Európa a magyarok javát akarja - mondta az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gianni Pittella beszélt arról is, hogy a baloldalnak meg kell változtatnia az európai gazdaságpolitikát, hogy az a növekedést támogassa, a bevándorlás kérdését pedig közösen kell megoldani. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke bejelentette: Akciók, nem…
Szűkítené a közfoglalkoztatásban alkalmazhatók körét a belügyminiszter törvényjavaslata. Kitüntette a honvédelmi miniszter a Gripen vadászgéppel kényszerleszállást végrehajtó pilótát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint vasárnap akár 36 fok is lehet - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője szerint úgy építették ki az állatok helyeit, hogy az állatok kánikulai időszakban is megfelelő árnyékot kapjanak. Kánikulában a főváros zöld területeinek ápolása terén is megnövekszik a feladatok száma. A…
A nyári szünet alatt is több jelentős beruházás van folyamatban a fővárosban. Zajlik a Fonódó villamosberuházás, a 3-as metró síncseréje, valamint a Határ úti végállomás rekonstrukciója.
Európa a magyarok javát akarja - mondta az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gianni Pittella beszélt arról is, hogy a baloldalnak meg kell változtatnia az európai gazdaságpolitikát, hogy az a növekedést támogassa, a bevándorlás kérdését pedig közösen kell megoldani. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke bejelentette: Akciók, nem…
Lázár János megköszönte a plakátrongálóknak, hogy több helyen letépték a bevándorlásról szóló plakátokat, ugyanis azóta többen küldik vissza a nemzeti konzultáció kérdőíveit. Közben Balog Zoltán miniszter a kormánytagok közül elsőként fogalmazott meg kritikát a plakáttokkal szemben. Azt mondta, nem az ő ízlésének való ez a kampány. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága közben pozitív kampányt indít a…
Könnyű ételek fogyasztása ajánlott a nagy melegben. Érdemes könnyű, magas víztartalmú ételeket fogyasztani, és figyelni a folyamatos folyadékpótlásra - mondta az InfoRádiónak Antal Emese dietetikus.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között két férfi szúrt sérülést szenvedett csütörtök este, a főváros II. kerületében - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
Sokan meghaltak a Boko Haram nevű iszlamista csoport merényleteiben csütörtökön Nigériában. A terrorista csoport az afrikai ország új elnöke, Muhammadu Buhari felesküdése óta fokozta támadásait a lakosság ellen.
Tóbiás József nem türelmetlen, annak is örül, hogy van 900 ezer stabil szavazójuk. A Horn Gyula-féle örökséghez akar visszanyúlni, 2018 előtt pedig előválasztást szorgalmaz. A „Gyurcsány-csapdába" még egyszer nem lépnek bele. Interjú.
A Pentagon fontolóra vette, hogy újabb bázisokat hozzon létre Irakban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen küzdő iraki erők támogatására, ami szükségessé teheti újabb amerikai katonáknak a közel-keleti országba vezénylését - jelentette ki csütörtökön amerikai újságíróknak, egy Nápolyba tartó repülőgépen Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnöke.
A kormány nem akarja, hogy bárki trükközzön a közfoglalkoztatással - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatorna hírműsorában.