Nagyszüleink gyümölcsösének nagy múltú fajtája, a fekete tányéralma lett az Év gyümölcsfajtája. Az MKSZN által tavaly hagyományteremtő szándékkal indított szavazáson két különleges fajta, a Fekete berkenye és a Pipacs1 meggy mellett indult az az ősrégi magyar alma, amely idén a vállalat lakossági programjának központi elemévé vált.
Több változás is életbe lép a kormány döntése értelmében a diákhitelezésben február 1-től, így módosul a Diákhitel1 keretében felvehető legmagasabb hitelösszeg, s a kölcsönöket az eddigi 40 éves kor helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel.
Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő előzetes letartóztatásáról döntenek a Kecskeméti Járásbíróságon. Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három embert őrizetbe vett, az ügyészség két fér
Kihúzták a Skandináv lottó 5. heti nyerőszámait. Valaki ma több mint 294 millió forinttal lett gazdagabb. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2; 3; 6; 12; 17; 31; 35.A kézi sorsolás nyerőszámai...
A munkaerőhiány miatt nehéz megbízható mesterembert találni országszerte, ezért új szolgáltatással bővítette palettáját a Praktiker. A barkácsáruház-lánc együttműködik a fix24 portállal, amelynek keretében a weboldalán egyes termékekhez szakembereket, építőipari vállalkozásokat és szervizcégeket társítanak, akik segíthetnek megvalósítani a felújítá
Célirányos elmeorvosi vizsgálatot rendeltek el P. Lászlónál, aki minden vallomását visszavonta. Ügyvédje elmondása szerint ő is nehezen tud kommunikálni a Teréz körúti robbantóval.
Újdonság a jogosultsági idő kiterjesztése is: az eddigi 40. életév helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében így a 40 év fölöttieknek is lehetőségük nyílik arra, hogy diákhitel segítségével finanszírozzák tanulmányaikat. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori ha
Az Európai Unión belül nyomon követhető a "lopakodó, terjeszkedő jogalkotás, amely a bírói hatalom kiterjesztését, ezzel párhuzamosan a nemzetállamok háttérbe szorítását szolgálja".
Elkészül az M4-es autópálya mindhárom szakasza 2020 végére a szerdai kormánydöntés értelmében – jelentette be a földművelésügyi miniszter csütörtökön Szolnokon.
Tavaszra tervezik a Haraszti (Rastina) és Bácsszentgyörgy közti határátkelő megnyitását Magyarország és Szerbia közt – írja a délvidéki napilap, a Magyar Szó.
Az Index szerint az online jegyvásárlási rendszer adatvédelmi hibái miatt szabott ki 10 millió forintos bírságot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Ez volt az a rendszer, aminek súlyos hibáját egy 18 éves fiú fedezte fel.
Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő lehet az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben pártok nevében próbáltak állami támogatást szerezni. Az egykori politikust szerdán vették őrizetbe, csütörtökön pedig a Kecskeméti Járásbíróság döntött az előzetes letartóztatásáról.
Mivel az országgyűlési választást megelőző 40 napban nem lehet országos népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, az április 8-ai voksolást megelőzően két népszavazási kezdeményezés és egy honos népcsoporttá nyilvánításra irányuló aláírásgyűjtését kell felfüggeszteni. A Nemzeti Választási Iroda erről csütörtökön levélben tájékoztatta az érintett gyűjtés
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította a Demokratikus Koalíció (DK) két alelnökét, vonják vissza a számvevőszéket bíráló kijelentéseiket, ellenkező esetben beperelik őket, a DK politikusai azonban fenntartják véleményüket, és állnak a per elébe - mondta Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón.
Mivel az országgyűlési választást megelőző 40 napban nem lehet országos népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, az április 8-ai voksolást megelőzően két népszavazási kezdeményezés és egy honos népcsoporttá nyilvánításra irányuló aláírásgyűjtését kell felfüggeszteni. A Nemzeti Választási Iroda erről csütörtökön levélben tájékoztatta az érintett gyűjtés
Mráz Ágoston Sámuel azt mondta a Heti Válasznak, hogy az MSZP kieshet a parlamentből a közös listával. Török Gábor szerint rég lehetett ilyen zavart látni a kormányzati kommunikációban.
A korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és "a kerítésbontó ellenzék" látható - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy budapesti finom pékáru és cukrászati termék előállító üzem működését. A hatósági szakemberek...
A Parlament környékén két hónapig repkedő és fotózó drónok egy új korszak előfutárai: a törvény felhatalmazásával színre lép Kövér, az esztéta, aki homlokzati erkélybeépítésekről fog dönteni.