Biztos jó, hogy Amerika egyes tagállamaiban az állami egyetem a legnagyobb foglalkoztató? És össze lehet-e hasonlítani ezt a magyar helyzettel? Összevonósdi és bürokrácia: mutatjuk, hány sokszínűségi és befogadásügyi hivatal van a Kaliforniai Egyetemen.
Tokióban is megmérette magát a gyönyörű Maczkó Frida (22): az egyetemista még áprilisban kapta meg a Miss International Hungary koronáját, s azzal a lehetőséget, hogy a nemzetközi versenyen képviselje hazánkat.
Kolozsváron 64 éves korában kedden váratlanul elhunyt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) korábbi püspöke - adta hírül az egyházkerület.
Január elsejétől egyszerre is igénybe lehet venni a beteg gyermekek otthonápolási díját (gyod) és a másik gyermek után járó többi családtámogatást - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádióban.
Míg az európai vezetők feleségei rendszerint kerülni próbálják a reflektorfényt és csak párjuk oldalán fotózkodnak, Andrej Babis (64) cseh miniszterelnök neje mégis imádja a nyilvánosságot.
„Örökké fogok élni!” – kurjantott Szörényi Levente (73), akinek immár a Második Idő Alapítvány gondozza a szellemi hagyatékát, így például legendás slágereit is.
Hatalmas segítséget kapott Brüsszelből az a rimóci család, amelyiknek a történetét pénteken mutatta be az ATV Híradó. 1,2 millió forintos tartozás miatt egy nyolc éves, izomsorvadásban szenvedő kislánynak és édesanyjának az otthona került veszélybe. A tudósításunk után többen is ígértek segítséget, köztük az a névtelenséget kérő család, amely már á
Rick Perry, amerikai republikánus politikus saját könyvével lepte meg a magyar miniszterelnököt, amit dedikált is Orbánnak. Erről került fel egy fotó a Facebook-oldalra:
Bokasérülést szenvedett Ugrai Roland a férfi A-válogatott kedd esti edzésén. Szerda reggel, a tüzetesebb vizsgálatok után derül majd ki a pontos diagnózis, így az is, hogy számolhat-e a támadóval a szakmai stáb az e heti két Nemzetek Ligája-találkozón.
Szijjártó Péter köszöntőjében kiemelte: a magyarok és a lengyelek tudják, mit jelent harcolni a szabadságért, ezért tudják értékelni a szabadságot, és „ragaszkodunk is minden körülmények között hozzá”.
Az erről író hvg.hu szerint csak a szerencsén múlt, hogy a szakemberhiány eddig nem okozott tragédiát. A CT- és röntgenfelvételek kiértékelését ugyanis távmunkában egy szegedi magáncég végzi, a leletekre több órát kell várni. És ameddig a diagnózisra várnak, addig az ügyeletes orvos nem tud dönteni az adott esetben életmentő beavatkozásról.
Zugló polgármestere szeretne a kerület vezetője maradni. Áldozatnak tartja, hogy főpolgármester-jelölt legyen, de azért valamennyire ambicionálja is ezt a jelöltséget.