Orbán Viktor a nagypénteki interjújában, melyet reggel adott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának azt mondta, körülbelül kétezer ember dolgozik a kormány megbuktatásán.
Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott nagypénteki interjújában azt mondta, kétezer ember dolgozik azon, hogy a kormányt megbuktassák, és Magyarország bevándorlóország legyen.
Az új osztrák migránsellenes politika nyomán csak úgy kerülhető el, hogy Magyarország legyen a migránsok végállomása és gyűjtőtábora, ha a választás után sem engedünk be egyetlenegy migránst sem az ország területére - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Tapolcán, a közmédiának nyilatkozva.
Kiss-Rigó László szerint inkább az a kérdés, hogy hogyan "kezelje azokat az embereket, vagy filantrópokat, akik olyan eszmékért küzdenek, amelyek egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is."
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen és hogy hasonló ellenintézkedéseket jelentsen be.
Szél Bernadett szerint április 8-a után, ha győz az ellenzék, legfeljebb technikai koalíció alakulhat, hogy elérjék: előrehozott választás legyen. Az LMP miniszterelnök-jelöltje nem lenne tagja sem egy Karácsony-, sem egy Vona-, sem egy Márki-Zay-kormánynak. "Erős Szél-kormányra van szükség". Az ATV főmunkatársának adott interjúban állítja: az elle
Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint csak egy pártban lenne káosz az ellenzéki győzelem után: a Fideszben, mert "őket csak a hatalom és a közös bűn tartja össze."
A Fidesz–KDNP jelentős előnye az utóbbi időszak közvélemény-kutatásaiban részben annak tudható be, hogy a kormánypárt támogatói másoknál nagyobb arányban válaszolnak őszintén.
Szigetvári Viktor feljelentést tesz, a DK szerint Orbán „halállistát” mutatott be. A Fidesz kommunikációs igazgatója pedig úgy kommentált: Soros emberei egyből ugrottak, hogy megvédjék a hálózatot.