Dugókkal és torlódásokkal kezdődött meg az M1-es autópálya felújítása. Március közepétől több szakaszon, és mindkét irányban lesznek sávlezárások a nagyobb aszfaltozási munkák miatt. Az autópálya kiszélesítése is megkezdődhet a tervezettnél korábban, már 2020-ban - legalábbis ezt ígérte ma a kormány a fuvarozóknak.
2018-ban rekordszámú hosszú hétvégének örvendhetnek a magyarok, akiknek így bőven lesz lehetőségük kisebb-nagyobb utazásokra akár belföldön, akár külföldön. Sokan ezeket az alkalmakat használják ki arra, hogy meglátogassák a környező...
Szélsőségesen modernizáció-ellenes és egészen elképesztő módon hátrányerősítő a mai oktatási rendszer Magyarországon – közölte az ATV Egyenes beszédben Radó Péter.
Az ellenzéki összefogósdiról kérdeztük Szél Bernadettet, Vona Gábort és Karácsony Gergelyt. A Jobbik senkivel nem közösködne, az MSZP-Párbeszéd szívesen megállapodna az LMP-vel, az LP viszont csak akkor jönne, ha a Jobbik is.
Van olyan párt, ahol 5 éve politizálnak, de csak három egyéni jelöltjük gyűjtötte össze a kellő aláírást. Az Elégedetlenek Pártja például nem is vár győzelmet, nem rendelkeznek statisztikákkal, csak az 1 százalékot szeretnék elérni.
Szlovákia – Majdnem 9 órás tárgyalás után a Most-Híd országos politikai testülete úgy döntött, felrobbantják a Fico vezette kormánykoalíciót az ország rendszerváltását követő, politikailag legmozgalmasabb napján.
Frontálisan ütközött össze egy nyergesvontató és egy kisteherautó Darvas térségében, a 47-es főút 60-as kilométerszelvényénél, a Rákóczi úti szakaszon.
A magyar oktatás teljes megújítását, tanárok és a diákok túlterheltségének csökkentését hangsúlyozták a Független Diákparlament által szervezett fórumon a MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Akár ismert, akár hétköznapi ember valaki, a daganatos betegségek réme mindannyiunk felett ott lebeg. S ha valakiről megállapítják, hogy rákos, ott bizony óriási szerepe van a hozzátartozóknak abban, hogy a beteg ne adja fel a reményt és a küzdelmet. Így vannak ezzel a magyar hírességek családjaiban is. Székhelyi József, Orbán Józsi és Benkő László