2015. június 30. kedd

jún. 30
10:14
Gyászszertartáson robbantott az Iszlám Állam, legalább 28 halott (ATV)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a jemeni fővárosban, legalább huszonnyolc ember meghalt - közölték kedden helyi egészségügyi források. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára.
jún. 30
10:30
A kormány tovább fokozza a menekültellenességet (Alternatív Energia)
Az ellenzék szerint a vasfüggöny nem old meg semmit, hanem fokozza az emberekben a félelmet.
jún. 30
10:30
Megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (ATV)
Nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz a bírósági végrehajtásról szóló törvény és hozzá kapcsolódó más törvények módosítása alapján, melyeket kedden szavazott meg az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett.
jún. 30
10:32
Sarka Kata nekiment Berkinek (Alternatív Energia)
Ki a felelőtlen: aki kivasaltatja "bizonyos kényes testrészeit", vagy aki genetikailag fiatalítja magát?
jún. 30
10:34
Pánik! Elájult az Operettszínház színésze a főpróbán (Alternatív Energia)
"A belső szerveim összekavarodtak, egy zuhanást is éreztem."
jún. 30
10:48
Csaknem hatszáz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében (Infostart)
Hétfőn 590 határsértőt - köztük 99 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
jún. 30
10:48
Robbantás az elnökválasztáson (Alternatív Energia)
„Szórványos robbanások és fegyverropogás zaja” volt hallható a főváros, Bujumbura utcáin.
jún. 30
10:48
Lakóövezetre zuhant egy katonai gép Indonéziában, 113 halott (ATV)
Lakóövezetre zuhant egy katonai repülőgép kedden Indonézia harmadik legnagyobb városában, Medánban. Legalább harmincan meghaltak, de a halálos áldozatok száma még nőhet - közölte Hisar Turnip, a helyi mentőalakulatok vezetője kedden.
jún. 30
10:50
Handó Tünde: Ha politikus kritizálja a bíróságot, azt el kell viselni (Infostart)
Várhatóan négy milliárd forinttal kapnak több pénzt a bíróságok 2016-ban, mint idén. Erről az Országos Bírósági Hivatal elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Handó Tünde elmondta: nagyon sok támadás érte a bíróságokat az elmúlt időben, ezért a bizalom erősítése miatt tíz pontból álló programot hirdetett meg.
jún. 30
10:50
Görög válság: mindent vagy semmit játszik a kormányfő (Alternatív Energia)
Ciprasz lemondással fenyeget, ha a görögök igennel voksolnak a népszavazáson.
jún. 30
10:50
Elfogadta a magáncsődtörvényt a parlament (ATV)
Törvényt hozott kedden a parlament a családi csődvédelemről, amely első lépcsőben szeptemberben lép hatályba.
jún. 30
10:52
A rezidensképzésben központi foglalkoztatás és finanszírozás lép életbe (Infostart)
A július 1-jén életbe lépő, az új egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről (rezidensképzésről) szóló rendelet értelmében a rendszerbe újonnan belépők foglalkoztatása központi rendszerben történik, és valamennyi rezidens illetményét (a jogszabály szerinti járulékokkal együtt) központi költségvetési forrásból biztosítják.
jún. 30
10:52
Szocialisták az olimpiára: igen és nem (Alternatív Energia)
Az MSZP nemmel szavazott a fővárosi rendezésre, pedig alig egy hete még támogatták a rendezési tervet.
jún. 30
11:06
Az orvoselvándorlás is téma volt a parlamentben (Infostart)
Az egészségügyi dolgozók helyzete, az Erzsébet-program és a nemzeti konzultáció is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
jún. 30
11:06
Tragédia! Házakra zuhant egy gép Indonéziában (Alternatív Energia)
Legalább 30 áldozata lehet a szerencsétlenségnek.
jún. 30
11:06
A Manchester United bejelentkezett Sergio Ramosért (ATV)
A Manchester United ajánlatot tett Sergio Ramosért, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok védőjéért.
jún. 30
11:08
Az Altus-ügyben is határozott az Országgyűlés (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés azt a határozati javaslatot, amely a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséért felkéri a kormányt annak megvizsgálására, hogy ideiglenesen felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció állami támogatása.
jún. 30
11:10
Idénymunkára mehetnek a közfoglalkoztatottak (Infostart)
Közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban - döntött kedden az Országgyűlés.
jún. 30
11:24
Elfogadta a magáncsődtörvényt a parlament (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés a családi csődvédelemről szóló KDNP-s javaslatot.
jún. 30
11:24
„Magyarország egyszemélyes demokrácia” (ATV)
A közbeszédet ezekben a napokban is Orbán Viktor és a menekültügy uralja. Lefülelt mondatok.
jún. 30
11:26
Brutális áradások Kínában, százezreket evakuáltak (ATV)
Legalább 28 ember meghalt, vagy nem találják nyomát az utóbbi négy nap heves esőzéseinek, áradásainak következtében, miközben százezreket kellett biztonságosabb helyre költöztetni, épületek ezrei rongálódtak meg - jelentette a kínai állami média kedden.
jún. 30
11:42
Újra akcióban Repülős Gizi (Alternatív Energia)
A 89 éves tolvaj hetvenezer forintot lopott el egy kónyi családi házból.
jún. 30
11:42
Hová tűnik az ATV? (ATV)
Holnaptól megváltozik a csatornakiosztás sorrendje, mi azonban segítünk, hogy Ön továbbra is zavartalanul nézhesse kedvenc televízióját.
jún. 30
11:44
Súlyos sérültje is van a szarvasi karambolnak - Fotók (Alternatív Energia)
Személyautó és tehergépkocsi ütközött össze a 443-as úton.
jún. 30
12:00
A kormány kijelölhet biztonságos tranzitországokat (Infostart)
A kormány meghatározhatja az unión kívüli biztonságos országok listáját, ahonnan Magyarország nem fogad menekülteket - módosította az Országgyűlés a menedékjogról szóló törvényt.
jún. 30
12:00
Lefejezett két nőt az Iszlám Állam Szíriában (ATV)
Először fejeztek le nőket Szíriában az Iszlám Állam dzsihadistái - jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
jún. 30
12:02
Nyáron megszűnik a bírósági végrehajtói kamara (Infostart)
Nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz a bírósági végrehajtásról szóló törvény és hozzá kapcsolódó más törvények módosítása alapján, melyeket kedden szavazott meg az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett.
jún. 30
12:18
Uniós biztos: Magyarország már nincs egyedül (Infostart)
Az Európai Bizottság támogatja Magyarországot, az ország már nincs egyedül, Európa mellette áll és együttműködik vele, hogy a szolidaritás szellemében megoldhassák az illegális bevándorlás jelentette nehéz helyzetet - mondta Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztos kedden Budapesten.
jún. 30
12:36
Ciprasz lemondással fenyeget (Alternatív Energia)
"Ha a görög nép örökké folytatni akarja a megszorításokat, (...) tiszteletben fogjuk ezt tartani."
jún. 30
12:38
Ő lett a jégkorong szövetség új elnöke (Alternatív Energia)
Az új első ember jelezte, csak ideiglenesen vállalja el a feladatot.
jún. 30
12:40
Jó hír: Megszűnnek a roaming-díjak az unióban (Alternatív Energia)
Megszületett a megállapodás az EU soros lett elnöksége és az EP között.
jún. 30
12:42
Magáncsőd, közmunka, bevándorlás - Ezekről döntött a Ház (Alternatív Energia)
19 javaslatról tárgyaltak a képviselők, felgyorsulhat például a 3-as metró felújítása.
jún. 30
12:54
Illegális bevándorlás - Folyamatosan bővíteni kell a befogadó intézmények kapacitását (Infostart)
Jelenleg a kapacitás 200 százalékán működnek a bevándorlókat befogadó magyarországi intézmények, ezért folyamatosan bővíteni szükséges a férőhelyeket sátrakkal, konténerekkel vagy akár egy sportcsarnokkal - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
jún. 30
12:54
Ciprasz lemond, ha a görögök igennel szavaznak (ATV)
Lemondását helyezte kilátásba Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a nemzetközi hitelezők által Görögországgal szemben támasztott feltételekről tartandó vasárnapi népszavazáson - számolt be róla kedden a BBC brit közszolgálati televízió honlapján.
jún. 30
13:12
Felgyorsulhat a 3-as metró felújítása (Infostart)
Az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára törvénymódosítást fogadott el a 3-as metró rekonstrukciójával és a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének kialakításával összefüggő feladatok és eljárások felgyorsítására.
jún. 30
13:12
Újabb felvétel: így csaptak össze a rendőrök a bevándorlókkal (ATV)
Az atv.hu birtokába jutott eddig még nem látott felvételen a debreceni menekülttáborból kitörő bevándorlók gyújtogatása és kődobálása látszik, valamint az, hogy a rendőrök egy lendületes rohammal elkergetik őket. Exkluzív felvétel.
jún. 30
13:14
Az InfoRádió riportere kapta a Semmelweis Egyetem Hírszerkesztői Díját (Infostart)
A Semmelweis Egyetem Kopp Mária Média Díjat idén Mihalicz Csilla, a Nők Lapja munkatársa, a Kopp Mária Hírszerkesztői Díjat Kálló Izabella, az InfoRádió riportere nyerte el.
jún. 30
13:30
Az Emmiben maradnak a jelenlegi államtitkárok (Infostart)
Az emberi erőforrások minisztere az egy éves kormányzati munka júliusi értékelése után is a jelenlegi államtitkárokkal akar tovább dolgozni.
jún. 30
13:30
Az unió beállt az Orbán-kormány mögé (Alternatív Energia)
jún. 30
13:32
Hende: jövő nyárra egy erősebb NATO tagjai leszünk (Infostart)
Az elmúlt időszakban meghatározott megerősítő intézkedések nyomán jövő nyárra egy agilisabb és erősebb NATO tagja lesz Magyarország - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a véderő-, katonai és légügyi attasék idei éves értekezletén.
jún. 30
13:32
A Fidesz és szóvivője pert veszített a Helsinki Bizottság ellen (Alternatív Energia)
"A kormánypárt egy tisztességes bírósági eljárásban nem tudja megvédeni hazug propagandáját".
jún. 30
13:34
Az Orbán-kormány elfelejti saját történelmét - írja a külföldi sajtó (Alternatív Energia)
A Der Standard véleménycikke szerint a magyarok szomszédsága nem garancia a jószomszédi viszonyra.
jún. 30
13:36
Új vezető a Microsoft Magyarország élén (Alternatív Energia)
Szentkuti Gabriella 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik az üzletfejlesztés területen.
jún. 30
13:48
A DK Brüsszelhez fordul (Alternatív Energia)
A párt szerint az infótörvénnyel a kormány ki akar bújni a nyilvánosság követelménye alól.
jún. 30
13:48
Öngyilkos merénylő robbantott Kabulban (ATV)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Kabuli Nemzetközi Repülőtér melletti úton, ahol a NATO konvojt támadta meg. A detonáció nem messze történt a Legfelsőbb Bíróság és az amerikai nagykövetség épületétől.
jún. 30
13:50
Gyutai Adrián a nagy lehetőségek kapujában (Alternatív Energia)
Eddigi pályafutása legnehezebb szezonját teljesíti a 24 éves paksi gyorsasági motoros.
jún. 30
14:06
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot (Infostart)
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot, amelynek keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg a következő években - jelentette be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
jún. 30
14:24
Hende: a Kecskeméten megsérült Gripen remélhetőleg javítható (Infostart)
Az elsődleges szakértői vélemények alapján a honvédelmi tárca abban bízik, hogy a Kecskeméten futóműhiba miatt megsérült Gripen vadászrepülő javítható, így csak a korábban Csehországban balesetet szenvedett, teljes mértékben javíthatatlan gép pótlásáról kell gondoskodniuk - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden újságíróknak Budapesten.
jún. 30
14:42
Idén 15,8 milliárdos pluszkiadást okozott az illegális bevándorlás (Infostart)
Már az Európai Unió is elismerte, hogy az illegális bevándorlás miatt egész Európára nehezedő nyomás jelentős része Magyarországot érinti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztossal. A biztos kiemelte: az Európai Bizottság támogatja Magyarországot, az…
jún. 30
14:42
Nem lesz gólyatábor az ELTE jogi karán (ATV)
Az ELTE több karán, például a jogi karon sem lesz idén gólyatábor, helyette úgynevezett orientációs hetet tartanak az újonnan felvett hallgatóknak.

Keresés