2015. március 6. péntek

márc. 6
5:21
Lukács: a meccsenkénti 170 néző miatt kell a kisvasút Felcsútra (ATV)
A Manchester Unitednél és a Real Madridnál is kiderült, kisvasút nélkül nem lehet sikeres focicsapatot építeni – mondta Lukács Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 6
5:57
Nőtt Netanjahu népszerűsége a beszéde óta (ATV)
A legfrissebb felmérések szerint nőtt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök népszerűsége az amerikai kongresszusban elmondott beszéde után. A kormányzó Likud azonban még mindig fej-fej mellett halad a Cionista Unióval. Ráadásul a balközép ellenzék inkább a lakásválságot igyekszik a kampány középpontjába állítani.
márc. 6
5:59
Felvétel: Tarlós is örül az új koaláknak (ATV)
Koalák érkeztek Budapestre. Ketten vannak, fiúk, nemsokára lesznek 3 évesek. Egyelőre félénkek, nehezen szokják új helyüket. Péntektől bárki megnézheti őket. További részletek a videóban.
márc. 6
6:15
33 bányász vesztette életét az ukrajnai robbanásban (ATV)
Harminchárom bányász veszítette életét a Donyec-medencei Zaszjagyko bányában szerdán bekövetkezett robbanásban - közölte csütörtökön az úgynevezett Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője.
márc. 6
6:33
Légicsapás végzett az al-Kaida szíriai szárnyának vezetőjével (ATV)
Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció egyik légicsapása végzett az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front katonai parancsnokával csütörtökön - közölte két felkelő a Reuters hírügynökséggel.
márc. 6
6:35
Izrael: nem szakadtak meg a biztonsági egyeztetések a palesztinokkal (ATV)
Az izraeli hatóságok szerint péntek reggel még a szokásos módon zajlottak mind a civil, mind a katonai egyeztetések Ciszjordániában, noha a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) úgy döntött csütörtök este, hogy felfüggeszti a biztonsági koordináció minden formáját Izraellel - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
márc. 6
6:36
Ismét folyamatos a vízellátás Kecskeméten (Infostart)
Ismét folyamatos a vízellátás Kecskeméten, ahol a kora esti órákban egy főnyomócső meghibásodása miatt keletkezett zavar a szolgáltatásban - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
márc. 6
6:37
Lezuhant Harrison Ford repülőgépe - súlyosan megsérült (ATV)
A balesetet műszaki hiba okozhatta.
márc. 6
6:39
A magyarok kivándorlásáról készített riportot az Euronews (ATV)
„Melyik városban lakik a legtöbb magyar Budapesten kívül? A meglepő válasz: London” – vezette fel anyagát az Euronews hírportál, amely a „magyar exodusról” készített közel 10 perces riportot. Akik megszólaltak a filmben, jobban érzik magukat kint, mint itthon és nem valószínű, hogy hazaköltöznek.
márc. 6
6:41
A bíróság is kimondta, hogy nőként kell kezelni a WikiLeaks-szivárogtatót (ATV)
Egy katonai bíróság elrendelte, hogy a WikiLeaks-szivárogtató Chelsea (korábban Bradley) Manninget nőként kell kezelni.
márc. 6
6:43
Áprilistól jöhet az útdíj-kompenzáció a nagycsaládosoknak és mozgáskorlátozottaknak (ATV)
Áprilistól kérelmezhetik az útdíjfizetési kompenzációt a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak, ha a kormány elfogadja az erről szóló rendelettervezetet - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a javaslatra hivatkozva.
márc. 6
6:45
Tanítási szünet lesz a két legnagyobb muszlim ünnep idején New Yorkban (ATV)
New York lesz az első amerikai nagyváros, amelyben tanítási szünetet tartanak a két legjelentősebb muszlim ünnep, az íd al-fitr és az íd al-adha napján - közölte csütörtöki számában a The New York Times.
márc. 6
6:47
Watergate: vízcsapokat loptak a német hírszerzéstől, mindent elöntött a víz (ATV)
Több emeletet elárasztott a víz a német hírszerző szolgálat (BND) épülő új berlini központjában, mert ismeretlenek leszereltek és elvittek öt vízcsapot az épületből. Csütörtök esti sajtójelentések szerint a kár jelentős.
márc. 6
6:49
"Ha lesz változás, azt külföldről kényszerítik ki" (ATV)
Megkérdőjelezhető az ország jogállamisága, a gazdasági adatok pedig viszonylagosak - fogalmazták meg kritikájukat közgazdászok és jogászok a "Valahol utat vesztettünk" egy budapesti konferencián. A résztvevők szerint gazdasági korrekciót csak külföldről kényszeríthetnek ki, mert a jelenlegi kabinettől nem várható önkorrekció.
márc. 6
6:51
Tovább duzzad Hillary Clinton e-mail-botránya (ATV)
Beidézte Hillary Clintont szerdán a washingtoni képviselőháznak a bengázi amerikai konzulátus elleni támadást kivizsgáló bizottsága, mert betekintést akar az összes olyan e-mailjébe, amelyet még külügyminiszterként küldött vagy kapott. Reagálásában Clinton elektronikus levelezésének közzétételét kérte a külügyminisztériumtól.
márc. 6
6:51
Megint drágult a benzin és a gázolaj (ATV)
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
márc. 6
7:09
Polgári peres eljárást indítanak a szülők a fekete fiút lelövő rendőr ellen (ATV)
Polgári peres eljárást indítanak az augusztusban Fergusonban lelőtt 18 éves afroamerikai Michel Brown szülei a halálát okozó volt rendőr, Darran Wilson ellen.
márc. 6
7:11
Újabb magyar brókercég van bajban (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök esete részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez - közölte a jegybank péntek reggel honlapján.
márc. 6
7:45
304 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Erősödött a forint pénteken délelőtt a bankközi devizakereskedelemben.
márc. 6
7:47
Simicskáék szerint nem sikerült a puccskísérlet (ATV)
A Heteknek nyilatkozó Csintalan Sándor azt mondta, egyesével próbálják kivenni a rendszerből a médiabirodalom munkatársait, ám úgy tűnik, nem sikerül ellehetetleníteni a cégcsoportot.
márc. 6
7:48
Útdíjfizetési kompenzációt kaphatnak a nagycsaládosok - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy áprilistól kérelmezhetik az útdíjfizetési kompenzációt a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak, ha a kormány elfogadja az erről szóló rendelettervezetet. A Népszabadság összeállításából kiderül: kemény vádakkal esett egymásnak a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára és elnöke.
márc. 6
7:49
Életveszély: a szén-monoxid-mérők háromnegyede hibás (ATV)
Életveszélyes a helyzet: a hazai szén-monoxid-mérők háromnegyede hibás. A hatóság 42 féle mérőeszközt vizsgáltatott be, de már a részeredmények szerint is lesújtó a helyzet. Így lehetnek olyan mérők a polcokon, amelyek rosszak, vagyis nem bízhatjuk rá az életünket. Csütörtökön két gyerek kapott mérgezést Töltéstaván.
márc. 6
8:06
Afrikából és Amerikából is érkeznek a magyar falut kibérlők (Infostart)
A január végi meghirdetés óta már 280 bérlőjelöltje akadt a Veszprém megyei Megyernek, amelyet napi 210 ezer forintér bárki kibérelhet - tájékoztatta a falu polgármestere az MTI-t.
márc. 6
8:21
Amerika hivatalosan is felkérte a magyarokat az Iszlám Állam elleni harcra (ATV)
Csütörtökön megérkezett az Egyesült Államok hivatalos felkérése, hogy Magyarország növelje az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben való részvételét - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.
márc. 6
8:23
Orbán még nem érti, miért kaptak ki Veszprémben (ATV)
Még több harcot ígér.
márc. 6
8:24
Orbán Viktor: lehet egy 0 százalékos kulcsa is a reklámadónak (Infostart)
Már megtárgyalta a kormány a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak útdíj-kompenzációjának tervét - erősítette meg a kormányfő. Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer jelenlegi formáját a véglegesnek tekintik, a cél az áfacsalások visszaszorítása. Hozzátette: a reklámadó megmarad, de van javaslat egy 0 százalékos…
márc. 6
8:30
Ismét divat a táppénz (Metropol)
Korábban egy évtizeden át csökkent az igénybe vett táppénzes napok száma.
márc. 6
8:48
Csak a betegek fele érzi magát biztonságban (Metropol)
Nincs elég orvos és ápoló, a betegellátás biztonságát csak a személyzet pluszmunkája tartja fenn – állítja a rezidens-szövetség.
márc. 6
8:50
Beépített örömlányok (Metropol)
Első pillantásra vicces és kínos a történet, de alaposabban körbejárva elég tanulságos is.
márc. 6
8:57
Már 280 bérlőjelöltje van Megyernek (ATV)
A január végi meghirdetés óta már 280 bérlőjelöltje akadt a Veszprém megyei Megyernek, amelyet napi 210 ezer forintér bárki kibérelhet – tájékoztatta a falu polgármestere az MTI-t.
márc. 6
9:00
Intézkedő rendőrt sodort el egy román kamionos Nagylaknál (Infostart)
Intézkedő rendőrt sodort el egy román kamionos Nagylaknál, a járőr nem sérült meg - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
márc. 6
9:06
Lefújta a rendőr a menekülő kamionost (Metropol)
Intézkedő rendőrt sodort el egy román kamionos Nagylaknál. Társa állította meg a kamiont.
márc. 6
9:15
KSH: 3,6 százalékkal nőtt tavaly a GDP (ATV)
Tavaly 3,6 százalékkal, azaz még az előzetesen közölt 3,5 százalékosnál is nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
márc. 6
9:18
Buda-Cash: az MNB likviditási kölcsönt nyújt az OBA részére (Infostart)
A jegybank likviditási kölcsönt nyújt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA), hogy az 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB bankcsoport betéteseit - közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján pénteken.
márc. 6
9:33
Buda-Cash-botrány: likviditási kölcsönt kap az Országos Betétbiztosítási Alap (ATV)
A jegybank likviditási kölcsönt nyújt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA), hogy az 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB bankcsoport betéteseit - közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján pénteken.
márc. 6
9:35
Horváth: még 2 vagy 3 NAV-os van a kitiltottak között (ATV)
Vida Ildikó beváltotta fenyegetését, kivizsgálta saját magát – ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy befejeződött a NAV kivizsgálása.
márc. 6
9:37
"Ha Gyurcsányék alatt történik ilyen, lángokban állt volna Budapest" (ATV)
A hűtlen kezelés gyanúját veti fel, hogy minden pályáztatás nélkül adta bérbe a keszthelyi önkormányzat a kikötőt a miniszterelnök vejének, majd miután lemegy az ingatlan értéke, ezt gyorsan el is adják neki – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 6
9:51
Süddeutsche Zeitung: Görögország napokra van az államcsődtől (ATV)
Súlyos pénzzavarba került az athéni vezetés, ezért Alekszisz Ciprasz kormányfő csütörtökön találkozót kért péntekre Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől, aki azonban elutasította a kérést - jelentette a Süddeutsche Zeitung.
márc. 6
10:12
Van olyan, amikor szembe jön a kukásautó! (Infostart)
Kivizsgálta a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt, hogy a kukásautók a reggeli csúcsidőszak előtt elszállítják-e vagy sem a szemetet. A társaság szóvivője szerint egy gépjárművezető figyelmeztetést kapott, mert nem tartotta be a KRESZ szabályokat.
márc. 6
10:27
Merénylet Jeruzsálemben: elgázoltak öt határőrt (ATV)
Megsérült öt izraeli határőrnő, amikor péntek reggel közéjük hajtott egy autó Jeruzsálemben – közölte az izraeli katonai rádió.
márc. 6
10:29
Agyonlőtték Isztambulban a tádzsik ellenzék egyik vezetőjét (ATV)
A tádzsikisztáni ellenzék egyik vezetőjét, Umarali Kuvvatovot Isztambul utcáin lőtte agyon egy ismeretlen fegyveres.
márc. 6
10:36
Bubi: elég sok a bringa, de drága (Metropol)
A legtöbb Bubi-használó tömegközlekedésről váltott biciklire.
márc. 6
10:45
Sorsok Háza: ízekre szedték Schmidték koncepcióját az Akadémia szakértői (ATV)
A szakemberek ellentmondásosnak, gondatlanul szerkesztettnek, és megalapozatlannak nevezték a terveket.
márc. 6
10:54
Orbán szerint lehet, hogy túl gyorsan döntenek (Metropol)
A miniszterelnök belpolitikai harcokra számít és szerinte előfordulhat, hogy nem harcolnak elég jól. Beszélt a Buda-Cash ügyről és a reklámadóról is.
márc. 6
11:03
Giró-Szász: az olasz miniszterelnök az orbáni úton jár (ATV)
"Matteo Renzi az orbáni úton jár, ez is a fordulatot mutatja Európa Oroszország-politikájában" - jelentette ki Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek.
márc. 6
11:05
Szabadon engedték Putyin egyik legnagyobb bírálóját, Alekszej Navalnijt (ATV)
Szabadon engedték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust pénteken Moszkvában, miután letöltötte a tizenöt napos elzárásra vonatkozó büntetését – közölte Navalnij sajtótitkára.
márc. 6
11:21
Buda-Cash-botrány: Áder megszólalt, az MSZP feljelent, Rogánék tévedtek (ATV)
Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás József pártelnöknek. A levelet az államfői hivatal juttatta el az MTI-nek.
márc. 6
11:23
A Hungária Értékpapír Zrt. vezetői már őrizetben vannak (ATV)
Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A hvg.hu úgy tudja, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. vezetőit vették őrizetbe.
márc. 6
11:25
A gyenge forint miatt drágulhatnak a játékok (ATV)
A forint amerikai dollárhoz viszonyított jelentős gyengülése miatt 15-20 százalékos drágulás várható idén a magyar játékpiacon - mondta a Napi Gazdaságnak Borhi János, a Formatex Kft. ügyvezető igazgatója.
márc. 6
11:42
Orbán Viktor: nem lehet kizárni, hogy vannak még nehéz helyzetben lévő brókercégek (Infostart)
Nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén.

Keresés