2015. április 2. csütörtök

ápr. 2
18:20
Mindannyian mások vagyunk - autizmus világnap (Infostart)
Egyre többen fognak össze az autista emberekért - mondta az autizmus világnapja alkalmából az InfoRádióban az Autisták Országos Szövetségének elnöke. Kővári Edit szerint közös társadalmi gondolkodásra lenne szükség az autizmussal élőkkel kapcsolatban.
ápr. 2
18:27
Azonosították a halálos kocsmai verekedés harmadik támadóját is (Metropol)
A férfiak szerda délután a Népszínház utcában bántalmazott egy férfit, aki belehalt a sérüléseibe.
ápr. 2
18:36
Vizsgálja az FM a Hungária Értékpapírtól vásárolt diszkont kincstárjegy vételét (Infostart)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) vizsgálja, hogy a TIG Kft. által a Hungária Értékpapír Zrt.-től vásárolt állami diszkont kincstárjegy vétele során történt-e olyan mulasztás, visszaélés, amely felelősségre vonást tesz indokolttá - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 2
18:54
Túszejtés Kenyában: 70 halott, két támadót agyonlőttek (ATV)
A rendfenntartók agyonlőttek két túszejtőt csütörtök este a kenyai Garissa városában, ahol iszlamista fegyveresek megszálltak egy egyetemi épületet – közölte a belügyminisztérium. Hivatalos közlések szerint legalább 70 áldozata van a támadásnak.
ápr. 2
18:56
Negyed óra alatt süllyedt el az orosz halászhajó: 54 halott (ATV)
Legalább 54 ember meghalt, 15 pedig eltűnt, miután egy orosz halászhajó elsüllyedt a Kamcsatka-félsziget közelében.
ápr. 2
19:30
Megállapodás született Iránnal az atomprogramról (ATV)
Elértük a megállapodás alapjait egy békés iráni atomprogramról és a szankciók enyhítéséről- jelentette be csütörtök este Svájcban Federica Mogherini. Obama történelmi egyetértésről beszél, Benjamin Netanjahu diplomatikusan reagált, az izraeli hírszerzési miniszter azonban óva intett az ünnepléstől.
ápr. 2
19:39
Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtöktől hétfőig (Metropol)
Józan húsvét elnevezéssel országos akciót tart a rendőrség, de nem csak az ittasságot vizsgálják.
ápr. 2
19:48
Orbán csak a Buda-Cash-ben tárolt pénzek kivételére adott utasítást? (ATV)
A Földművelésügyi Minisztérium közleménye legalábbis erre utal. A tárca szerint ők „szó szerint végrehajtották a Miniszterelnök utasítását” és tisztázták, hogy a BC-nél nem volt pénzük.
ápr. 2
19:54
Balesetet is okozott a viharos szél Budapesten (Alternatív Energia)
ápr. 2
20:06
Főpolgármesteri Hivatal: a közműcégek vezetésére tartozik a béremelés kérdése (Infostart)
A fővárosi közműcégek vezetésére tartozik a béremelés kérdése, és nem a Fővárosi Önkormányzatra - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 2
20:06
Egy nap alatt 80 halott Jemenben, kínai katonák is érkeztek (ATV)
Egy nap alatt több mint 80 halottja van a jemeni polgárháborúnak. Az al-Kaida jemeni szárnya közben börtönöket foglalt el és kiszabadította a terrorszervezet több vezetőjét.
ápr. 2
20:08
Útburkolati hibákat javítanak a Lánchíd utcában (Infostart)
Megkezdődött a Lánchíd utcában, a főváros I. kerületében az útburkolat és a járda hibáinak javítása, amely várhatóan júliusig tart. A javítás nem jár jelentős forgalomkorlátozással - közölte a kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 2
20:12
Cseh László országos csúcsa (Alternatív Energia)
A sportember hét századmásodperccel javította meg régi rekordját Eindhovenben.
ápr. 2
20:14
Ismét vígjátékot készít Michel Hazanavicius (Alternatív Energia)
A The Artist - A némafilmes c. film Oscar-díjas francia rendezője Los Angelesben forgat.
ápr. 2
20:15
A letolt nadrág veszélyei (Metropol)
Fehér rendőrök ölik a feketéket – az amerikai bulvársajtó egy része ennyire leegyszerűsítve tálalja a tényeket. De most kiderült, félreértelmezett tények.
ápr. 2
20:24
Robbantásos merényletre készült két nő Amerikában (ATV)
Őrizetbe vettek két amerikai állampolgárságú nőt New Yorkban, akik robbantásos merénylet elkövetésére készültek az Egyesült Államokban – derült ki egy brooklyni bíróságon csütörtökön benyújtott feljelentésből.
ápr. 2
20:30
Két, terrortámadásra készülő nőt vettek őrizetbe (Alternatív Energia)
Hősnek tartották Oszama bin Ladent.
ápr. 2
20:32
Ki mondja meg a főnöknek? (Alternatív Energia)
Pápai Gábor rajza.
ápr. 2
21:00
Országos csúcsot úszott Cseh László Eindhovenben (ATV)
Cseh László országos csúccsal győzött 50 méter pillangón Eindhovenben, a hollandok nemzetközi bajnokságán. Rajta kívül még négy magyar szerzett aranyérmet csütörtökön.
ápr. 2
21:18
Zombor Gábor: a kórházi fejlesztések a szakemberek megtartását is segítik (Infostart)
A munkafeltételek javításával, az infrastruktúra fejlesztésével, új orvosi műszerek, berendezések beszerzésével lehet egyebek mellett javítani a kórházak helyzetét, ez a szakembereket is helyben tarthatja - mondta az egészségügyért felelős államtitkár Ózdon az Almási Balogh Pál Kórház hetven ágyas reumaszárnyának átadásán csütörtökön.
ápr. 2
21:18
Horváth: nem hittem, hogy kiderül a 40 milliárdos ügy a NAV-nál (ATV)
Nem hittem, hogy ez a 40 milliárdos csalásról szóló történet ki fog derülni, ehhez kellett az, hogy Dávida Mariann személyiségi jogi pert indítson, és azt állítsa, hogy ő nem állított le semmilyen vizsgálatot – ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 2
21:20
Elindult az állami közműszolgáltató - a nap hírei (Infostart)
A miniszterelnökség mellett két tárcának volt közvetlen pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. Megkezdte működését az állami közműszolgáltató. Demonstrációsorozatra készülnek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei.
ápr. 2
21:36
Százával fulladnak a Földközi-tengerbe a menekültek (ATV)
2015 első negyedévében közel 500 bevándorló fulladt meg. Ez tízszer annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A menekülteket viszont ez nem rettenti el attól, hogy tömegesen induljanak el a veszélyes úton Európába. A csempészek ezen rengeteget keresnek, jogvédők viszont azt szeretnék, ha újra életbe lépne a tengeri mentési művelet, amit tavaly októberében lefújtak.
ápr. 2
21:54
Lukasenka: Putyin fel sem meri hozni ezt a témát (ATV)
Ha csak céloztak is orosz részről arra, hogy Fehéroroszország csatlakozzon Oroszországhoz, arra nagyon keményen reagált, így maga Vlagyimir Putyin fel sem meri hozni a témát - mondja Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
ápr. 2
23:30
Csónakázótóval is bővül Orbán Felcsútja (Alternatív Energia)
A költségei még nem ismertek.

Keresés