2018. december 5. szerda

dec. 5
0:03
Folytatódott a Szegedi Vadaspark játszótér ügye a bíróságon (HírTV)
A vád szerint az európai uniós pályázatban eltűnt a teljes támogatási összeg, mintegy 185 millió forint.
dec. 5
3:09
„Ez a kés meg fog találni!” – Fenyegető horrorvideó terjed egy budapesti általános iskolában, megrémültek a diákok (Blikk)
„Félsz a haláltól? Ha nem küldöd tovább ezt a videót 15 embernek 30 percen belül, akkor ez a kés meg fog találni!
dec. 5
3:15
Régóta figyelhette áldozatát a nyíregyházi késelő: megszólalt a megszúrt nő volt férje (Blikk)
Napokig figyelhette áldozatát, mielőtt lesújtott késével a helyi butikban K. Antal (42).
dec. 5
5:21
Tarlós István megtalálta a megoldást Budapest problémájára (Infostart)
A főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer projektet - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
dec. 5
5:21
Brutálisan nőtt az elszegényedett nyugdíjasok száma (ATV)
Minden tizedik nyugdíjas kevesebb, mint havi 84 ezer forintból kell, hogy megéljen. Ők a hivatalos statisztikák szerint is szegénynek számítanak. A számuk az elmúlt években folyamatosan emelkedik. Tavaly több mint 210 ezerrel nőtt az időskorú szegények száma. A Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a jövedelmi szegénység a nyugdíjasok között is
dec. 5
5:51
Orbánék megünnepelnék a lenézett rendszerváltást (Menedzsment Fórum)
Egy volt MDF-es politikus, Kónya Imre ad tanácsokat 10,8 millióért.
dec. 5
6:09
Jobb adni, mint kapni - nagy adományozási körkép (Infostart)
A cipősdoboz akciótól a MikulásGyárig számos adománygyűjtéssel segítik idén is a rászorulókat az adventi időszakban.
dec. 5
6:09
Elképesztő pénzt költünk csokira az idén (Blikk)
Édes decembere készülnek az édességgyártók, előrejelzésük szerint 10 milliárd forintot költünk el csak decemeberben édességre.
dec. 5
6:15
Ritka látványt videóztak az Aggteleki Nemzeti Parkban (ATV)
Ritkán látható felvételeket készített az Aggteleki Nemzeti Park egyik vadkamerája egy várat építő hódról. A videón jól látszik, ahogy a testéhez képest hatalmas faágakat hogyan húzza az állat a vízben, majd rendezi azt egy gáttá. Hódokkal nagyon ritkán találkozik az ember, mert ezek az állatok nagyon félénkek és ha veszélyt éreznek, azonnal elrejt
dec. 5
6:33
Új, veszélyes kártevő támad Magyarországon (Infostart)
Akár 10 milliárdos nagyságrendű kárt is okozhat Magyarországon a spanyol meztelencsiga. Az inváziós faj mára az egész országban elterjedt – állapította meg a Magyar Természettudományi Múzeum és az MTA Növényvédelmi Intézetének a magyar lakosság bevonásával készült friss kutatása.
dec. 5
6:33
Kedvezményes feltételek mellett mentenék meg a devizahitelesek otthonait (HírTV)
Fónagy János szerint a magyar gazdaság helyzete lehetővé teszi ezt.
dec. 5
6:39
Tippek Karácsonyra: így lehetne papírmentessé tenni az ünnepeket (ATV)
Magyarországon évente 95 kg az egy főre jutó papírszemét, a karácsonyi időszakban pedig jelentősen nő a hulladék mennyisége. Amerikában kiszámolták, hogy csak a decemberben elhasznált csomagolópapírokkal kilencszer körbe lehetne tekerni az Egyenlítőt.
dec. 5
6:45
Fenyegető videó terjed egy budapesti általános iskolában, félnek a diákok (SzMo)
Egy olyan fegyver, mint a videóban szereplő kés, félelmet kelt a gyerekekben - állítja a szakpszichológus.
dec. 5
7:06
Exkluzív, nyilatkozott a Ripostnak az ózdi családirtó húga (Ripost)
Exkluzív interjút adott a Ripostnak a kettős gyilkos testvére. Mindenképpen beszélni akar a tettessel.
dec. 5
7:08
Botrány a szállodában: hivatalos személlyel verekedett a magyar híresség (Ripost)
Egy berekfürdői hotelben összeszólalkozott egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel az Eb-győztes, hatszoros vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály
dec. 5
7:09
Reptéri lopások: Sok kérdést felvet az új testkamera rendszer (ATV)
Testkamerákat szerelhetnek a ferihegyi rakodómunkásokra a rendszeres bőröndfosztogatások miatt - számolt be róla az RTL Híradója. A gépek rakodásáért felelős földi kiszolgáló cégek a rendőröktől kértek segítséget a lopások elkerülése érdekében; ők pedig egy 18 pontos listán egyebek mellett testkamerák használatát javasolták.
dec. 5
7:09
Jön a rendszerváltás emlékéve, a Miniszterelnökség leszerződött Kónya Imrével (444.hu)
A volt MDF-es politikust „az emlékév ápolásával összefüggő feladatok elvégzésével” bízták meg.
dec. 5
7:33
Gy. Németh a BKK projektről: Tarlós és emberei mindent letagadnak (ATV)
Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője arról beszélt ma reggel a Startban, hogy Tarlós István szavaival ellentétben anyagi kár is érte Budapestet.
dec. 5
7:39
"Ha nem küldöd tovább ezt a videót...ez a kés meg fog találni" – durva videó terjed a kisiskolások között (ATV)
Azt mondják, nagyon fájdalmas, ha elvágják a nyakad” – így kezdődik az a horrorvideó, amelyik az egyik fővárosi általános iskola diákjai között terjedt.
dec. 5
8:03
Megölte édesapját egy férfi Szomolyán (Igényesférfi.hu)
A szóváltás tragédiába torkolott.
dec. 5
8:09
Kifigyelhette csinos szőke áldozatát a gyilkos nyíregyházi könyvelő (Ripost)
Napokig figyelhette áldozatát, mielőtt lesújtott késével a helyi butikban K. Antal Nyíregyházán.
dec. 5
8:21
Brexit,: hiyozni foh az uniós büdzsből (Infostart)
A Magyar Idők a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkárával közölt interjút. Takács Szabolcs szerint a brexit fő tanulsága az, hogy az Európai Uniót vezető elitnek meg kell hallgatnia az emberek véleményét.
dec. 5
8:27
Boross Péter: A magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen (HírTV)
Már valami megindult – mondta a volt miniszterelnök.
dec. 5
8:39
„Attól félek, a CEU elűzése csak a kezdet, és még sokkal rosszabb dolgok történnek majd” (ATV)
Apátia és csalódottság jellemezte azokat hallgatókat, akiket sikerült megszólaltatnunk egy nappal azután, hogy eldőlt, a CEU-nak el kell hagynia Magyarországot. A diákok az elmúlt hónapok eseményei után már dühösek sem tudnak lenni, és nem csak azért, mert ők még Magyarországon fejezhetik be a tanulmányaikat.
dec. 5
8:51
Újabb őrület terjed vírusként a Facebookon (Blikk)
Iszol velem egy kávét vagy teát? – teszik fel sokan a kérdést a közösségi oldalon.
dec. 5
9:03
Megszólalt az ózdi gyilkos húga: ő és hat gyermeke is a lakásban volt aznap (ATV)
Bor­zasztó rész­le­tekre de­rült fény az Ózdon tör­tént ke­gyet­len ket­tős gyil­kos­ság ügyé­ben.
dec. 5
9:03
Modern diagnosztikai gépeket kapnak a közép-magyarországi kórházak (HírTV)
Részben az elavult berendezéseket cserélik le, részben új diagnosztikai lehetőségeket biztosítanak.
dec. 5
9:09
Pest megyében a hívások 30%-ához nem érkezik ki a mentő 15 percen belül - reagált az OMSZ (ATV)
A Népszava ír arról az Országos Mentőszolgálat nemrég közzétett 2017-es költségvetési beszámolója alapján, hogy a negyedórán belüli kiérkezések aránya már csak 65%-os.
dec. 5
9:12
Készültség az adventi vásáron: Tömegbe hajtó terroristáktól tartanak (Ripost)
Betongalamb, betonkarácsonyfa, ajándéknak álcázott betontömbök... Betontömbök közé szorulnak a karácsonyi vásárok. Európa nagyvárosaiban komolyan felkészültek egy esetleges iszlamista támadásra.
dec. 5
9:14
Megőrült a világ, mikulás lett a húsvéti nyusziból (Ripost)
Elképesztő, hogy már mi mindenből készítenek csokifigurát az ünnepekre. A Ripost nyuszit, krampuszt, félmeztelen télapót és pingvint is talált a vásárokban!
dec. 5
9:21
Rádi Balázs: Így hódította meg Balogh Levente a magyar ásványvíz- és üdítőital-piacot (Igényesférfi.hu)
Szegeden vettem téliszalámit és eladtam drágábban a Balaton-parton – meséli a Szentkirályi elnöke kezdeti éveiről. Később átvette apja üdítőscégét, amihez saját kutat kellett fúrni. Ekkor derült ki, hogy kétmillió éves jégkorszaki vizet találtak több mint kétszáz méter mélyen. Egy ásványvízversenytől a szalvétára írt szerződésen át vezetett az út a
dec. 5
9:27
Itt a Liberálisok véleménye Tarlós tegnapi szerepléséről (ATV)
Tarlós István szereplése az ATV Egyenes beszéd című műsorában világossá tette, hogy a főpolgármester nem a budapesti embereket, hanem kizárólag az Orbán-kormány érdekeit képviseli – reagált közleményben a Magyar Liberális Párt a főpolgármester tegnap esti interjújára.
dec. 5
9:39
Volner János a Magyar Időknek: Még három embert leszednek a Jobbikban (444.hu)
A volt jobbikos azt mondja, a frakció tagjai már nem állnak a védelme alatt, és nem tesz semmit annak érdekében, hogy bizonyos információk ne kerüljenek napvilágra.
dec. 5
9:45
Ellátogatott a budpesti állatkertbe a finn Mikulás, Joulupukki (Blikk)
A lapföldi Mikulás meglátogatta a budapesti állatkert lakóit és vendégeit december 3-án.
dec. 5
9:57
Durva verekedést rendezett egy hotelben az Eb-bajnok magyar birkózó (ATV)
Vasárnap egy berekfürdői hotelben összeszólalkozott egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel az Eb-győztes, hatszoros vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály.
dec. 5
10:09
Fenyőárusok, hentesek, adventi vásárok és játékboltok a célkeresztben (Infostart)
Karácsonyi ellenőrzést hirdetett meg az adóhivatal.
dec. 5
10:09
Frontra front jön a következő napokban (ATV)
Egymást követik a frontok a héten, jövő héten azonban tartósabb lehűlés kezdődhet.
dec. 5
10:09
Százból csak 65 esetben érnek ki a mentők 15 percen belül a segélyhívás után (SzMo)
Egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik.
dec. 5
10:15
Sokkoló látvány: A Tiszába vetette magát a hídról egy férfi (Ripost)
A holttestet egy járókelő vette észre, ő értesítette a rendőrséget és a mentőket.
dec. 5
10:21
Meggyilkolta, majd elásta lakótársát egy csongrádi férfi (ATV)
Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki 2012 novemberében baltával agyonverte lakótársát, majd a holttestet a kertjében elásta Csongrádon.
dec. 5
10:21
Fidesz: Veszélyes a humanitárius vízum bevezetéséről szóló javaslat (HírTV)
A kormánypárt szerint a javaslat szándékosan összekeveri a humanitárius szempontokat a gazdasági bevándorlással.
dec. 5
10:39
Kimondták: törvénytelenség zajlik néhány magyar kórházban – Sok szülő fellélegezhet (Blikk)
Kevés annál rosszabb érzés létezik egy szülő számára, mint amikor a gyermeke megbetegszik, netán kórházba is kerül. A legtöbb édesanya vagy édesapa persze, szeretne bent maradni a kórházban kiszolgáltatott helyzetben levő gyermekével, ami sokszor komoly akadályokba ütközik. Például van, ahol pénzt kérnek ezért...
dec. 5
10:39
Volner: Újabb kilépési hullám jöhet a Jobbikban (HírTV)
A párt volt alelnöke azt mondta: a párton belüli feszültség miatt már a belső körökből szivárogtatnak ki információkat.
dec. 5
10:45
Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál (ATV)
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a kormánypártok a bevándorlási és családpolitikájuk miatt sikeresek.
dec. 5
10:57
Indul a karácsonyi hitelláz - figyelmeztet az MNB (ATV)
A karácsonyi vásárlásokhoz kötődő, kisebb összegű fogyasztási kölcsönök átgondolt felvételére figyelmeztet a jegybank, mivel a hitel típusától és az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően akár 45 ezer forint is lehet az eltérés a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos hitelnél.
dec. 5
11:09
Csák János a Corvinus Egyetem átalakításának menetéről (Infostart)
Márciusra ki kell alakulnia a Budapesti Corvinus Egyetem új struktúrájának, hogy legyen idő a finomhangolásra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az átalakításon dolgozó testület vezetője. Csák János azt is elmondta, hogy az alapítványi intézménnyé válással akár nevesebb professzorok is elérhetővé válnak, akik jelenlétükkel is javítják az is
dec. 5
11:09
Íme: ezt gondolja Nagy Feró a nemzeti konzultációról (ATV)
A családok védelméről szóló nemzeti konzultáción való részvétel fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Vácon, sajtótájékoztatón, ahol Nagy Feró énekessel és Bogányi Gergely zongoraművésszel kitöltötte a konzultációs kérdőívet.
dec. 5
11:18
Eltűnt villanyszerelők: Megdöbbentő ok miatt halasztották a tárgyalást (Ripost)
A gyanúsított ügyvédje kérvényezte, hogy halasszák el védence előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló tárgyalást.
dec. 5
11:20
Figyelmeztet a szakember: Ez az, amit tilos karácsonykor (Ripost)
A napokban kereste fel egy Győr melletti család Both Zoltán vadállatbefogót, akit megkértek, hogy keressen új helyet egy ajándékba kapott agámának. A szakember a történtek kapcsán hívja fel a figyelmet, hogy semmiképp se ajándékozzunk élő állatot!
dec. 5
11:27
KSH: a rendszerváltás óta nem dübörgött így a gazdaság (ATV)
A szolgáltatások teljesítménye alapján nagyrészt a bérnövekedéssel magyarázható, hogy kiemelkedő mértékben nő a magyar gazdaság - reagált a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a harmadik negyedéves GDP-adatokra szerdán az M1 aktuális csatornán.

Keresés