2018. március 19. hétfő

márc. 19
5:39
Isten óvja a királynőt! – Range Rover Velar teszt (Autónavigátor)
Utánozhatatlan brit eleganciával hódít a Range Rover Velar majdnem csúcsváltozata, amelybe még egy kis sportosság is szorult.
márc. 19
7:09
Williams: Nem számít, hogy Kubica volt gyorsabb a teszteken (F1világ)
A 2018-as F1-es szezont megelőző teszteken Robert Kubica a Williams tartalékpilótájaként körözhetett Barcelonában, időeredményei pedig az adott napokon jobbak voltak, mint a csapat állandó versenyzőié, Lance Strollé és Sergey Sirotkiné. Kubica is esélyes volt arra, hogy 2018-ban versenyzői ülést kapjon a Williamsnél, azonban a csapat végül az újonc
márc. 19
8:03
Hamiltonra is kivetheti hálóját a Red Bull (F1világ)
Vannak opciói a Red Bull Forma-1-es csapatának arra az esetre, ha Daniel Ricciardo úgy dönt, távozik a csapattól. Christian Horner szerint Lewis Hamilton szerződtetését sem lehet kizárni. Ricciardo szerződése 2018 végén lejár a Red Bullnál, jövőjével kapcsolatos döntését pedig nem akarja elkapkodni, hiszen a Ferrarinál Kimi Räikkönen, a Mercedesnél
márc. 19
8:27
Kaliforniai álom – limitált szériás Mustang (Autónavigátor)
A bőség zavara – mondhatnánk a Ford Mustang palettájára tekintve, hiszen folyamatosan újabb és újabb változatokkal rukkol elő a gyártó. A legújabb változat a California Special.
márc. 19
8:57
Kedvcsináló videó a McLaren F1-es csapatától (F1világ)
Hétvégén végre kezdetét veszi a 2018-as Forma-1-es idény, és természetesen a McLarennél is tűkön ülve várják már az Ausztrál Nagydíjat. A brit istálló egy remek videóösszeállítást tett közzé közösségi oldalain, melyet most meg is mutatunk Nektek.
márc. 19
9:03
AMTS 2018: tucatnyi kiállítás egy jeggyel, most hétvégén (Autónavigátor)
Külön importőri, azaz új autós pavilon és négy új autós tematika az évadnyitó autós rendezvényen, a most hétvégén nyíló AMTS-en!
márc. 19
9:15
Hamilton elismerte, kapott ajánlatot a Ferraritól (F1világ)
Egyelőre még nem hosszabbít szerződést jelenlegi csapatával, a Mercedesszel a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit elismerte, kapott ajánlatot a Ferraritól is. Hamilton jelenleg érvényes szerződése az idei szezon végén jár le, és bár jó eséllyel hosszabbít a Mercedesszel, elmondása szerint a kontraktusával kapcsolatos egyeztetések jelenleg
márc. 19
10:33
Ricciardo reméli, idén több szerencséje lesz Melbourne-ben (F1világ)
2017-ben nem volt szerencséje hazai versenyén, az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon Daniel Ricciardónak, a Red Bull versenyzője ezért azt reméli, idén sikerül jobb formában kezdeni a szezont. Ricciardót tavaly műszaki gondok hátráltatták a melbourne-i versenyen, a szombati időmérőn pedig ő maga hibázott, így nem tudta jó eredménnyel megörvendeztetni raj
márc. 19
10:45
Crossoverként jöhet az Alfa Romeo MiTo utódja? (Auto Pult)
Az Alfa Romeo nincs könnyű helyzetben, hiszen hiába kezdett teljes, prémium irányú megújulásba a márka a Giuliával és a Stelvióval – amelyek egyébként kifejezetten jól teljesítettek próbáink során –, az eladások továbbra sem szárnyalnak igazán. Az olaszok persze nem adják fel, és a hírek szerint jönnek a nagyobb testvérek, és nem csak felfele, de lefelé is figyelnek a gyáriak: ezúttal a MiTo…
márc. 19
11:21

11:23
Még idén jön a frissített Volkswagen Passat és az új T-Cross (Auto Pult)
Idén már négy éve lesz, hogy a jelenleg futó, B8-as jelölésű Volkswagen Passat bemutatkozott a nagyközönségnek, és bár egyáltalán nem érezhetjük úgy, hogy ez idő alatt megöregedett volna a modell – főleg, hogy a legmodernebb extrákat folyamatosan megkapta az autó –, a kötelező frissítés azért nem maradhat el. A Volkswagen pedig még idén bemutatja a ráncfelvarrott Passatot, ezt pedig maga Herbert…
márc. 19
11:39

11:45
Amikor a kapanyél kilóg a herceg szájából (Autónavigátor)
Ha egy tuning műhely valami igazán megdöbbentőt akar építeni, különleges donorautóra van szüksége. A Rolls nem épp népszerű, így lehet hibátlan a képlet, tökéletes kivitelezéssel.
márc. 19
11:57
Ideje váltani – Suzuki SX4 1.0 Boosterjet 6AT teszt (Auto Pult)
Valljuk be: ha csak nem kimondottan az élménykeresés, avagy feladataink gyarapítása a célunk, a mai közlekedésben a kézi váltónak sok helye nincs. A mai modern automaták kényelmesebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak, használatuk pihentetőbb. Így már csak két kérdés maradt: vajon a Suzuki egyik slágertermékének elég jó-e az automatája, hogy modernnek nevezzük, és hogy milyen áron engedhetjük meg…
márc. 19
12:15
Hiába a biztató tesztek, a Mercedes nem biztos a dolgában (F1világ)
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint 2018-ban nemcsak a Ferrari, de a Red Bull is komoly ellenfélnek bizonyul a Forma-1-es bajnokság során – a szakember szerint nincs garancia a sikerre. A Mercedes jó formában teljesített az előszezoni teszteken, Toto Wolff szerint azonban csak a hétvégi Ausztrál Nagydíjon derül ki igazán, hogy a cs
márc. 19
12:15
Ideje váltani – Suzuki SX4 1.0 Boosterjet 6AT teszt (Auto Pult)
Valljuk be: ha csak nem kimondottan az élménykeresés, avagy feladataink gyarapítása a célunk, a mai közlekedésben a kézi váltónak sok helye nincs. A mai modern automaták kényelmesebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak, használatuk pihentetőbb. Így már csak két kérdés maradt: vajon a Suzuki egyik slágertermékének elég jó-e az automatája, hogy modernnek nevezzük, és hogy milyen áron engedhetjük meg…
márc. 19
12:51
Négykarikás csúcs-SUV – júniusban bemutatkozik az Audi Q8 (Auto Pult)
Az Audi a nagy SUV őrületben talán kissé későn ébredt két német prémium konkurenséhez képest, de nem kell félteni a négykarikásokat sem, hiszen jelenlegi négytagú (Q2, Q3, Q5 és Q7) palettájukhoz még idén két vadonatúj típus csatlakozik, méghozzá a teljesen elektromos e-tron és a csúcsot jelentő Q8 képében.
márc. 19
12:57
Alonso „teljesen más” versenyző lett 2018-ra (F1világ)
„Más versenyzőként” vág neki a 2018-as Forma-1-es szezonnak a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. Ezt főnöke, Eric Boullier mondta róla a minap egy interjúban. Alonso és csapata számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, képtelenek voltak ugyanis jó eredményekért harcolni az F1-ben. A McLaren a nehéz időszak után motorpartnert váltott, és idé
márc. 19
13:09
Négykarikás csúcs-SUV – júniusban bemutatkozik az Audi Q8 (Auto Pult)
Az Audi a nagy SUV őrületben talán kissé későn ébredt két német prémium konkurenséhez képest, de nem kell félteni a négykarikásokat sem, hiszen jelenlegi négytagú (Q2, Q3, Q5 és Q7) palettájukhoz még idén két vadonatúj típus csatlakozik, méghozzá a teljesen elektromos e-tron és a csúcsot jelentő Q8 képében.
márc. 19
13:45
Videó: Te is úgy érzed magad a hétköznapokon, mint Räikkönen? (F1világ)
Mókás videót tett közzé közösségi oldalán a Forma-1. Te is azonosulni tudsz Kimi Räikkönen érzéseivel a szürke hétköznapkon? A fenti videót Twitter-oldalán publikálta a száguldó cirkusz: vajon valóban ilyen hangulatban telnek Räikkönen hétköznapjai?
márc. 19
14:09
Lopakodó a McLarentől (Autónavigátor)
Ontja a gyárából a McLaren a limitált szériás modelleket. A legújabb a feketébe öltözött 570GT.
márc. 19
14:21
Még többet mutat magából a pénteken érkező új Volkswagen Touareg (Auto Pult)
Most már tényleg csak napok kérdése, és teljes valójában is megcsodálhatjuk a vadonatúj Volkswagen Touareget, hiszen pénteken végre megnyílik az idei Pekingi Autószalon, és ezzel együtt a németek új prémium SUV-ja is felfedi majd magát. A gyáriak persze addig sem hagyják nyugodni a fantáziánkat, hiszen a korábbi álcázott képek és videók után ismét készültek két ízelítő képpel és egy minden…
márc. 19
14:39

16:03
Új szoftver segíti idén a Pirelli F1-es gumiválasztásait (F1világ)
2018-ban egy új szoftver segíti a Forma-1 kizárólagos gumiszállítóját, a Pirellit abban, hogy kiválassza megfelelő gumikeverékeit a versenyhétvégékre, és több stratégiai lehetőséget kínáljon a csapatoknak. Az olasz gumigyártó különféle szimulációkat végez annak érdekében, hogy megtalálja a három legmegfelelőbb gumikeveréket egy adott versenyhétvégé
márc. 19
16:27
410 lóerővel, április végén jöhet a BMW M2 Competition (Auto Pult)
Már januárban volt róla szó, hogy a BMW áprilisra tervezi az igencsak népszerű M2 Competition csomagos változatának bemutatóját, és bár még mindig nem erősítették meg hivatalosan az időpontot, megbízható források szerint pontosan április 25-ére tervezik a leleplezést. A belsős informátorok már azt is tudni vélik, hogy az előbb-utóbb minden M-es BMW-hez elérhető Competition csomaggal szerelt kupé…
márc. 19
16:45

Hidrogént tankolnak London új rendőrautóiba (Autónavigátor)
Egyelőre nincs nehéz dolga Londonnak abban, hogy nekik legyen a legnagyobb üzemanyagcellás flottájuk, a Mirai rendőrautók viszont jó példát mutathatnak.
márc. 19
18:27
A McLaren elárulta, megoldódtak-e a téli teszteken felmerült műszaki problémák (F1világ)
Megoldotta a McLaren Forma-1-es csapata azokat a műszaki problémákat, melyek az előszezoni teszteken hátráltatták versenyzőit – Eric Boullier azt reméli, Melbourne-ben meg tudják mutatni, mire képesek. Bár a McLaren motorszállítót váltott a 2018-as évadra, a Renault erőforrásaival sem tudott annyit körözni a barcelonai teszteken, mint szeretett vol
márc. 19
19:21
Így randalíroznak éjszaka a Porsche múzeumban (Autónavigátor)
Nem is keríthettek volna jobb reklámot a Legónál legújabb készleteik köré. A Porschével közösen összerakott új szettek egy kiváló videóban kelnek életre.
márc. 19
19:51
Videó: Ennyi felszerelést visz Melbourne-be egy F1-es csapat (F1világ)
Igazán informatív videót tett közzé közösségi oldalain a Mercedes Forma-1-es csapata. A világbajnok istállónak köszönhetően most megtudhatjuk, miből mennyit visznek magukkal minden egyes versenyre.

Keresés