Közösen lépnek fel a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló jogszabály ellen a Jobbik, az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP), a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselői - jelentették be Budapesten.
Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Olvasónk, Tamás fotójaCsütörtök délután két órán át 25-30 autóval tartottak félpályás útlezárást Baján. Olvasónk beszámolója szerint a tüntetés során benyújtották petíciójukat a helyi tévéhez is.
A Ferencvárosnál erős úszószakosztályt szeretnének kialakítani, ezért az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid mellett leigazolják Szilágyi Liliánát.
A kampány alatt egy lakossági fórumon az egészségügy állapotáról beszélve mondta ezt a politikus, a bíróság szerint ezzel megsértette az intézmény jó hírnevét.
A magyar hatóságok mindent elkövetnek hogy megvédjék a karácsonyi vásárokat a szélsőségesektől és a terroristáktól – erről a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az köztelevízióban.
Korszerű légvédelmirakéta-vezetési rendszer beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá az Airbus képviselőivel Budapesten.
Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi kórház jó hírnevét sértette meg kijelentéseivel – a bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
Korszerű légvédelmirakéta-vezetési rendszer beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá az Airbus képviselőivel Budapesten.
Részvét helyett kiközösítésben van része annak a tóalmási családnak, amelyikben elhunyt egy kétéves kisfiú. Az iskolaigazgató ugyanis kiírta a közösségi portálra, hogy a gyermek fertőző agyhártyagyulladásban halt meg, hozzátéve: emiatt saját hatáskörben fertőtlenítést rendelt el. Azóta a családot kerülik, iskolás gyermeküktől félti a többi szülő a
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.
Az ünnepek közeledtével folyamatosan intenzív forgalom várható a röszkei és csanádpalotai határátkelőhelyeken január közepéig - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Országos munkabeszüntetést és blokádokat szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség - nyilatkozta a szervezet alelnöke, Székely Tamás, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a túlóratörvényt.
Egyetlen ellenzéki jelöltnek kell szemben állnia Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel a jövő évi önkormányzati választáson - hangsúlyozta az MSZP, a DK, a Párbeszéd, valamint a Szolidaritás mozgalom képviselője közös sajtótájékoztatójukon, ahol bemutatták a főpolgármester-jelölti előválasztáshoz indított honlapjukat.
Csütörtökön indul a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás, ekkortól február 15-éig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
Aki még nem szerezte be a karácsonyfának valót, az most jól járhat, ugyanis sok helyen akciósan lehet megvásárolni a fenyőfát és a műfenyőt is. Egyesek a méterárból engednek, de olyan is van, aki a mérettől független az egységárat viszi lejjebb. Már a nagy áruházak is akciózzák a műfenyőket.
Délután négy óra körül Biatorbágyon találtak rá egy 13 éves fiúra, aki teljesen átázott ruházatban tartózkodott az utcán. A fiú elmondta, hogy előzőleg a biatorbágyi halastavak egyikén beszakadt alatta és barátja alatt a jég, nem tudja, hogy barátja hol lehet.
Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt végrehajtandó és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Pécsi Járásbíróság egy útlevelek hamisításával foglalkozó bűnszervezet tagjaira.