2018. március 1. csütörtök

márc. 1
7:03
Mozdony sosem volt ilyen elegáns – BMW 540d xDrive (Autónavigátor)
Kis túlzással annyi benne a nyomaték, mint egy dízelmozdonyban. Hogy mivel megy jobban, mint a 30d? Pont eggyel több gyűrődést csinál az aszfalton induláskor.
márc. 1
8:00
Ferrari: Nem volt értelme pályára gurulni ilyen időben (F1világ)
Nem volt értelme körözni a szerdai, télies körülmények között Barcelonában – ezt mondják a Ferrarinál. A 3. barcelonai tesztnapon mindössze 5 csapat gurult pályára, ám ők is csak néhány kört tettek meg a katalán ringen, a körülmények ugyanis olyan rosszak voltak. A nap legszorgalmasabb versenyzője Fernando Alonso volt a maga 11 körével – a spanyol
márc. 1
8:27
Végre Európába is megérkezik az új Honda CR-V (Autónavigátor)
Az USA-ban már körülbelül egy éve megvásárolható a világ egyik legnagyobb számban értékesített szabadidő-autója, amely márciusban végre Európában is debütál.
márc. 1
8:36
Élő közvetítés: Barcelonai F1-es teszt – 4. nap (F1világ)
A héten utolsó tesztnapjukat töltik Barcelonában a Forma-1 csapatai. A szerdai, rendkívül rossz körülmények után a csapatok abban bíznak, a zárónapon érdemi munkát tudnak majd végezni a katalán pályán. Alább olvashatjátok szöveges tudósításunkat az utolsó barcelonai tesztnapról.
márc. 1
8:42
Videó: Hartley megmutatja a Toro Rosso motorhome-ját (F1világ)
A Toro Rosso ifjú versenyzője, Brendon Hartley mutatja meg nekünk a Toro Rosso barcelonai motorhome-ját, illetve a versenyzők pihenőszobáját.
márc. 1
8:42
Karbonnal lett még egyedibb minden idők leggyorsabb McLaren-je (Auto Pult)
A McLaren már decemberben bemutatta a legendás brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után elnevezett, erősen limitált modelljét, ami a márka valaha volt leggyorsabb versenypályás autója lett – ráadásul rendszámot is kaphat. A mindössze 500 példányban készülő pehelysúlyú erőmű a Genfi Autószalon alkalmából egyedi karbonruhát öltött.
márc. 1
9:18

9:20
Különkiadást kapott a Fiat 124 Spider (Auto Pult)
S-Design névre hallgató csomaggal fokozza a japán-olasz roadster vonzerejét a Fiat. A Genfi Autószalonon bemutatkozó különlegesebb 124 Spider leginkább látványelemekkel gazdagodik az új verzió révén.
márc. 1
9:36

10:12
Önök választották: a BMW 6-os GT az Autó Pult 2017-es Év Autója! (Auto Pult)
Szokásunkhoz híven – idén immár nyolcadik alkalommal – kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy a 2017-es Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2016-os Év Autóját. A szavazást február utolsó napján…
márc. 1
10:36
A Renault már taktikai rajtbüntetésekről beszél (F1világ)
Még el sem kezdődött a 2018-as Forma-1-es idény, a Renault főnöke, Cyril Abiteboul máris arról beszél, hogy könnyen lehet, bevállalnak néhány rajtbüntetést idén a jobb teljesítmény elérése érdekében. A Forma-1 csapatai nagy kihívás előtt állnak 2018-ban, hiszen 21 versenyhétvégét kell 3 erőforrással teljesíteniük. Ez főleg a Renault-nak és a Hondán
márc. 1
10:48
Önök választották: a BMW 6-os GT az Autó Pult 2017-es Év Autója! (Auto Pult)
Szokásunkhoz híven – idén immár nyolcadik alkalommal – kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy a 2017-es Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2016-os Év Autóját. A szavazást február utolsó napján…
márc. 1
10:51
Hoppá, Budapestről is kitilthatják a dízel autókat (Autónavigátor)
Állítólag már Budapest is tervbe vette a dízelautók kitiltását - ez komoly autópiaci változásokat is hozhat.
márc. 1
11:18
Fotó: Button F1-es sisakgyűjteménye (F1világ)
18 szezont húzott le a Forma-1-ben, ez idő alatt 15 futamgyőzelmet, 2009-ben pedig világbajnoki címet szerzett Jenson Button. A 2016 végén visszavonult brit versenyző most egy fotót posztolt közösségi oldalára, melyen megmutatja Forma-1-es sisakgyűjteményét. Nice little collection of my miniature helmets @yabecchi0215. Think you’re still missing a
márc. 1
13:18
Leegyszerűsödhet az F1-es autók aerodinamikája 2019-re (F1világ)
Német sajtóértesülések szerint aerodinamikailag leegyszerűsíthetik a Forma-1-es versenyautókat 2019-re. Az Auto Motor und Sport című lap értesülései szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Liberty Media a csapatokkal közösen módosítani kíván a technikai szabályokon. Az ok prózai: a túlságosan kidolgozott elemekre nem tudnak megfelelően
márc. 1
13:21
470 kilométert tehet meg az első elektromos Hyundai SUV (Autónavigátor)
A két benzinüzemű után egyből a teljesen elektromos Hyundai Kona érkezett. Kétféle hajtással lesz elérhető, a nagyobb hatótávúval akár 470 kilométert is autózhatunk.
márc. 1
14:06
Az A8-hoz közel – minden információ a vadonatúj Audi A6-ról (Auto Pult)
Olvasóink néhány előzetesen kiszivárgott képről már tegnapelőtt láthatták a vadonatúj Audi A6-ost az Autó Pult hasábjain, tegnap este pedig a négykarikások felső-középkategóriásának teljes hivatalos sajtógalériáját is megcsodálhatták, hiszen az ingolstadtiak a kiszivárgott fotók után úgy döntöttek, hogy gyorsan lerántják a leplet legfrissebb üdvöskéjükről. Tegnapi cikkben megígértük, hogy ma…
márc. 1
15:18

15:36
Tökéletesen működik a Honda-motor a Toro Rossóban (F1világ)
A Toro Rosso versenyzője, Brendon Hartley szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy csapatára a Honda-motorokkal olyan nehéz időszak vár, mint az elmúlt években a McLarenre. A faenzai kiscsapat 2018-ban már a japán gyártó erőforrásait használja a Forma-1-ben, az előszezon teszteken pedig eddig meggyőző formát mutatott az istálló. Hartley a barcelo
márc. 1
15:54
A McLaren nem lesz elégedett a dobogós eredményekkel (F1világ)
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier azt mondja, nem lenne elégedett azzal, ha csapata dobogóra tudna állni 2018-ban – a szakember győzni akar idén, de egyelőre még korai a várakozásokról beszélni. A brit istálló nagy reményekkel vág neki az új szezonnak, hiszen idén már nem a Honda, hanem a Renault V6-os erőforrásait használja a Forma-1-ben.
márc. 1
16:21
Miért adnak kerékbilincset a P Zóna tábla után? Eláruljuk! (Autónavigátor)
Ismét olvasónktól kapott fotók következnek: neki nem kevés pénzbe került, ugyanis kerékbilincset is kapott.
márc. 1
18:12
Hamilton zárta az élen a barcelonai F1-es tesztet (F1világ)
Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton a hét legjobb idejével végzett az élen a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének zárónapján. A szerdai, kedvezőtlen időjárást követően csütörtökön jóval jobb körülmények fogadták a Forma-1 csapatait a katalán fővárosban. Mivel volt mit bepótolni, a versenyzők már rögtön a zöld zászlók meglengetése
márc. 1
19:09
Limitált szériás Giulia és Stelvio debütál Genfben (Autónavigátor)
Minden benzinvérű számára bűvös név a Nordschleife, amely a világ egyik legélvezetesebb és legnagyobb kihívást jelentő aszfaltcsíkja. Az Alfa Romeo most felhasználja a Nürburgring nevét a Giulia és a Stelvio limitált szériás modelljeinek megjelölésére.
márc. 1
19:12
Szénszálas keménytetővel érkezik Genfbe az Abarth 124 GT (Auto Pult)
Az FCA csoport is gőzerővel készül a jövő héten kezdődő 2018-as Genfi Autószalonra: a Fiat például egy S-Design csomagot mutat be a 124 Spiderhez, amiről épp ma délelőtt írtunk, az Alfa különkiadásokkal képviselteti magát, és a Jeep pedig állítólag több európai premiert is bemutat Svájcban.
márc. 1
19:30

19:42
Képgaléria: Barcelonai teszt – 4. nap – 2018 (F1világ)
Produktív nappal zárták az első barcelonai teszthetet a Forma-1 csapatai.
márc. 1
19:48
Több, mint egy sportzakó – Opel Insignia GSi menetpróba (Auto Pult)
Az autózás világában van néhány betűhármas, amelynek hallatán, vagy éppen láttán rögvest szaporábban elkezd verni a vezetés szerelmeseinek a szíve. Talán nem túlzás ezek közé sorolni az Opel által 1984-ben bevezetett GSi-t sem, amelyet a Kadett kapott meg először a német márka történetében, és a jól csengő betűk mellett persze alapos sportkúrával is együtt járt a csomag. A GSi változatok azonban…
márc. 1
20:06

20:36
Vettel: Szerettem volna többet körözni (F1világ)
120 kört tett meg a barcelonai teszt negyedik napján a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel. Az olasz istálló az első előszezoni teszten 1387 km-t tett meg új, SF71H kódjelű versenyautójával, habár a szerdai tesztnapon a kedvezőtlen időjárás miatt Kimi Räikkönen nem körözhetett a katalán versenypályán. Vettel csütörtökön a 3. legjobb idővel
márc. 1
20:48
Nem volt jó napja, de Verstappen így is elégedett a Red Bull autójával (F1világ)
Nem alakult túl jól az eheti barcelonai teszt zárónapja Max Verstappen és a Red Bull csapata számára, az ifjú holland azonban azt mondja, eddig nagyon elégedett az RB14-es versenyautóval. Verstappen a délelőtt nagy részét a garázsban töltötte műszaki problémák miatt, délután pedig a kavicságyban fejezte be a napot. A Red Bull versenyzője így mindös
márc. 1
22:12
Ilyenek voltak a végsebességek az F1-es tesztnapon (F1világ)
Bár Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es csapatok barcelonai zárónapján, a végsebesség tekintetében nem a Mercedes volt a legjobb. Hanem a Ferrari! Kevin Magnussen, a Ferrari-motorral hajtott Haas autójával ugyanis 336,4 km/h-s végsebességet ért el a katalán pálya célegyenesében, a második leggyorsabb pedig a négyszeres világbajnok

Keresés