A teljes támogatási összeg visszafizetését javasolta az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) két olyan ügyben, amely a jelenleg fejlesztési államtitkárként dolgozó Homolya Róberthez kötődik.
Virág, édesség, és szeszes ital, ezek a legszokványosabb Valentin napi ajándékok. A boltok polcain is ezeket reklámozzák a leginkább - a kísérletezőbb kedvűek - dacára a télnek - még az eperrel is próbálkoznak. A felmérések szerint a többség nem rajong a szerelmesek ünnepéért, azt mondják: a párok ne csak ma szeressék egymást. A szakértő viszont ú
A Stop Soros törvénycsomag valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt visegrádi kihelyezett frakcióülésének napirendjén - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi bulinegyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében. Így nincs akadály a február 18-ra meghirdetett helyi népszavazás előtt.
Nagyon sok bíró független, de vannak olyanok is, akik nem azok – mondta Sándor Zsuzsa az ATV Egyenes Beszédben. A korábbi tanácsvezető bíró hozzátette: nem merné állítani, hogy a jelenlegi rendszer független lenne.
Rekordot dönthet az idei parlamenti választásokon induló pártok száma! Szerda estig már 90 politikai szervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság.
Külföldi gazdasági és politikai érdekcsoportok Soros György vezetésével gyenge és zsarolható kormányt szeretnének Magyarországon - jelentette ki a Magyar Idők információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciószövetség visegrádi kihelyezett ülésén, szerda este. Hozzátette: "Magyarország kormánya ma nem zsarolható, f
Külföldi gazdasági és politikai érdekcsoportok Soros György vezetésével gyenge és zsarolható kormányt szeretnének Magyarországon - jelentette ki a Magyar Idők információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciószövetség visegrádi kihelyezett ülésén, szerda este. Hozzátette: "Magyarország kormánya ma nem zsarolható, f
Most még moratórium van, de csak a választásokig. Három ellenzéki párt közösen nyújtott be törvénymódosítást, amely tiltaná a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását.
A miniszterelnök a Fidesz frakcióülésén úgy fogalmazott, hogy külföldi gazdasági és politikai érdekcsoportok Soros György vezetésével gyenge és zsarolható kormányt szeretnének Magyarországon.
Rekordot dönthet az idei parlamenti választásokon induló pártok száma! Tegnap lapzártánkig már 90 politikai szervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Ön aláírja a jelöltek ajánlószelvényét?
A hatóságok a választások utánig akarják húzni a miniszterelnök vejét is érintő nyomozásokat – erről Egyenesen című műsorunkban beszélt Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.