2015. június 15. hétfő

jún. 15
10:27
Kirúgták a finn válogatott edzőjét (ATV)
A magyaroktól elszenvedett egygólos szombati vereséget követően ugyan nem mondott le, de egy nappal később menesztették posztjáról Mixu Paatelainent, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
jún. 15
10:45
Görög válság: a Grexit a legjobb megoldás? (ATV)
Görögország kilépése az euróövezetből a kisebbik rossz Athén számára, Görögország semmit sem veszíthet, ha visszautasítja a hitelezők ajánlatát - foglal állást a Financial Times brit gazdasági és politikai napilap európai kiadásának hétfő számában Wolfgang Münchau.
jún. 15
10:47
Külön sávot kaptak Antwerpenben a séta közben SMS-ezők (ATV)
Ideiglenesen külön sávot festettek fel a belga Antwerpen belvárosában a séta közben sms-t vagy okostelefonon más szöveges üzeneteket író gyalogosok számára, így kevesebb eséllyel ütközhetnek másoknak, ritkábban kerülhetnek veszélybe figyelmetlenségük miatt - írja a BBC.
jún. 15
10:51
Tarlós: nem veszi át az állam a fővárosi nagy projektek felügyeletét (Infostart)
Szó sincs arról, hogy a fővárosi projektek (az óbudai gátépítés és a 3-as metró felújítása) felügyeletét az állam venné át - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn az MTI-vel.
jún. 15
11:03
Tarlós szerint Gy. Németh mély sötét és halandzsál (ATV)
Szó sincs arról, hogy a fővárosi projektek felügyeletét az állam venné át - közölte Tarlós István főpolgármester.
jún. 15
11:21
Három kocsi rohant egymásba Toponárnál (Alternatív Energia)
A balesetben többen megsérültek.
jún. 15
11:21
Pénz helyett adósság-elengedést kérnek a görögök (ATV)
Görögország nem további összegeket kér hitelezőitől, hanem az adósság egy részének elengedését és a törlesztés átütemezését - mondta a görög pénzügyminiszter a Bild című német lap hétfői számában megjelent interjúban.
jún. 15
11:39
Újabb híres színészt vettek őrizetbe ittas vezetésért (Alternatív Energia)
A Bír-lak című sorozat főszereplője a Vészhelyzetben is feltűnt.
jún. 15
11:39
Tállai: Schiffer üljön át a Jobbikba (ATV)
Egészségügyi vitanapot tart ellenzéki kezdeményezésre az Országgyűlés kánikulai ülésén. Kövesse percről percre az atv.hu-n a napirend előtti felszólalásokat!
jún. 15
11:45
Férfi tenisz-világranglista - Fucsovics egy helyet javított (Infostart)
Fucsovics Márton egy helyet javítva a 165. a férfi teniszezők világranglistáján, amelyen továbbra is ő a legmagasabban rangsorolt magyar versenyző.
jún. 15
11:57
Séta közben SMS-ezik? Így nem fog nekimenni semminek (Alternatív Energia)
A belgák igazán hihetetlen megoldást találtak azoknak, akik nem tudnak elszakadni mobiljuktól.
jún. 15
11:57
Az osztrákok többsége szerint rosszabbul élnek, mint öt éve (ATV)
Egy közvélemény-kutatás szerint az osztrákok 53 százaléka véli úgy, hogy 2015-ben rosszabb Ausztriában élni, mint 2010-ben, és mindössze 5 százalékuk szerint érzékelhető javulás – derül ki a Der Standard című osztrák liberális lap hétfői számában közzétett felmérésből.
jún. 15
12:15
Milliárdos közbeszerzést nyert az "új Közgép" (Alternatív Energia)
A Duna Aszfalt hatalmas összegért kapott vasútfejlesztési munkákat a MÁV-tól.
jún. 15
12:15
Semjén: a baloldal álságos bevándorlásügyben (ATV)
Semjén Zsolt szerint a baloldal felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandát folytat, amikor meg akarja akadályozni, hogy a kormány megvédje a magyar embereket a kontroll nélküli bevándorlók tömegétől.
jún. 15
12:33
Egyre gyakoribb a mellrák a férfiak körében (ATV)
Összefüggés lehet az elhízás rohamos terjedése és a férfiak körében gyakoribbá váló mellrákos esetek között - erre a következtetésre jutottak a Leeds-i Egyetem kutatói, akik tanulmányukat a BMC Medicine online orvostudományi folyóiratban tették közzé.
jún. 15
12:35
Schmidt: 1989-90-ben jól vizsgázott a magyar elit (ATV)
A budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint 1989-90-ben a teljes magyar elit jól vizsgázott, amikor úgy döntött, hogy "nem akarunk vérontást többé, nem akarunk polgárháborúban elfecsérelni emberi életeket, tehetségeket, nem kényszerítünk százezreket az ország elhagyására".
jún. 15
12:39
Schmidt Mária: 1989-90-ben jól vizsgázott a teljes magyar elit (Infostart)
A budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint 1989-90-ben a teljes magyar elit jól vizsgázott, amikor úgy döntött, hogy "nem akarunk vérontást többé, nem akarunk polgárháborúban elfecsérelni emberi életeket, tehetségeket, nem kényszerítünk százezreket az ország elhagyására".
jún. 15
13:09
Idős embert vertek össze a "tolvajtesók" - Videó! (Alternatív Energia)
A testvérpárt azonosították és elfogták a rendőrök.
jún. 15
13:09
Magyar kamionost vettek őrizetbe Angliában (ATV)
Őrizetbe vettek a brit hatóságok egy magyar kamionost embercsempészet gyanújával.
jún. 15
13:11
Korrupció: rendőrök segítették a bűnbandát (Alternatív Energia)
A vámosokat kenőpénz adásával és fogadásával, valamint hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
jún. 15
13:11
Orbán a plakátkampányról: Ugrásszerűen megnőtt a visszaküldött levelek száma (ATV)
A legutóbbi napok a bevándorlás-ellenes plakátok jegyében teltek el. Lefülelt mondatok.
jún. 15
13:27
Debreczeni Zita és a bioreguláció (Alternatív Energia)
Ilyen egy igazi körmözés.
jún. 15
13:27
Ezért játszották le az Orbán-Simicska klipet Kóborék (ATV)
A „Régi csibészek” című sláger közben egy poénos animációs filmet vetítettek le a szombati Omega koncerten. A zenekar elárulta, miért.
jún. 15
13:29
Robbantani akartak a tévéstúdióban (Alternatív Energia)
A kilenc radikális aktivistát őrizetbe vettét.
jún. 15
13:31
Ráég a kormányra a Quaestor-botrány? Ház előtt a bevándorlás is (Alternatív Energia)
Az ülésen szó esett az egészségügyről, a brókerbotrányokról és a menekültkérdésről is.
jún. 15
13:33
Palkovics: már látszik, hogy sikeres a kancellári rendszer (Infostart)
30 milliárd forintos megtakarítást remél a felsőoktatásért felelős államtitkár a PPP-konstrukciók kivezetésével. 26 előnytelen szerződést kell újratárgyalniuk az intézményeknek, sok főiskola esetében volt indokolatlan az infrastruktúra-bővítés. Év végére felállhatnak az egyetemek hosszú távú terveit segítő konzisztóriumok - mondta az InfoRádióban Palkovics László.
jún. 15
13:45
Orbán a rezsicsökkentés leállítását tervezi? (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kilátásba helyezett lépések nyomán aligha kerülhető el a gáz és az áram drágulása.
jún. 15
13:45
Orbánnak nem volt ideje írni a Magyar Krónikába (ATV)
„Kinyílott a pitypang, megírom.” Egy évvel ezelőtt indult a vállaltan kormánytámogató havilap. A főszerkesztő szerint „durranás nem volt”, de van egy korrekt újság. Pénzért kétezer darab fogy.
jún. 15
13:47
Iskolabezárási stopot sürget az LMP (Alternatív Energia)
A kormány vállaljon garanciát arra, hogy minden járásban lesz legalább egy gimnázium!
jún. 15
13:47
Bíróság elé áll a pedofíliával vádolt volt nuncius (ATV)
Pedofília és gyermekpornográf felvételek birtoklásának vádjával a vatikáni bíróság elé állítják Josef Wesolowski volt lengyel érseket és korábbi apostoli nunciust - jelentette be hétfőn a Vatikán.
jún. 15
13:49
Sikkasztott - Három év börtönre ítélték Szima Juditot (Alternatív Energia)
Emellett négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és 22 millió forint vagyonelkobzással is sújtották.
jún. 15
13:51
A bróker-botrányról is szó volt a Parlamentben (Infostart)
A Quaestor és az egészségügy helyzete is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
jún. 15
13:51
Bezárt a Nyugati, így változik a közlekedés (Alternatív Energia)
A felújítási munkálatok a buszok menetrendjét is érintik.
jún. 15
13:53
Változik a közlekedés a Nyugati pályaudvar lezárása miatt (Infostart)
Június 22. és július 5. között a MÁV ideiglenesen lezárja a Nyugati pályaudvart. A Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló és Kőbánya-Kispest vasútállomáson várható megnövekvő utasforgalom miatt az alábbi közlekedési változásokra kell számítani. Az érintett vasútállomásoktól, a belváros könnyebb megközelíthetősége érdekében módosul a 25-ös, a 30-as, a 30A, a 32-es, a 225-ös és a 230-as autóbusz…
jún. 15
14:03
Tippeljen, mennyien strandoltak a hétvégén (Alternatív Energia)
Rekordbevétellel és látogatószámmal nyitott a nyári szezon a fővárosi fürdőkben.
jún. 15
14:03
Három év börtönre ítélték Szima Juditot (ATV)
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte sikkasztásért a Szekszárdi Járásbíróság első fokon, nem jogerősen Szima Juditot, a Tettrekész Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkárát hétfőn - tájékoztatta a Szekszárdi Törvényszék az MTI-t.
jún. 15
14:05
Elhunyt a világbajnok labdarúgó (Alternatív Energia)
A 82 éves focilegenda lakásában halt meg.
jún. 15
14:05
Hiller elárulta, milyen plakátokat látna szívesen (ATV)
A csendes beismerés tanévének nevezte a 2014-2015-ös tanévet a volt oktatási miniszter. Hiller István az ATV Startban azt mondta, immár világossá vált, hogy a Klebersbergről elnevezett intézményfenntartó központ által szimbolizált államosítást így nem lehet folytatni.
jún. 15
14:21
Sikkasztott - Három év börtönt kapott Szima Judit (Alternatív Energia)
Emellett négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és 22 millió forint vagyonelkobzással is sújtották.
jún. 15
14:21
Egyre hevesebb a harc Kelet-Ukrajnában (ATV)
Ukrán források szerint Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok egyre hevesebben támadják nehéztüzérséggel az ukrán katonák állásait, illetve egyes településeket a front fegyveres erők által ellenőrzött oldalán, aminek következtében két katona meghalt és 20 megsebesült az elmúlt egy nap alatt.
jún. 15
14:23
Bezár a Nyugati, így változik a közlekedés (Alternatív Energia)
A felújítási munkálatok a buszok menetrendjét is érintik.
jún. 15
14:25
Blatter még nem mondott le a FIFA-elnökségről (Alternatív Energia)
Ha nem lenne más "meggyőző" jelölt a pozícióra, ő szívesen maradna.
jún. 15
14:27
Kitört a vakáció! (Infostart)
Ma véget ér a tanév, és több mint 1 millió kétszázezer diák számára megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. Sok intézmény szünetet rendelt el mára. A témáról bővebben az InfoRádió 18 órától kezdődő, Aréna című műsorában hallhatnak, amelynek vendége Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár lesz.
jún. 15
14:39
Blatter maradna, ha nincs más "meggyőző" jelölt (Alternatív Energia)
A FIFA végrehajtó bizottsága júliusban ül össze, hogy határozzon a közgyűlés időpontjáról.
jún. 15
14:57
Már 610 ezren visszaküldték a kérdőívet (ATV)
Eddig 610 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló kérdőívet a nemzeti konzultáció keretében, úgy tűnik, a kampány eljutott az emberekhez, elérte a kívánt hatását - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
jún. 15
15:15
Ismét drágul a benzin (Alternatív Energia)
A gázolaj ára 380-381 forint maradt.
jún. 15
15:15
Rendőröket gyilkoltak iszlám terroristák Tunéziában (ATV)
Meggyilkoltak három rendőrt iszlamista fegyveresek hétfő hajnalban egy katonai ellenőrzőpontnál a Tunézia középső részén fekvő Szidi Búzid város közelében - jelentette a TAP helyi hírügynökség.
jún. 15
15:17
Drágább lesz a benzin szerdától (ATV)
Bruttó 8 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
jún. 15
15:51
Babos a főtáblán Birminghamban (Alternatív Energia)
A kolumbiai Mariana Duque-Marinót győzte le három játszmában.
jún. 15
15:51
Árvízriadót rendeltek el több megyére is Romániában (ATV)
Sárga árvízriadót bocsátottak ki a hidrológusok Máramaros, Szatmár, Beszterce-Naszód, szilágy, Bihar, Kolozs és Fehér megye több folyójára - írja a transindex.

Keresés