A Népszabadság cikkéből kiderül: ötvenmillió forintnyi járulék befizetésével maradt el a Színművészeti Egyetem. A Magyar Nemzet arról ír, hogy veszélybe került Cousteau hajója.
A lázadó című akciófilm, A beavatott-széria második epizódja ugrott a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élére 54 millió dolláros (15 milliárd forintos) jegyeladással.
Vannak olyan eszközök, amelyek egy demokráciában nem kívánatosak – mondta Péterfalvi Attila a hétfő reggeli ATV Startban a Fidelitas által javasolt provokátorfigyelő rendszerről.
Vélhetően második világháborús náci vezetők számára épített búvóhely nyomaira bukkantak argentin régészek a dél-amerikai ország északi részén a dzsungelben.
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem jelent meg hétfőn a parlament költségvetési bizottsága előtt, levelében azt írta, nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével.
Az Olcsó Könyvtár sorozat már a múlté, de ez nem azt jelenti, hogy ne juthatnánk olcsó olvasnivalóhoz anélkül, hogy illegális letöltésre szánjuk el magunkat.
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem jelent meg hétfőn a parlament költségvetési bizottsága előtt, levelében azt írta, nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével.
Ismét az eddigi vezetőt, Kathy-Horváth Lajost bízta meg egy évre a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ igazgatói feladatainak ellátásával a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés hétfőn. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
A városvezetést teszik felelőssé a következő két hónapban valószínűsíthető közlekedési fennakadásokért a Fővárosi Közgyűlésben képviselettel rendelkező ellenzéki pártok. A politikusok a közgyűlés hétfői ülése előtt külön-külön tartott sajtótájékoztatójukon beszéltek erről.
Csütörtöktől kezdi meg éles üzemét a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a mérések attól kezdve már joghatással járnak - jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője hétfőn Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatóján.
Nem tervez az unió katonai beavatkozást Líbiában, hiszen az ottani konfliktust nem katonai, hanem politikai eszközökkel kell megoldani - hangsúlyozta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben újságíróknak.
Nyilvánosságra hozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon a vasárnapi zárva tartásról 2011-ben megrendelt közvélemény-kutatást. A tárca hétfői közleményében hangsúlyozza, hogy ez nem a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről szóló hatástanulmány.
A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az önkormányzati rendszer átalakítása a tanácsrendszer felé halad. Gémesi György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a változtatások után csökken a helyhatóságok mozgástere. Schmidt Jenő a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke pedig arról is beszélt, hogy a helyhatóságok nem hibáztak, amikor a számlájukat a Buda-Cash…
Az információt a Quaestor-tulajdonos jogi képviselője közölte az atv.hu-val. A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást csalás miatt. Kérdésünkre azt írták, a rendőrség minden büntetőeljárás során egyedileg jár el.
Nagy tételben adhatott el vízumot prostituáltaknak Magyarország volt moszkvai agrárattaséja, a moszkvai vízumközpontot vezető Kiss Szilárd. A diplomata, aki Mészáros Lőrinccel és Tarsoly Csaba Quaestor-vezérrel is üzletelt, január óta előzetes letartóztatásban van.
Nem változtatott idei növekedési előrejelzésén a GKI Gazdaságkutató Zrt.: a tavalyinál lassabb, 2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést vár, és azzal számol, hogy a hitelminősítők fokozatosan felminősítik Magyarországot - ismertette a társaság legfrissebb előrejelzését Vértes András, a GKI elnöke.
Bár a paksi bővítésről szóló törvény megfelel az információs önrendelkezésről szóló törvénynek, példátlan módon nem ad lehetőséget felmentésre az adatok titkosítása alól – erről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.