2018. február 1. csütörtök

febr. 1
5:39
Tereppróbán az új Dacia Duster és a Lada 4×4 ötajtósa (Autónavigátor)
Szögezzük le, hogy nem összevetés! Inkább párhuzamos teszt. De ha már egyszerre járt nálunk az új Dacia Duster - ráadásul
febr. 1
6:06
Ilyen szezon vár a Ferrarira 2018-ban (F1világ)
Egy igazán érdekes és informatív videót tett közzé közösségi oldalain a Ferrari Forma-1-es csapata. Az olasz istálló azt mutatta meg rajongóinak, pontosan milyen idényre is számíthat 2018-ban. No nem az eredmények, sokkal inkább a rá váró kihívások tekintetében. A lenti videóból kiderül, a csapat minden egyes tagja nagyjából 265 órát repül egy idén
febr. 1
7:00
Hamarosan elkészülnek a barcelonai pálya újraaszfaltozásával (F1világ)
Szűk egy hónappal az első előszezoni teszt előtt új aszfaltréteget kap a barcelonai versenypálya. A felújítással jól haladnak a pálya tulajdonosai: a minap közzétett fotók alapján már kis híján elkészültek az aszfaltozással. Bár az új aszfalt kétségkívül előrelépésnek számít a katalán ring modernizálása szempontjából, nem kétséges, hogy komoly kihí
febr. 1
8:18
A Red Bull elárulta, hogy halad a 2018-as versenyautó fejlesztése (F1világ)
Habár a hivatalos bemutató időpontja még nem ismert, időben elkészül a Red Bull Forma-1-es csapatának 2018-as autója – árulta el Dr. Helmut Marko. A Red Bull motorsport-tanácsadója az Auto Motor und Sport című német szaklapnak beszélt arról, tanulva az elmúlt évek hibáiból, idén szigorúbb határidőket szabtak mérnökeiknek. A csapat 2017-ben három ve
febr. 1
8:27
Budapesten nyit fejlesztőközpontot a Continental (Autónavigátor)
Hazánk autóipara rendkívül erős, és itt nem csupán az autógyárakról van szó, hanem a temérdek autóipari beszállítóról, akik több fontos
febr. 1
9:30
Akár 300 km/h-s tempóval is száguldozhat az új Formula-E versenyautó (Auto Pult)
Az elmúlt napokban lehullt a lepel: bemutatkozott a Formula-E új évadának teljesen elektromos versenyautója, amely elődje hatótávját duplázni tudta. De mi a helyzet a teljesítménnyel? Hivatalos adatot még nem kaptunk, de a bajnok Luca di Grassi elmondása szerint a végsebesség 300 km/h felett van.
febr. 1
10:06
A Škoda Vision X tanulmány az új kis crossover előfutára (Auto Pult)
A Volkswagen konszern elsőként a Seattal érkezett meg a kis crossoverek világába, ám az Arona első helye nem jelenti azt, hogy a többi márka ne készülne hasonlóval. A Volkswagen T-Cross személyében várhatjuk a második újdonságot, de a népszerű kategóriát a Škoda sem hagyja ki: a Genfi Autószalonra készült Vision X tanulmány már előkészíti a terepet a kis crossovernek.
febr. 1
10:36
Így készülnek az F1-es szezonra a Sauber szerelői (F1világ)
Nemcsak a versenyzők, hanem az F1-es csapatok egyéb tagjai is kemény tréningekkel készülnek az új idényre. Az Alfa Romeo Sauber bokszcsapata például egy meglehetősen kemény edzőtáborban vesz részt, ahol a hangsúly természetesen a fizikai felkészülésen van. A hinwili istálló néhány fotót is megosztott erről a Twitteren, ezeket mutatjuk most meg: It'
febr. 1
10:42
Az új fogyasztási normák miatt megáll a BMW M550i gyártása (Auto Pult)
2018-tól leköszön az Új Európai Vezetési Ciklus (NEDC) névre fordítható jelenlegi üzemanyag-fogyasztás mérési eljárás. Helyette érkezik a Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure, röviden WLTP. Vele pedig némi kellemetlenség az autógyártóknak.
febr. 1
11:09
Hibridként mutatkozik be a Skoda következő SUV-ja (Autónavigátor)
A Skodánál eleinte furcsán elzárkóztak a kérdés elől, miszerint lehet-e elektromos, vagy hibrid autójuk a jövőben. Sokáig azt mondták, hogy
febr. 1
11:18
Másfél éven belül jön az első elektromos Harley-Davidson (Auto Pult)
Ha van olyan gyártó a kétkerekűek világában, amelynél bizonyos tekintetben mellékes a súly kérdésköre, akkor a hatalmas méretű motorkerékpárokat is gyártó Harley-Davidson az. Az elektromos technológia jelenleg ugyanis többet nyom, mint egy hasonló méretű és tudású benzines, de ez nem akadályozza meg az amerikai gyártót abban, hogy már jövőre piacra dobja az első villany-motorkerékpárt.
febr. 1
12:18
Alonso: Idén pezsgőzni szeretnék a Forma-1-ben! (F1világ)
Rendkívül optimistán várja a 2018-as Forma-1-es évadot a McLaren világbajnok versenyzője, Fernando Alonso. A spanyol abban bízik, idén újra pezsgőzhet majd. Alonso és csapata, a McLaren számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, a gyenge Honda-motorok miatt ugyanis a mezőny végére csúsztak vissza, és képtelenek voltak jó eredményeket elérni. A k
febr. 1
13:48
Ecclestone nem érti, mi a baj a rajtrácslányokkal (F1világ)
A Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone élesen bírálta a sportág tulajdonosát, a Liberty Mediát, amiért az az idei évtől kezdve nem engedélyezi a rajtrácslányok jelenlétét a versenyhétvégéken. A Liberty Media szerdán jelentette be, hogy 2018-tól már nem szeretné, ha a csinos hölgyek felsorakoznának a versenyautók előtt a futamok rajtjá
febr. 1
13:57
Új autómárka a láthatáron (Autónavigátor)
Számítani lehetett rá, hogy a SEAT márkával kezdeni fog valami érdekeset a Volkswagen-csoport, hiszen a leggyengébb szereplőként tartották számon a
febr. 1
14:00
Visszatér a hathengeres motorhoz a Porsche Boxster (Auto Pult)
Ha átmenetileg is, de visszatér a hathengeres szívó boxermotorhoz a Boxster. A Porsche az új, 718-as szériában váltott négyhengeres, boxer turbómotorra a beszálló sportautói esetében, ami ha nem is lélekvesztéssel, de kétségtelenül a lelkület megváltozásával járt. Ez pedig a változásokat kevésbé tűrő vásárlók esetében hiányérzetet okozott – na, ők elkezdhetnek gyűjteni a 718 Boxster Sypderre.
febr. 1
14:12
Videóval csinál kedvet autóbemutatójához a McLaren (F1világ)
Február 23-án, néhány nappal az első téli teszt előtt mutatja be 2018-as Forma-1-es autóját a nagyközönségnek a McLaren csapata. A wokingi gárda nagy reményekkel várja az új szezont, hiszen idei versenyautójában már nem a Honda, hanem a Renault erőforrása dübörög majd. A McLaren változatlan felállással, a Fernando Alonso – Stoffel Vandoorne kettőss
febr. 1
15:18
Alonso miatt változtathatnak az endurance-vb versenynaptárán (F1világ)
Könnyen elképzelhető, hogy Fernando Alonso szereplése miatt változtatnak az Endurance-világbajnokság (WEC) idei versenynaptárán. A kétszeres világbajnok és F1-es csapata, a McLaren a héten jelentette be, hogy Alonso a Forma-1-es versenyek mellett a WEC futamain is elindul az előttünk álló idényben. Alonso viszont az endurance-vb japán versenyén nem
febr. 1
16:06
Hivatalos: Változtatnak az F1-es versenyhétvégék menetén! (F1világ)
A Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy már a 2018-as szezonban változtat a versenyek kezdési időpontjain. Az európai versenyek az elmúlt évtizedek során többségében délután 2 órakor rajtoltak el, nemrégiben pedig felmerült, hogy a sportág tulajdonosa, a Liberty Media változtatni kíván ezen a j
febr. 1
16:39
Ilyen M6-os BMW-t sem láttál még (Autónavigátor)
Henrik Fisker neve sokak számára csak a saját márkájáról, a Fiskerről és annak első autójáról, a Karmáról lehet ismerős. A
febr. 1
17:36
Akár 300 km/h-s tempóval is száguldozhat az új Formula-E versenyautó (Auto Pult)
Az elmúlt napokban lehullt a lepel: bemutatkozott a Formula-E új évadának teljesen elektromos versenyautója, amely elődje hatótávját duplázni tudta. De mi a helyzet a teljesítménnyel? Hivatalos adatot még nem kaptunk, de a bajnok Luca di Grassi elmondása szerint a végsebesség 300 km/h felett van.
febr. 1
17:38
A Škoda Vision X tanulmány az új kis crossover előfutára (Auto Pult)
A Volkswagen konszern elsőként a Seattal érkezett meg a kis crossoverek világába, ám az Arona első helye nem jelenti azt, hogy a többi márka ne készülne hasonlóval. A Volkswagen T-Cross személyében várhatjuk a második újdonságot, de a népszerű kategóriát a Škoda sem hagyja ki: a Genfi Autószalonra készült Vision X tanulmány már előkészíti a terepet a kis crossovernek.
febr. 1
17:40
Másfél éven belül jön az első elektromos Harley-Davidson (Auto Pult)
Ha van olyan gyártó a kétkerekűek világában, amelynél bizonyos tekintetben mellékes a súly kérdésköre, akkor a hatalmas méretű motorkerékpárokat is gyártó Harley-Davidson az. Az elektromos technológia jelenleg ugyanis többet nyom, mint egy hasonló méretű és tudású benzines, de ez nem akadályozza meg az amerikai gyártót abban, hogy már jövőre piacra dobja az első villany-motorkerékpárt.
febr. 1
17:42
Visszatér a hathengeres motorhoz a Porsche Boxster (Auto Pult)
Ha átmenetileg is, de visszatér a hathengeres szívó boxermotorhoz a Boxster. A Porsche az új, 718-as szériában váltott négyhengeres, boxer turbómotorra a beszálló sportautói esetében, ami ha nem is lélekvesztéssel, de kétségtelenül a lelkület megváltozásával járt. Ez pedig a változásokat kevésbé tűrő vásárlók esetében hiányérzetet okozott – na, ők elkezdhetnek gyűjteni a 718 Boxster Sypderre.
febr. 1
17:44
Az új fogyasztási normák miatt megáll a BMW M550i gyártása (Auto Pult)
2018-tól leköszön az Új Európai Vezetési Ciklus (NEDC) névre fordítható jelenlegi üzemanyag-fogyasztás mérési eljárás. Helyette érkezik a Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure, röviden WLTP. Vele pedig némi kellemetlenség az autógyártóknak.
febr. 1
19:15
Álarcosok, avagy haszonjárművek a népszerű SUV modellekből (Autónavigátor)
Természetesen egyelőre csak virtuálisan alkotta meg a személyautók és a furgonok közös gyermekeit az önkéntes dizájner. A gyártók persze jelenleg
febr. 1
19:18
Cuki videó: Üzent a kisfiú, akit megvigasztalt Räikkönen (F1világ)
Az Interneten üzent az a kisfiú, akit a tavalyi Spanyol Nagydíjon megvigasztalt a Forma-1-es világbajnok Kimi Räikkönen. A kis Thomas igazán nehezen viselte, ahogy kedvence már az első körben kiesett Barcelonában, ezért a Ferrari még a verseny ideje alatt vendégül látta az ifjú rajongót, aki Räikkönennel is találkozhatott. A szívmelengető pillanato
febr. 1
20:30
Fotók: 8 éve tért vissza Schumacher és a Mercedes (F1világ)
Napra pontosan 8 éve, 2010. február 1-jén gurult először pályára a Mercedes W01-es versenyautója, valamint a Forma-1-be visszatérő Michael Schumacher. A német istálló Valenciában vitte először pályára első modernkori F1-esét, az autót pedig Schumacher mellett a Mercedes másik versenyzője, Nico Rosberg is kipróbálhatta. A Mercedes a jeles napról ma

Keresés