2018. november 13. kedd

nov. 13
0:00
Milyen nyugdíjprémiumra vagyok jogosult, ha régóta külföldön élek? (HR Portál)
Szeretném meg kérdezni hogy milyen nyugdíjprémiumokat, ellátásokat fogok kapni a jövőben vagyis mire vagyok jogosult? Idén januártól kapom rendszeresen az öregségi nyugdíjat a Magyarországon ledolgozott éveim után. Èn Németországban élek már nagyon régóta, családalapítás céljából jöttem ide. Most olvastam, hogy önöknél meg lehet kérdezni a többi ke
nov. 13
0:30
Milyen nyugdíjprémiumra vagyok jogosult, ha régóta külföldön élek? (HR Portál)
Szeretném meg kérdezni hogy milyen nyugdíjprémiumokat, ellátásokat fogok kapni a jövőben vagyis mire vagyok jogosult? Idén januártól kapom rendszeresen az öregségi nyugdíjat a Magyarországon ledolgozott éveim után. Èn Németországban élek már nagyon régóta, családalapítás céljából jöttem ide. Most olvastam, hogy önöknél meg lehet kérdezni a többi ke
nov. 13
2:06
Pénteken rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját (ProfitLine)
Pénteken 16 óra és 22 óra között rendezik meg Modern Gyárak Éjszakáját, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a modern gyárak működésével - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
nov. 13
2:36
Ennyit keresnek a szociális ellátás területén dolgozók (ProfitLine)
A szociális ellátás területén dolgozók átlagkeresete Magyarországon (2010-2017); A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete, Ft/hó
nov. 13
3:06
Várt feletti számok az Infineonnál (ProfitLine)
Tegnap reggel publikálta negyedik negyedéves eredményét az Infineon.
nov. 13
4:12
Médiatanács: kétszázmillió forint kortárs animációs sorozatok további fejlesztésére (ProfitLine)
December 6-ig lehet jelentkezni a 200 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázatra, amelyből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa korábban támogatott animációs sorozatok bővítését, illetve ilyen sorozatok egész estés animációs filmmé alakítását finanszírozza. A grémium döntése alapján az Ember Judit-pályázat keretéből t
nov. 13
4:36
Trump világában a befektetési vitákat is máshogy rendezik (ProfitLine)
Választottbírósági eljárás helyett a nemzeti és nemzetközi állandó bíróságok döntései kerülhetnek túlsúlyba a jövőben a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos jogvitákban. Az egyre erősödő trendek következtében a mostanra megszokottá vált választott bírósági rendszer globálisan átalakulhat. A Taylor Wessing ügyvédi iroda szerint a szaba
nov. 13
4:36
Az energiahálózat lehet a jövő idegrendszere (NRGreport)
Bármilyen jövőképet is gondolunk el, az energetikai szektor meghatározó lesz annak kialakításában; az E.On-nál a jövő tervezésekor két fő dologra fókuszálnak az infrastruktúrára és ami ezt lehetővé teszi - mondta el Kiss Attila, az E.On Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója a múlt héten megtartott Portfolio Energy Investment Forum 2018 konferencián.
nov. 13
5:33
A csúcsra járatott középmotoros sportkocsi rendkívül nyomatékos (vg.hu)
Négy hengerből egyetlen más gyártó sem présel ki annyi élményt, mint a Porsche.
nov. 13
5:35
Magyar cégek is bukhatnak a Brexiten (vg.hu)
.
nov. 13
5:36
A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában (ProfitLine)
A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.
nov. 13
5:37
Családokat támogatnak (vg.hu)
.
nov. 13
5:39
Árthatnak is a közösségi oldalak (vg.hu)
Növelheti a magány, a depresszió és a szorongás érzését a közösségi oldalak túlzott használata – állapította meg egy amerikai egyetemisták körében végzett kutatás.
nov. 13
5:41
Hozamemelkedés várható jövőre (vg.hu)
.
nov. 13
5:43
Emelik az OTP-célárakat a külföldi elemzőházak (vg.hu)
.
nov. 13
5:45
Helyreállt a jég, szárnyaltak a magyarok (vg.hu)
.
nov. 13
5:47
Megnégyszereződhetnek a sportturisztikai bevételek (vg.hu)
.
nov. 13
5:48
Vége a fiókoknak? Elárulta a magyar bank igazgatója, mi lesz a dolgozók sorsa (Pénzcentrum)
Másfél éve az Erste Bank magába olvasztotta a Citi Bank lakossági üzletágát, mely minden szempontból hatalmas kihívás volt a pénzintézet életében. A bank kijelentette, nem piacot vett, hanem üzletágat, és ennek jegyében zajlott is le...
nov. 13
5:49
Több mint ötödével nőtt éves szinten az építőipari termelés (vg.hu)
.
nov. 13
5:51
Zöldülő irodapiaci elvárások (vg.hu)
.
nov. 13
5:54
Borul a bankok biznisze, új játékszabályokkal kényszerítik őket térdre (Portfolio)
Biztonságosabbá, de a tulajdonosok számára kevésbé vonzóvá vált a világ bankrendszere az elmúlt 10 évben. A tavalyi évet átlagosan 9,0%-os tőkearányos megtérüléssel (ROE) zárták a bankok, ezzel már hat éve nem sikerül kitörnie...
nov. 13
5:54
A korábbiaknál olcsóbban, de viszik a magyar marhát (AQUA)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország élőmarha-exportja öt százalékkal csökkent 2018 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
nov. 13
6:06
Elfogatóparancsot adtak ki a volt macedón miniszterelnök ellen (ProfitLine)
Elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen hétfőn, mert a politikus nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje kétéves büntetésének a letöltését - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
nov. 13
6:06
Ha lassan is, de tovább haladnak Európában a strukturális reformok (hirado.hu)
Előbb lesznek a felzárkózó országok öregek, mint gazdagok.
nov. 13
6:09
Jöhet a rossz hír az autósoknak, már meglehet a megállapodás (Infostart)
Az olajtermelés visszafogására készülnek a világ legnagyobb olajtermelői, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - vélekedett az InfoRádióban Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője.
nov. 13
6:30
Tőzsde – Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (GazdaságPortál)
Csökkenéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 602,12 ponttal, 2,32 százalékkal, 25 387,18 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 54,79 ponttal, 1,97 százalékkal esett, és 2726,22 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 206,03 ponttal, 2,78 százal
nov. 13
6:36
Nemzetközi csellófesztivál lesz Székesfehérváron (ProfitLine)
Nemzetközi csellófesztivált rendeznek november 25. és december 2. között Székesfehérváron: a résztvevőknek nemzetközi hírű gordonkaművészek tartanak mesterkurzusokat, de lesznek zongorás egyéni órák, valamint különböző kamarazenei formációkban is fellépnek a hallgatók.
nov. 13
6:39
Húsz-huszonötezer lakás még menthető lehet (vg.hu)
Takács Ernőt, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnökét kérdeztük arról, hogy miért nem elégedettek a kormány újabb engedményével.
nov. 13
6:42
Megalakult a Magyar Public Relations Szövetség Public Affairs tagozata (Márkamonitor)
Megalakult a MPRSZ Public Affairs tagozata. Ezzel ötre nőtt a Magyar Public Relations Szövetség tagozatainak száma. A szakmai fórumot is biztosító tagozat feladata, hogy megszólítsa a szakembereket, valamint horizontális kapcsolatot hozzon létre többek között a kormányzati szerveknél, illetve egyéb állami és önkormányzati, valamint azok háttérintéz
nov. 13
6:48
Mit vállalhat fel egy márka, ha reklámokon túlra néz? (Márkamonitor)
február. Egy harvardi srácnak nem igazán ment az ismerkedés a lányokkal az egyetemen, ezért csinált egy internetes egyetemi évkönyvet, ahol mindenkiről rögtön látszott, van-e párkapcsolata. augusztus. San Franciscóban három fiú megunta, hogy csak drága és unalmas szállodákban, nehézkes foglalási és fizetési rendszereket használva lehet megszállni u
nov. 13
7:03
Rossz hír a kispénzű nyugdíjasoknak, nem emelik az öregségi minimumot (Menedzsment Fórum)
Marad a tíz éve változatlan 28 500 forintos összeg.
nov. 13
7:06
Áder János Litvániába utazik (ProfitLine)
Áder János államfő kedden kétnapos hivatalos látogatásra Litvániába utazik - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-t.
nov. 13
7:06
Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték (G7)
Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.
nov. 13
7:12
Katasztrófa sújtotta terület lett egész Kalifornia (Portfolio)
Természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította egész Kaliforniát Donald Trump amerikai elnök hétfőn este Jerry Brown kormányzó kérésére. Az elnöki döntés azt jelenti, hogy a tűzvészek áldozatai külön szövetségi pénzügyi...
nov. 13
7:12
Érdemben javulhat a fővárosi közlekedés (vg.hu)
Jókora minőségi javulást ígér a főváros és környéke közlekedésében a kormány döntésében szereplő beruházások megvalósítása.
nov. 13
7:18
Ma dönt a lakásáfáról a parlament (Portfolio)
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány legfrissebb adócsomagjáról, amely egyrészt megemelné az alanyi adómentesség határát, valamint kitolná az új lakások áfakedvezményét. A képviselők a napirend utáni felszólalásokat követően...
nov. 13
7:18
Átrendeződik a magyar szarvasmarha-kivitel (hirado.hu)
Fontos lesz a déli irány.
nov. 13
7:30
Novák Katain: Elkezdődött a nyugdíjprémiumok folyósítása (Biztosító Magazin)
Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 13
7:36
Már ennyire káros a műanyag a vadon élő állatokra (ProfitLine)
Először mutattak ki műanyag mikroszálakat vadon élő állatok ürülékében amerikai kutatók, akik a Marine Pollution Bulletin című folyóiratban publikálták tanulmányukat.
nov. 13
7:39
3D-szemüveges beszállító cég is menne Debrecenbe (Menedzsment Fórum)
A Leadec bővítene az országban.
nov. 13
7:42
Brexit-saga, utolsó (?) fejezet: "mérhetetlenül nehéz" szakaszukban a tárgyalások (Portfolio)
A brit miniszterelnök szerint az utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba jutottak a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Theresa May hétfő este, a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos...
nov. 13
7:42
Sokat tud, de drága az e-autó (AQUA)
Aki károsanyag-kibocsátás nélkül szeretne autózni a nagyvárosokban, jelenleg is talál megfe­lelő ajánlatot az autószalonokban, ráadásul állami támogatással.
nov. 13
7:45
Beszállító óriáscég is menne Debrecenbe (vg.hu)
Az autóipari műszaki szolgáltatásokban világszerte meghatározó német multi, a magyarországi Leadec Kft. is a vidéki városba költözne.
nov. 13
7:47
Rájár a rúd a tőzsdékre (vg.hu)
Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára is csökkent.
nov. 13
7:48
Kedvenc sztárjaikkal fogtak össze a Ronald Házak lakói (Márkamonitor)
Az adománygyűjtő hét célja, hogy minél több, hosszan tartó kórházi kezelés alatt álló beteg kisgyermek gyógyulhasson a családja körében. Idén a budapesti és miskolci Ronald Házak kis lakói is csatlakoznak a McDonald’s adománygyűjtő kezdeményezéséhez, hogy személyes történetükön keresztül mutassák meg, milyen sokat jelent egy beteg kisgyermek számár
nov. 13
7:49
Rakétatámadások voltak Izrael és Gáza között (vg.hu)
Az izraeli légierő csapást mért hétfőn a Gázai övezetet irányító Hamász hivatalos televíziós csatornájának épületére, a támadásban az épület megsemmisült.
nov. 13
8:00
Ma eldől a lakásáfa sorsa (Portfolio)
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány legfrissebb adócsomagjáról, amely egyrészt megemelné az alanyi adómentesség határát, valamint kitolná az új lakások áfakedvezményét. A képviselők a napirend utáni felszólalásokat követően...
nov. 13
8:06
Sallai Linda: Néhány éven belül eldőlhet az öngondoskodás jövője (Biztosító Magazin)
Az öngondoskodás igazi kérdése az, hogy hogyan lesz nyugdíj az egyéni megtakarításokból, és mennyi kiegészítést jelent majd az ügyfeleknek – mondta Sallai Linda, a CIG Pannónia Biztosító termék- és üzletfejlesztési igazgatója a Világgazdaság Megtakarítási trendek
nov. 13
8:12
Vegyes forintmozgás kora reggel (GazdaságPortál)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró a hétfő esti 322,12 forintról 322,40 forintra erősödött reggel hét órára. A frank árfolyama 284,03 forintról 283,83 forintra csökkent, a dolláré viszont 286,49 forintról 286,88 forintra emelkedett. Az eur
nov. 13
8:12
Szakadó olajárak: máris a termelés csökkentésére készül az OPEC (NRGreport)
Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi miniszter, a Portfolio értesülései szerint.

Keresés