Kecskés Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a vasárnap megtartott időközi önkormányzati polgármester-választáson a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kázsmárkon - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
Az MTI fotósa örökítette meg a tüntetőket a Margit hídon, miután véget ért a demonstráció hivatalos része, és a tömeg megindult a Kunigunda útjára. Közben sokan már meg is érkeztek.
A független országgyűlési képviselő az Index tudósítása szerint azt mondta: addig nem mennek haza a Kunigunda útjáról, amíg a köztévé nem olvassa be a követeléseiket. Amik a következők:
Kollégáink az első sorban folyamatos présbe kerültek, a káoszt pedig fokozta, hogy sokan füstgránátokat és üvegeket dobálnak. Egy idő után előkerült a könnygáz is.
A túlóratörvény ellen tüntettek civil szervezetek, az ellenzéki pártok támogatásával vasárnap Budapesten és több vidéki városban. Vidéken békésen értek véget a demonstrációk, Budapesten azonban az MTVA székházánál patthelyzet alakult ki, és ismét előkerült a könnygáz.
Ha megzavarják a köztévé működését, az közérdekű üzem megzavarásának minősül, és több év börtönnel büntethető - ilyen papírt kaptak az állami tévé biztonsági főnökétől.