Összhangban van az uniós joggal a biztonságos országok listája, jelenleg is több európai országban - például Ausztriában, Franciaországban és Finnországban - már alkalmazzák a biztonságos országok listáját a menekültügyekben - mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Nem látok esélyt, hogy lesz megállapodás a minimálbérrel kapcsolatban a 2016-os költségvetés elfogadása előtt – ezt Gaskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A kormány elfogadta a magyar élelmiszeripar közép- és hosszú távú fejlesztési stratégiáját - jelentette be Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Rengeteg diák vállal munkát a nyáron, de talán nem tudja mindenki, hogy a közteherviselés szempontjából a dolgos diákok már felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
Megtalálták három tűzoltó holttestét a Kijev megyében kigyulladt kőolajraktárnál, így a tűzvész halálos áldozatainak száma négyre emelkedett - közölte szerdán Arszen Avakov belügyminiszter a Twitter-bejegyzésében.
Vadkendert termesztett egy férfi a gyanú szerint egy osztrák állampolgár megbízásából Ikerváron a háza pincéjében, majd az előállított marihuánát Ausztriában értékesíthették - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a honlapján.
A kormány bejelentette, hogy július elején kormánykonferencia keretében dolgozzák ki az elkövetkező három év programját. Ezen a tanácskozáson az egészségügy és az oktatás helyzete, valamint a bürokrácia csökkentése lesz a főtéma. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a három téma vajon milyen sikerrel kecsegtet.
Kényszerleszállást hajtott végre szerda délelőtt a Magyar Honvédség egyik Gripen repülőgépe. A pilóta katapultált, jelenleg stabil állapotban a kecskeméti megyei kórházban ápolják - jelentette be a honvéd vezérkar helyettes főnöke Budapesten.
Megoldás lehetne a várólisták kezelésére, ha átirányítanák a betegeket más kórházakba, de a magyar kormány kapkodó intézkedéseket akar bevezetni – ezt Balaton Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az elmúlt két hónapot a pártok támogatottságának csökkenése, a politikától való elfordulás terjedése jellemezte - derül ki az Ipsos június elején végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.
Szükség van a gyógynövénytermesztés kiemelt támogatására, és az ágazat beruházásainak segítésére - fejtette ki a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a Gyógynövénykutató Intézet centenáriumi rendezvénysorozatának nyitó eseményén.
Részletes tényfeltárás szükséges az Illatos úti telephelyen, hogy kiderüljön mi volt pontosan a szennyezés forrása, a tényleges szennyezés felmérése és a kármentesítés csak a hulladék elszállítása után kezdődhet meg - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
Több mint 50 ország filmforgalmazói vásárolták meg a Saul fia jogait Cannes-ban, ezzel a film már a mozipremier előtt visszahozta az árát - írta közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az ellenzék és a sajtó kereszttüzébe került Manuel Valls francia miniszterelnök, amiért a díszpáholyban nézte végig szombat este a Bajnokok Ligája döntőjét Berlinben, ahova a kormány különgépén utazott.
A hét elején megtartotta első edzését Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott 18 fős keretének, kedden már el is utazott Rómába, ahol péntektől vasárnapig egy négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt - mondta az InfoRádióban Varga Dániel, a bajnok Szolnok csapatkapitánya.
Az elmúlt két hónapot a pártok támogatottságának csökkenése, a politikától való elfordulás terjedése jellemezte - derül ki az Ipsos június elején végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szerdán Egyiptom egyik legfőbb turistalátványosságánál, a felső-egyiptomi Luxorban lévő karnaki templomkomplexum közelében, több embert megsebesítve, további két támadó pedig a rendőrökkel vívott tűzharcban vesztette életét.
A hitelezőivel farkasszemet néző Athén arra játszik, hogy a hitelezők fognak "elsőként pislogni", az óvatos optimizmust viszont a félelem és gyanakvás légköre váltotta fel - írja szerdai számában a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a családi csődvédelemről szóló törvény mentőövet nyújt az érintett családoknak a fizetőképesség helyreállításához.
Jogilag nem kivitelezhető, az európai jogrenddel ellentétes a Fidesz a menedékjogi törvény módosítására vonatkozó javaslata, amely felhatalmazást adna a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg az úgynevezett biztonságos harmadik országok listáját – véli a parlament Külügyi Bizottságának szocialista tagja.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy az illetékes kormányzati szervek folytassanak le minden részletre kiterjedő vizsgálatot a sorozatos Gripen-balesetek miatt, ennek befejezéséig pedig a vadászgépek maradjanak a földön - írta a párt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, amely elítéli a magyar kormány halálbüntetést pártoló politikáját, valamint az idegengyűlölő nemzeti konzultációt és plakátkampányt – írja közleményében a DK.
Időszerű az egyes felsőoktatási szakokhoz tartozó képzési és kimeneti követelmények tartalmi modernizációja - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten.
Egyhangú szavazással a tanács mind a kilenc tagja 15 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén - derül ki a szerdán publikált rövidített jegyzőkönyvből.
Az, hogy az elmúlt öt év ellenségeinek sorában minkét csoport ott volt egykor. Jelenleg a gazdasági menekültek tűnnek az első számú kormányzati célpontnak, de vajon emlékszik rá, kik voltak még hasonló helyzetben? Összegyűjtöttük.
Áder János köztársasági elnök Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének javaslatára Ribai Csillát június 15-ei hatállyal határozatlan időtartamra az OBH elnökhelyettesévé nevezte ki - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.