latin pátriárka vezeti. Közben Ciszjordániában három terrortámadás is történt izraeliek ellen.
500 adag gulyáslevest, és rengeteg ajándékcsomagot osztott ki a Hit Gyülekezete a Józsefvárosban. 3. napja tart az ünnepi adományosztás, amelynek most már 28 éves hagyománya van. Az akcióhoz idén is csatlakozott Gera Zoltán válogatott labdarúgó, aki szerint fontos, hogy az ünnepi időszakban is kifejezzük tiszteletünket embertársaink felé, és segítsünk a rászorulóknak.