A Magyar Liberális Párt szerint a kormány lényegében újra létrehozza az Ifjú Gárdát azzal, hogy a polgárőrségről szóló törvény keddi módosításával lehetővé vált a 14-18 évesek számára, hogy részt vegyenek a szervezet munkájában.
Tejágazati ellenőrzést rendelt el az országos főállatorvos május 6-tól a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól érkező bejelentések alapján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok élelmiszerbiztonsági szakemberei elsősorban az alacsony áron értékesített import fogyasztói tejeket és tejtermékeket vizsgálják - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM)…
A fogyatékossággal élők életminőségének javításáért tartanak felvonulást és családi napot vasárnap Budapesten. A második alkalommal meghirdetett Rehab Critical Mass célja, hogy felhívják a figyelmet a látásukban, hallásukban, mozgásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek mindennapjait megnehezítő akadályokra és hiányosságokra, melyek az érintettek és segítőik szerint haladéktalan…
Az idei évhez hasonlóan jövőre is tízmilliárd forinttal bővül az egészségügyi alapellátás állami finanszírozása a jövő évi költségvetés tervezete szerint - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére a testület elnöke. Gömöri Zsolt ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
A genovai kikötőben kedden megkezdődött, de még további hónapokat vesz igénybe a több mint két éve szerencsétlenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró teljes megsemmisítése.
Rendőrséghez fordult a károsultak egy részét képviselő ügyvéd, mert nem tartja szerencsésnek, hogy a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai "elkezdték kiárusítani a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseit". Dobrossy István azt kérte a nyomozóhatóságtól, hogy függessze fel az értékesítést.
Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal történelmi vezetője új politikai mozgalmat kíván alapítani egy héttel azután, hogy az általa közel negyven éve alapított Nemzeti Front (FN) végrehajtó bizottsága felfüggesztette a tagságát.
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a…
Még hónapokig várhatók Nepál térségében utórengések, de ezek magnitúdója és gyakorisága az idő előrehaladtával csökkeni fog - mondta el Varga Péter szeizmológus az M1 aktuális csatorna déli híradójában.
Keddi brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök a 2017-es határidő előtt egy évvel, már jövőre szeretné kiírni a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e.
Stabilizálják a párt szerkezetét és megkezdik az építkezést a szocialisták. Vidéken már zajlik a jelöltkeresés, a miniszterelnök-jelöltről viszont még csak gondolkodnak. Baja Ferenc elnöki tanácsadó szerint ideje lenne ledönteni olyan tabukat a magyar közéletben, hogy az egyéni képviselőjelöltek egyben pártkatonák is.
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy szüntessék meg a reklámadót - ezt a párt szóvivője jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
1990. május 12. szombat: 20 ezer hívő zarándokolt a Városmajorból a máriaremetei római katolikus Kegytemplomhoz. Végig kell járni a két évvel ezelőtt kezdett utat, és a balti köztársaságok demokratizálási folyamata, összefogásuk remélhetőleg a szovjetunióbeli változásokat is kedvezően befolyásolja - jelentette ki Vytautas Landsbergis.
Deutsch Tamás nem támogatná a halálbüntetést, Harangozó Tamás szerint a kormány cinikusan áll a brókerbotrányhoz. Ezek voltak a legforróbb témák az ATV tegnap esti és ma reggeli műsoraiban.
A francia hatóságok 306 dzsihadistát keresnek, akiknek egy része Szíriában van, vagy éppen hazafelé tart - közölte Francois Molins párizsi főügyész a Le Figaro című napilapban kedden megjelent interjúban.
Öt év alatt megduplázódott az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese. Az intézet nemrég publikált, országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatának eredményei alapján tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított.
A jövőben a szolgáltatók egymás közötti versenyét már nem elsősorban a technológia, hanem a fogyasztó igényes és minőségi kiszolgálása fogja generálni - hangsúlyozta az idén huszadik alkalommal megrendezett Media Hungary konferencia keddi megnyitóján, Siófokon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.
Kijev szerint egyre fokozódik a feszültség a kelet-ukrajnai harcok övezetében, az oroszbarát szakadárok ismét nehézfegyvereket vetettek be keddre virradóan, és ezúttal lakott településeket is lőttek.
Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választással összefüggésben választási csalás gyanúja miatt - derül ki a legfőbb ügyész egyik írásbeli válaszából, amelyet kedden tettek közzé a parlamenti honlapon.
Az atv.hu száguldó riportere a Shell Eco maraton mérnöki diákversenyén járt, ahol a cél: minél kevesebb üzemanyaggal és energiával a lehető legnagyobb távot megtenni.
Kedden kezdődik a 20. Media Hungary konferencia Siófokon. A kétnapos rendezvényen öt teremben zajlanak párhuzamosan az előadások és a fórumbeszélgetések. Az esemény alapítója az InfoRádióban elmondta: több mint 1600 résztvevőre számítanak.
Kiemelten fontos az önkormányzati közműcégek ellenőrzése, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatni fogja ezeket - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten, miután megbeszélést folytatott Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével.
Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak és Mészáros Lőrincnek annyi pénze van, amit a fizetésük nem indokol, ezért kezdeményezünk vagyonosodási vizsgálatot – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ötnapos tűzszünet sem elég ahhoz, hogy a Jemenben előállt katasztrofális humanitárius helyzetet orvosolni lehessen - mondta kedden az ENSZ Humanitárius Ügyeit Koordináló Hivatalának (OCHA) jemeni irodavezetője.
A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására - mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Kecskeméten.
Európai elfogatóparancs alapján Németországban elfogtak egy 39 éves balatonmáriafürdői férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint 1998 szeptemberében megölt egy taxisofőrt Domaszéken - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között Lázár János az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.
Kedden délután két felvonulást is tartanak Budapesten az egészségügy helyzete miatt. Emiatt délután nem lesz könnyű közlekedni, a két demonstráció útvonala kettévágja Pestet és Budát.
A tavalyi felajánlások kétszerese, mintegy 80 ezer ruha, cipő, játék és sporteszköz gyűlt össze a Premier Outlet jótékonysági akcióján. Az adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a nehéz körülmények között élőknek országszerte.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 23 millió dollárt (közel 6,3 milliárd forintot) követel a februárban Szíriában túszul ejtett mintegy kétszáz asszír keresztény szabadon engedéséért cserébe - tájékoztatta kedden az EFE spanyol hírügynökséget egy keresztény forrás.