Egy elfogott iszlamista fegyveres részletesen beszámolt az Iszlám Állam és Törökország kapcsolatáról. Az Al-Monitor, amely az interjút közölte, úgy tudja: a dzsihádista toborzók gyakorlatilag szabadon mozoghatnak olyan nagyvárosokban is, mint Isztambul.
Exkluzív interjút adott az ATV-nek Hédy Böhm holokauszttúlélő, aki az egyik tanú volt az Auschwitz könyvelőjének nevezett Oskar Gröning SS-tiszt perében.
Menekültáradattól tartanak az ATV Híradója által megkérdezett vajdasági magyarok. Szakértők szerint ha felhúzzák a kerítést a határon több ezer migráns rekedhet Szerbiában. A szerb miniszterelnök sokkolónak nevezte a határzár ötletét. Aleksandar Vucic azt mondta, Szerbia nem követi a magyar példát és nem fog Auschwitzban élni.
A kormány döntött a BKV adósságainak átvállalásáról, illetve arról, hogy mekkora összeggel támogatja a fővárosi közlekedést a következő években - tájékoztatta a sajtót Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett bírálta a Kúria egyik döntését és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök cégének uniós megbízását.
A maláj haditengerészet kiszabadított a kalózok fogságából egy üzemanyagot szállító tartályhajót, amelyet nyolc nappal ezelőtt raboltak el - közölte pénteken a parti őrség.
A kormány nyitott volna egy nemzetközi együttműködésben, nem a magyar határon létrejövő határzár kialakítására is - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Magyarország a NATO elkötelezett szövetségese - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter egy csütörtöki hadgyakorlat bemutatóját követően Várpalotán.
A lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében a fogászati ellátásról szóló általános tájékoztatót készített az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).
A nehézkes és túlságosan bürokratikus államapparátus ellen hirdetett puccsot Lázár János, a kémények építéséhez felhasználható téglákra vonatkozó rendeletet pedig módosítani fogják. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján szóba kerültek a szekszárdi építész-fórumon elhangzott mondatai is.
A szlovén légtér védelmét és a baltikumiba tervezett, szeptembertől induló missziót is ellátja a magyar légierő a Gripen-balesetek ellenére - erősítette meg Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Bordélyház fenntartásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt emelt vádat két ember ellen a Szombathelyi Járási Ügyészség - tájékoztatta Simon József megyei főügyész pénteken az MTI-t.
Háromszázhatvan határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A magyar kormány kategorikusan, a zéró tolerancia elve és gyakorlata alapján fellép az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen - jelentette ki csütörtök este Washingtonban Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Glass House Orchestra és a Muzsikás Együttes közös, a holokauszt áldozatairól megemlékező és a magyarországi zsidó…
Átadták a felújított endoszkópos műtőt a budapesti Szent Margit kórházban. Önkormányzati támogatásból és adományokból új műszereket is tudott vásárolni az intézmény. A korszerűsítéssel nem csak a kórház, hanem a betegek is jól járnak - mondta Badacsonyi Szabolcs főigazgató.
A lengyel államelnök méltató szavai kapcsán interjút adott Torgyán József az ATV Egyenes Beszédben. Az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter konkrét terveket készített, melyekkel szerinte a jelenlegi megosztottságból ki lehetne törni.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarország erején felül veszi ki a részét a menekülteket kibocsátó háborús övezetek konszolidálásából, a szerb-magyar határra tervezett kerítés ötletét pedig a kényszer szülte. Úgy látja, hogy a vasárnapi zárva tartás népszerűtlensége ellenére sikertörténet, a kormánynak pedig a Fidesz a hardvere, a KDNP pedig a szoftvere. Pártjának…
A magyar kormány kategorikusan, a zéró tolerancia elve és gyakorlata alapján fellép az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen - jelentette ki csütörtök este Washingtonban Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Glass House Orchestra és a Muzsikás Együttes közös, a holokauszt áldozatairól megemlékező és a magyarországi zsidó…
A rendőrőrsön agyonvert férfi halálával kapcsolatos vádpontban a minősített emberölés helyett halált okozó testi sértés bűntettében marasztalták el a rendőr zászlóst és főtörzsőrmester társát.