2015. május 14. csütörtök

máj. 14
10:47
Új vezérigazgatója van a Századvégnek (ATV)
Márton Péter váltja Siba Ignácot a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatói posztján - közölte a zrt. csütörtökön az MTI-vel.
máj. 14
11:03
Nem engedik ki három újság főszerkesztőjét Venezuelából (ATV)
Kiutazási tilalommal sújtotta egy venezuelai bíróság három újság főszerkesztőjét, amiért állítólag rossz hírbe hozták a parlament szocialista elnökét.
máj. 14
11:05
Kiss: politikai öngyilkosság a nemzeti közmű (ATV)
Eddig 116 milliárd forintba kerül a nemzeti közműszolgáltató elindítása, ez mind adófizetői pénz, ez csak a gáz front, a többi területet nem ismerjük – ezt Kiss Ambrus mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 14
11:06
NAV: öt tonna szlovákiai tojást semmisítettek meg (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoportjának munkatársai egy öt tonna, mintegy 80 ezer tojást szállító teherautót ellenőriztek Rajka térségében, a szállítmány ekáer-számmal nem rendelkezett, ráadásul a címzett magyar cég már 2009-ben megszűnt, a tojásokat megsemmisítették - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága…
máj. 14
11:21
Schmidt Lázár „személyes válságáról” beszélt (ATV)
Schmidt Mária a 168 órának adott interjújában szót ejt Lázár Jánosról és persze Habony Árpádról is.
máj. 14
11:24
Új vezérigazgatója van a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek (Infostart)
Márton Péter váltja Siba Ignácot a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatói posztján - közölte a zrt. csütörtökön az MTI-vel.
máj. 14
11:30
Fico vállalja a felelősséget (Alternatív Energia)
Az NKÚ elnökének pártatlanul, függetlenül, objektíven kell cselekedni.
máj. 14
11:32
Felborult egy kamion az M1-esen, nagy a dugó (Alternatív Energia)
Egy szakaszon lezárták az autópályát.
máj. 14
11:39
Nancy és a politikus-szál: Megszólaltattuk a pártokat (ATV)
A KDNP szerint a politikusok magánélete nem tartozik senkire, a Fidesz szerint most a gyász ideje van és nem a dobálásé. Az MSZP nem válaszolt, mert a kérdés szerintük „irányított”.
máj. 14
11:48
Leváltották a Századvég vezérigazgatóját (Alternatív Energia)
máj. 14
11:57
Ikrekkel terhes őzet ütött el egy versenyautó Kecskeméten (ATV)
Vádat emeltek gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás vétsége és más bűncselekmény miatt egy keceli férfi ellen, mert az általa szervezett off-road autóverseny tönkretette több, fokozottan védett madár élőhelyét, és elpusztult egy ikergidákkal vemhes őz is - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
máj. 14
11:59
Oroszország nem egyeztet az ukrán adósság átütemezéséről (ATV)
Oroszország nem tárgyal Ukrajna 3 milliárd dolláros adósságának átütemezéséről - mondta az orosz pénzügyminiszter-helyettes.
máj. 14
12:00
KKM államtitkár: kiaknázatlanok a magyar-ukrán üzleti kapcsolatok (Infostart)
A magyar-ukrán kétoldalú üzleti kapcsolatokat már a válság előtt sem sikerült teljes mértékben kiaknázni - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten.
máj. 14
12:01
Hat évet kapott az a karcagi férfi, aki burtálisan megverte az ismerősét (ATV)
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy karcagi férfit, aki 2011-ben brutálisan összeverte egy ismerősét. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
máj. 14
12:15
Felfüggesztették tisztségéből a csíkszeredai polgármestert (ATV)
A székelyföldi Hargita megye prefektusa csütörtökön felfüggesztette tisztségéből Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, a város egyik alpolgármesterét azt követően, hogy a hivatali visszaéléssel gyanúsított elöljárókat jogerősen harminc napra házi őrizetbe helyezte a bíróság.
máj. 14
12:17
Felfüggesztettet kapott a veszprémi egyetem felrobbantásával fenyegetőző férfi (ATV)
Jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Veszprémi Járásbíróság csütörtökön azt a férfit, aki 2014 júniusában a veszprémi Pannon Egyetem és annak kollégiuma felrobbantásával fenyegetőzött.
máj. 14
12:18
Magyarországra 307 menekült jutna (Infostart)
Javaslatcsomagot terjesztett elő a migrációs hullám kezelésére az Európai Bizottság. A 2017-ig szóló 20 ezres menekültkvótából 307 ember jut Magyarországra. Ugyanakkor kiemelt támogatást is biztosítanak.
máj. 14
12:19
Rendkívüli intézkedéseket vezet be Ausztria a menekülhullám miatt (ATV)
Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a megerősödött menekülthullám miatt Ausztriában, így például három sátortábort állítanak fel a menekültek elhelyezésére - közölte az osztrák belügyminisztérium csütörtökön.
máj. 14
12:20
A leállított uniós pénzek nyomában - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő az uniós pénzek befagyasztásának okairól ír, a Heti válasz pedig interjút közöl az első Berlusconi-kormány külügyminiszterével, aki az eurozóna válságát is elemzi.
máj. 14
12:24
5 tonna hamis tojásra csapott le a NAV (Alternatív Energia)
A mintegy 80 ezres szállítmányt ismeretlen eredetük miatt megsemmisítették.
máj. 14
12:36
Kara Ákos: minden háztartásban elérhető lesz a szélessávú internet (Infostart)
Minden háztartásban elérhető lesz 2018-2020-ig a másodpercenkénti harminc bites sávszélességű internet - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, a távközlés világnapja alkalmából rendezett konferencián a Széchenyi István Egyetemen.
máj. 14
12:42
"B. Tóth agresszív volt!" - Botrány a taxis szemével (Alternatív Energia)
A rádiós "beszállt a taximba, és magából kikelve ordibált velem."
máj. 14
12:44
Kamerával figyelik a közmunkásokat Ózdon? (Alternatív Energia)
Az önkormányzat 10 milliós bírságot is kaphat, a jobbikos polgármester cáfol.
máj. 14
12:46
Adna tanácsot Habonynak? Itt megteheti! (Alternatív Energia)
máj. 14
12:48
600.000 magyar "menekült el" - Cselekedjen a kormány! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a "a társadalom el van KDNP-sítve".
máj. 14
12:54
Lezárult a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének második üteme (Infostart)
Megkezdődött a műszaki átadás, így a nyár folyamán már használatba vehetik a látogatók a keszthelyi Balaton-parti sétány- és közterület-fejlesztés csaknem 400 millió forintból megvalósított második ütemének beruházásait - mondta el a város polgármestere csütörtökön Keszthelyen, sajtótájékoztatón.
máj. 14
13:00
LMP: megkésett a végrehajtási rendszer újítása (Alternatív Energia)
A kormány április végén döntött arról a koncepcióról.
máj. 14
13:02
Rendkívüli intézkedések menekültügyben (Alternatív Energia)
A hét első napjaiban csaknem 600 menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában.
máj. 14
13:09
Újabb dzsihadista csoport csatlakozott az Iszlám Államhoz (ATV)
Újabb dzsihadista csoport csatlakozott az Iszlám Államhoz (IÁ): ezúttal a szaharai régióban tevékeny al-Murabitum fogadott hűséget a rettegett terrorszervezetnek.
máj. 14
13:11
Olaszország bekeményít az emberkereskedők ellen (ATV)
Olaszország a menekülteket csempésző emberkereskedők líbiai partokról induló hajóinak a megsemmisítését célzó nemzetközi rendőrségi vagy katonai akció vezetésére készül, és várja ehhez az ENSZ felhatalmazását - erősítette meg Angelino Alfano olasz belügyminiszter csütörtökön.
máj. 14
13:12
Kitiltották a 20 tonnásnál nagyobb tehergépjárműveket a 35-ös főútról (Infostart)
A súlyos zaj- és környezeti ártalmak miatt május 13-án 14 órától kitiltották a 35-ös számű főút Debrecen és Hajdúböszörmény közötti szakaszáról a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárműveket - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester.
máj. 14
13:13
Ukrán válság: a balti országok állandó NATO jelenlétet akarnak (ATV)
Észtország, Lettország és Litvánia NATO-csapatok állandó állomásoztatását szorgalmazza, az erre vonatkozó kérést a héten fogják továbbítani az észak-atlanti szövetségnek - jelentette be csütörtökön a litván hadsereg szóvivője.
máj. 14
13:18
Zuhan az új M1 nézettsége (Alternatív Energia)
Hiába tálalják sikersztoriként a köztévé átalakítását, a nézettségi mutatók nem erről árulkodnak.
máj. 14
13:20
„Felfújt kommunikációs lufi” a nemzeti konzultáció (Alternatív Energia)
A kormány úgy riogathat a bevándorlókkal, hogy valójában nincs teendője.
máj. 14
13:22
Meghalt Naszály polgármestere (Alternatív Energia)
Súlyos betegség után, életének 62. évében szerdán hunyt el a független politikus.
máj. 14
13:30
Meghalt Naszály polgármestere (Infostart)
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 62. évében szerdán elhunyt Naszály polgármestere - tudatta a település jegyzője csütörtökön az MTI-vel.
máj. 14
13:32
Felépítik az esztergomi Suzuki összeszerelő csarnokot - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 14. hétfő: Fidesz-segélyszállítmány indult útnak Litvániába a vilniusi parlament kérésére. A tíz vezető tőkés ország és Ausztria központi bankjának képviselői Baselben jóváhagyták, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankja 300 millió dollár értékben három hónapra szóló áthidaló kölcsönt folyósítson Magyarországnak.
máj. 14
13:36
A 12 kérdés "manipulatív" - Külföldi sajtó a nemzeti konzultációról (Alternatív Energia)
A La Stampa című olasz napilap Orbán megkérdezi a magyarokat: "Tudod, hogy ellopják tőled a munkát?" címmel közölt írást.
máj. 14
13:45
Felfüggesztették a spanyol futballsztrájkot (ATV)
A spanyol Nemzeti Törvényszék felfüggesztette a játékosok szakszervezete (AFE) által meghirdetett sztrájkot, így van rá esély, hogy folytatódhatnak a labdarúgó-bajnokságok, közte a Primera División, amelyből két forduló van hátra.
máj. 14
13:48
Folynak az egyeztetések a fővárosi tömegközlekedésről (Infostart)
Még folynak az egyeztetések a fővárosi közösségi közlekedés jövő évi működésének finanszírozásáról - Tarlós István főpolgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is ezt nyilatkozta a témáról.
máj. 14
13:50
NGM: javította idei magyarországi növekedési előrejelzését az EBRD (Infostart)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 0,2 százalékponttal, 2,6 százalékra javította idei növekedési előrejelzését Magyarországra az év eleji prognózisához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel, miután az EBRD publikálta a régió gazdasági kilátásairól szóló legfrissebb jelentését.
máj. 14
13:54
Robbie Williamsék szexuálisan zaklatták alkalmazottukat? (Alternatív Energia)
A férfi több mint 6,5 millió forintnyi kártérítést követel.
máj. 14
13:56
Nyílt levélben fordult Tarlóshoz a FRIGO (Alternatív Energia)
„A kirekesztés-mentes egyenlő bánásmód nem más, mint csupán kommunikációs főpolgármesteri fogás”.
máj. 14
14:06
Pálinkás: jelentős források szolgálják a kutatás-fejlesztést és az innovációt (Infostart)
Jelentős források állnak rendelkezésre kutatás-fejlesztésre és innovációra, ezek odaítélése világos és átlátható módon zajlik majd - ígérte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
máj. 14
14:08
Kedveltek a kastélyszállodák (Infostart)
Nő a kastélyszállodák iránti kereslet az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként - mondta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketing igazgatója a Kastélyszálloda Fórum 2015 konferencián csütörtökön Budapesten.
máj. 14
14:12
Meglepő? Századvéges elemző lesz Habony cégének ügyvezetője (Alternatív Energia)
Lánczi Tamás szerint nagy megtiszteltetés, hogy a cég társalapítójával, Arthur J. Finkelsteinnel dolgozhat együtt.
máj. 14
14:14
Két autó ütközött 4-es úton, teljes az útzár (Alternatív Energia)
A balesetben ketten megsérültek.
máj. 14
14:16
Elégedetlen a DK az oktatási költségvetéssel (Alternatív Energia)
A párt nem költ arra, hogy megteremtse a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségét.
máj. 14
14:21
A hétvégén is folytatódik az esős idő (ATV)
A következő napokban is folytatódik a változékony időjárás. A több-kevesebb napsütés mellett több helyen lehetnek záporok, zivatarok. A hét végére viszont némileg erősödik a nappali felmelegedés is, vasárnap néhol 25 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
máj. 14
14:23
Lánczi Tamás lesz Habony brit cégének vezetője (ATV)
Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője lesz a Nagy-Britanniában alapított Danube Business Consulting Ltd. politikai tanácsadócég ügyvezetője a napigazdaság.hu információi szerint, a céget Arthur J. Finkelstein amerikai kampányguru és Habony Árpád alapította.

Keresés