Két héten belül lesz eredménye a szociális intézményekben ellátottak körülményeit firtató fenntartói vizsgálatnak. Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azután kezdeményezett belső vizsgálatot, hogy az alapvető jogok biztosa több szabálytalanságot talált pszichiátriai betegek gondozását végző intézményekben.
Balatonvilágost kis kitérővel, az autópályán Budapest felől érkező, Veszprém megyei matricával rendelkező autósok is megközelíthetik a kijelölt terelőúton úgy, hogy nem kell Somogy megyei autópálya-matricát venniük - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Két kormánypárti képviselő szavazata hiányzik a kétharmados többséget igénylő törvények elfogadásához, ezért inkább előre dolgoznak a fideszes törvényalkotók és ahol csak lehet, „kiszerelik” a sarkalatos rendelkezéseket a törvényjavaslatokból. A kétharmad elvesztésének egészen komikus vonatkozásai is vannak.
Lemondott az a rendőr, aki fegyvert rántott bulizó afroamerikai fiatalokra az Egyesült Államokban. A brutális intézkedés miatt tüntetést is szerveztek a texasi kisvárosban.
Őrizetbe vették szerdán a svájci határőrök Naser Oricot, aki a srebrenicai muzulmán katonai rendőrségnek volt a parancsnoka az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején - közölte Camil Durakovic, Srebrenica polgármestere.
Balatonvilágost kis kitérővel, az autópályán Budapest felől érkező, Veszprém megyei matricával rendelkező autósok is megközelíthetik a kijelölt terelőúton úgy, hogy nem kell Somogy megyei autópálya-matricát venniük - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
A remekül hajrázó magyar férfi kézilabda-válogatott - számára tét nélküli mérkőzésen - 26-25-re győzött a portugál csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn, és ezzel csoportelsőként jutott tovább.
Ketten is súlyosan megsérültek, amikor szerdán este robbanás történt egy szombathelyi üzemben. A balesethez sem a mentőket, sem a katasztrófavédelmet nem hívták ki, a rendőrséget a szombathelyi Markusovszky Kórház értesítette, ahová a sérülteket bevitték - írta a vaol.hu internetes portál.
Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását a Standard & Poor's, elsősorban arra hivatkozva, hogy a görög kormány a jelek szerint a nyugdíjak folyósítását és az egyéb hazai fizetési kötelezettségek teljesítését a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni adósság törlesztése elé sorolja.
Házkutatásokat és lefoglalásokat kezdtek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részvételével zajló Híd a munka világába program forrásainak felhasználásával kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Ketten is súlyosan megsérültek, amikor szerdán este robbanás történt egy szombathelyi üzemben. A balesethez sem a mentőket, sem a katasztrófavédelmet nem hívták ki, a rendőrséget a szombathelyi Markusovszky Kórház értesítette, ahová a sérülteket bevitték - írta a vaol.hu internetes portál.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
A zsidótemető meggyalázása ugyanolyan bűncselekmény, mint a szőlőhegyek elhagyatott pincéinek feltörése. Így gondolkodik Gyöngyös jobbikos alpolgármestere.
A brit munka- és nyugdíjügyi miniszterrel a szociális rendszer átalakításáról, a skót oktatási miniszterrel a felsőoktatási együttműködés lehetőségeiről tárgyalt szerdán Londonban, illetve Edinburghban Balog Zoltán.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: két héten belül aláírhatja a BKV hosszú távú finanszírozásáról szóló megállapodást a kormány és a főváros. A Népszabadság írása szerint heves küzdelembe kezdett a 3-as metró kocsitenderén még versenyben lévő két cég. Az Index úgy tudja, arra készülnek a légitársaságok, hogy lecsökkentsék a kézipoggyászok méretét.
Idén az első negyedévben a tavalyinál 5,4 százalékkal több, 3,6 millió alkalommal utaztak magyarok külföldre, és utazásaik során az előző évinél 13 százalékkal többet, 125 milliárd forintot költöttek - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
Vlagyimir Putyin elnök Olaszországba látogatott, Róma ugyanis a nyugati trend ellenére jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. Még Orbán Viktornál is jobbakat.