2015. április 14. kedd

ápr. 14
12:18
Csatlakozott volna az Iszlám Államhoz egy brit politikus fia, visszaküldték (ATV)
A török hatóságok visszatoloncolták kedden Nagy-Britanniába egy ottani politikus fiát, aki többedmagával két héttel ezelőtt próbált bejutni Szíriába - közölte az Anadolu török hírügynökség.
ápr. 14
12:24
Nagyüzem a Parlamentben - Megyünk az Iszlám Állam ellen (Alternatív Energia)
Gyakorlatilag mindent megszavaztak, a Nemzeti parkok ügye halasztva.
ápr. 14
12:26
Megvan a katasztrófavédelem új vezetője (Alternatív Energia)
A kinevezett Bakondi György altábornagyot váltja a poszton.
ápr. 14
12:27
Megszavazták a Quaestor-törvényt (Metropol)
30 millió forintig kárpótolja a Beva az ügyfeleket. Igent mondtak a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljére is.
ápr. 14
12:36
Csatlakozott volna az Iszlám Államhoz egy brit politikus fia, visszaküldték (ATV)
A török hatóságok visszatoloncolták kedden Nagy-Britanniába egy ottani politikus fiát, aki többedmagával két héttel ezelőtt próbált bejutni Szíriába - közölte az Anadolu török hírügynökség.
ápr. 14
12:38
Katonákat küldünk Irakba (ATV)
Az Országgyűlés kedden határozatot hozott arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba.
ápr. 14
12:40
Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Zrt. élén (ATV)
A Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának a Suzuki Motor Corporation - tájékoztatott a vállalat kedden.
ápr. 14
12:45
Bevezethetik a katonai életpályamodellt (Metropol)
Új katonai életpálya bevezetéséről és ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztésről döntött kedden a parlament.
ápr. 14
12:54
Módosítaná a költségvetést a kormány (ATV)
A kormány módosítana az idei költségvetési törvényen: a javaslat a központi költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét 46 milliárd forinttal, így pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné. A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a magasabb kiadásokkal is teljesíthető az idénre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiány.
ápr. 14
12:56
Tollár Tibor a katasztrófavédelem új vezetője (ATV)
Bakondi György altábornagyot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) eddigi vezetőjét megbízott főigazgatóként Tollár Tibor vezérőrnagy, az OKF eddigi helyettes vezetője váltja a szervezet élén - jelentette be a belügyminiszter az OKF állománygyűlésén kedden, Budapesten.
ápr. 14
13:00
Gondatlanság miatt halhatott meg egy ápolt (Alternatív Energia)
Az áldozat fürdetőszékét meglökték, a mozgáskorlátozott asszony fejsérülése miatt vesztette életét.
ápr. 14
13:02
Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Zrt. élén (Alternatív Energia)
Naoyuki Takeuchi gépészmérnökként diplomázott a Yamanashi Egyetemen.
ápr. 14
13:03
Semjén: a kereszténység nemzetmegtartó erő (Infostart)
Magyarország számára a kereszténység nemzetmegtartó tényező is - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak történetéről rendezett nemzetközi konferencián kedden, Budapesten.
ápr. 14
13:21
Felújították a volt jezsuita rendházat Székesfehérváron - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 14. szombat: Antall József véleménye szerint a magyar gazdaság lassú felépülése már két-három éven belül érezhetővé válhat: Magyarország remélhetőleg 1992 és 1995 között belép a Közös Piacba, és egy évtized alatt elérheti legalább az európai átlagos szintet. A választások befejezése után a Hangya szövetkezetek újraalakítására fordítja a legnagyobb gondot a Független Kisgazda-,…
ápr. 14
13:21
Magyar katonák az Iszlám Állam ellen (Metropol)
A legfeljebb 150 katonából álló kontingens őrző-védő és csapatkísérő feladatokat lát el.
ápr. 14
13:23
Katonákat küldünk az Iszlám Állam ellen (Infostart)
Magyar katonák is részt vehetnek az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben - döntött az Országgyűlés.
ápr. 14
13:23
Tollár Tibor a katasztrófavédelem új vezetője (Metropol)
A vörösiszap-katasztrófa elhárítása során végzett kimagasló munkájáért Érdemrenddel is kitüntették.
ápr. 14
13:30
Továbbra is nulla a brit fogyasztói árindex (ATV)
Az előző hónaphoz hasonlóan márciusban is zéró éves inflációt mértek Nagy-Britanniában.
ápr. 14
13:32
Megemlékezések: egy éve történt a nigériai lányok elrablása (ATV)
Gyertyafényes virrasztásokat és közös imádságokat tartanak kedden Nigériában és szerte a világon a több mint 200 gimnazista lánynak a Boko Haram terrorszervezet általi elrablása első évfordulóján.
ápr. 14
13:36
A hang világnapja - Udvaros Dorottya is fellép az Erkelben (Alternatív Energia)
Rúzsa Magdi és Wolf Kati is operaénekesekkel ünnepel.
ápr. 14
13:38
Tüdődaganatok sztereotaxiás sugárkezelése az Onkológiai Intézetben (Alternatív Energia)
A módszerrel a műtéti eljárásokkal összevethető eredmények érhetők el.
ápr. 14
13:39
Gyógymasszőr okozhatta egy ápolt halálát (Metropol)
Felborította a fürdetőszéken ülő idős hölgyet, aki belehalt fejsérülésébe.
ápr. 14
13:40
Meghalt Sipos András filmrendező (Alternatív Energia)
A Balázs Béla díjas rendező tizenkét éven keresztül Jancsó Miklós munkatársa volt.
ápr. 14
13:48
Pokolgépes robbantás történt Jemenben (ATV)
Tizenhat síita felkelő meghalt Jemenben egy merényletben, valamint az államfőhöz hű erők támadásában az ország déli részén - közölték kedden katonai források.
ápr. 14
13:50
Vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában (ATV)
Meggyőző bizonyítékok szólnak amellett, hogy a szíriai hadsereg márciusi légicsapásaiban mérgező vegyszereket vetett be több hordóbombájával az északnyugati Idlíb tartományában - közölte a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet kedden.
ápr. 14
13:57
Megszavazták a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljét (Infostart)
Elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényt kedden az Országgyűlés.
ápr. 14
13:59
Elhalasztották a földvagyon szavazását (Infostart)
Elhalasztotta az Országgyűlés a nemzeti parkok földvagyonáról szóló zárószavazást.
ápr. 14
14:15
Új vezető a katasztrófavédelem élén (Infostart)
Bakondi György altábornagyot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) eddigi vezetőjét megbízott főigazgatóként Tollár Tibor vezérőrnagy, az OKF eddigi helyettes vezetője váltja a szervezet élén - jelentette be a belügyminiszter az OKF állománygyűlésén kedden, Budapesten.
ápr. 14
14:15
Megvan, hol fognak traffizni (Metropol)
Az országos sebességmérő akció helyszínei úgy lehetett szavazni, Budapesten 86 traffipax lesz kint.
ápr. 14
14:17
Rogán: megnyugtató megoldás született a károsultak kártalanítására (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Quaestor károsultjainak kártalanítására vonatkozó törvény elfogadásával megnyugtató megoldás született.
ápr. 14
14:24
Meghalt Sipos András (ATV)
Életének 79. évében hétfőn elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró - közölte az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden.
ápr. 14
14:26
Saját előterjesztését szavazta le Fazekas (ATV)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatával kapcsolatosan.
ápr. 14
14:30
Quaestor - Az MNB szerint csak 32 ezer kötvényes van (Alternatív Energia)
Egyes sajtóorgánumok szerint a brókercégnek ennél jóval több, akár 120 ezer ügyfele is lehet.
ápr. 14
14:32
Amerika felperzselésével riogat az Iszlám Állam (Alternatív Energia)
A kisfilmben a terroristák felszólítják híveiket, hogy kövessenek el terrorcselekményeket az USA területén.
ápr. 14
14:34
Washington és Jeruzsálem tiltakozik Moszkva döntése ellen (Alternatív Energia)
Putyin feloldotta az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszer Iránnak történő szállítására vonatkozó tilalmat.
ápr. 14
14:42
Akár 27 fok is lehet csütörtökön (ATV)
A hétfő este érkezett hidegfront már messze jár térségünktől, a magasban ismét melegedés veszi kezdetét, olyannyira, hogy csütörtökre valósággal berobban a nyár – derül ki az Időkép előrejelzéséből.
ápr. 14
14:51
Elborítják Magyarországot a traffipaxok - Itt az összes helyszín! (Infostart)
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL, 2015. április 16-án 6 órától 2015. április 17-én 6 óráig, 24 órás összeurópai sebesség-ellenőrzést hajt végre. Az ORFK kijelölte a magyarországi helyszíneket.
ápr. 14
14:51
Rogán Fazekashoz fordult a földbérbeadások ügyében (Metropol)
A parlament elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggő törvények módosításáról szóló szavazást.
ápr. 14
14:53
Tarlós Istvánnak idén is 300 milliós a kerete (Infostart)
Idén 300 millió forintos támogatói keretből ítélhet oda támogatásokat a főpolgármester saját keretéből. A tavalyi listán több mint száz szponzorált cég vagy szervezet található, főleg civil, sport- vagy vallási egyesületek, de jutott könnyűzenei produkciók támogatására is.
ápr. 14
15:00
Német lap: Orbánt megviselik az afférok (ATV)
A tapolcai időközi országgyűlési választás élénk visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban.
ápr. 14
15:02
15 milliárdot szán a kormány az Erste-részesedés megvásárlására (ATV)
A kormány 15 milliárd forintot szán az Erste Bank részesedésének megszerzésére - derül ki a Költségvetési Tanács (KT) által véleményezett költségvetési módosító javaslatból. Az Erste az MTI megkeresésére azt válaszolta, hogy folynak az egyeztetések.
ápr. 14
15:06
Az IÁ elleni harc csak egy lap Orbán pókerjátszmájában (Alternatív Energia)
Az LMP szerint ezzel fizetik meg a kormány kalandor külpolitikáját.
ápr. 14
15:08
Előzetesben a 18 éves lány feltételezett gyilkosa - Fotók! (Alternatív Energia)
A férfi azt állítja, semmire sem emlékszik.
ápr. 14
15:09
Tízéves az Ügyfélkapu (Metropol)
Már több mint kétmillióan regisztrálhattak az e-ügyintézést lehetővé tevő rendszerbe.
ápr. 14
15:18
Die Welt: a Jobbik ellopja Orbántól a szavazókat (ATV)
A tapolcai időközi országgyűlési választás élénk visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban.
ápr. 14
15:20
Az IMF javított Magyarország gazdasági előrejelzésén (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei magyar GDP-növekedési prognózisát tavaszi előrejelzésében: az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 százalékra mérséklődik.
ápr. 14
15:22
Belehúzott a forint, 296 alatt az euró (ATV)
Erősödött kedden délután a forint, az euró jegyzése 2013 november eleje óta első alkalommal 296 forint alá csökkent.
ápr. 14
15:24
A Fideszt körüllengi a korrupció szaga (Alternatív Energia)
A FAZ szerint a Fidesz belekeveredett egy sor botrányba, ami a Jobbikot erősíti.
ápr. 14
15:27
20 témából áll az internetről szóló nemzeti konzultáció (Metropol)
Deutsch Tamás szerint a válaszokbóll kirajzolódó javaslatokat a kormány végre fogja hajtani.
ápr. 14
15:36
Le Monde: nem volt elég Orbán ékesszólása (ATV)
A tapolcai időközi országgyűlési választás élénk visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban.

Keresés