2018. március 1. csütörtök

márc. 1
8:57
Rájár a rúd a Magyar Imre Kórházra (HírTV)
Kívülről szépen fel van újítva az ajkai Magyar Imre kórház, belül azonban már nem olyan jók a viszonyok.
márc. 1
9:00
Óvatosan vezessen: kiderült, mi okozza a legtöbb karambolt Magyarországon (Blikk)
– Érdemes betartani a követési távolságot, mert a karambolok negyedét ennek figyelmen kívül hagyása okozza – derül ki a CIG Pannónia Biztosító elemzéséből, amelyet a lakossági Casco-piacról készítettek.
márc. 1
9:00
Asszimetrikus fenyegetés ellen lenne hatékony az uniós védelmi képesség (hirado.hu)
Vargha Tamást a V4 országok védelmi miniszterhelyettesei találkozójához kapcsolódóan kérdezték.
márc. 1
9:03
Reggel Budapesten - Balesetek miatt pótlóbusz két villamosvonalon (Alternatív Energia)
A körúton egy utas rosszulléte miatt állt le a forgalom.
márc. 1
9:05
Tűzszünetet tart, vagy retirál a Fidesz? - Egyelőre maradhat a CEU (Alternatív Energia)
Megújították a Közép-európai Egyetem akkreditációját.
márc. 1
9:15
„Orbánnak is tudnia kellett veje Elios-üzleteiről” (HírTV)
A Népszava szerint az OLAF-iratokból kiderült, hogy az NFM, korábban pedig a tárca által felügyelt ügynökség volt az irányító hatóság.
márc. 1
9:18
Tragédia: időskorú nőt ölt meg egy 22 éves férfi Nógrád megyében (Blikk)
Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök az eljárást azzal a 22 éves somoskőújfalui férfival szemben, aki még tavaly áprilisban ölt meg egy időskorú nőt.
márc. 1
9:27
Lecsaptak az anyára, aki kifosztotta a beteg gyerekeket (Ripost)
Kiadták a körözést a csaló nő ellen, akiről elsőként a Ripost írt. El is fogták az asszonyt, büntetőeljárás indult ellene.
márc. 1
9:30
Lecsaptak a rendőrök az M3-as autópályán is (Infostart)
A Heves Megyei rendőrök a nehéz tehergépkocsikat ellenőrizték az M3-as autópályán.
márc. 1
9:36
Sérti a nemzeti önrendelkezést a bolgár elnökség javaslata (hirado.hu)
Az európai uniós alapszerződéssel nem összeegyeztethetők azok az elképzelések, amelyek a dublini menekültügyi szabályozás megreformálásáról szivárogtak ki.
márc. 1
9:45
(18+) Élő állatokat boncoltak a gyerekek egy keszthelyi gimnáziumban (ATV)
Nyulat, skorpiót, gőtét és papagájt is boncoltak a tanulók a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében. A kísérleteket tartó tanár „közös megegyezéssel” távozott az iskolából.
márc. 1
9:47
Tarlós szerint olyan messze van az ellenzék a győzelemtől, mint Makó Jeruzsálemtől (ATV)
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján - mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
márc. 1
9:48
Egyre több a fagyhalál Magyarországon (Infostart)
Európa-szerte szedi áldozatait a fagyhalál.
márc. 1
9:51
Élve boncolták a kiscsibéket egy iskolai szakkörön (444.hu)
Amikor a HVG vizsgálódni kezdett az ügyben, a szakkört vezető tanár hirtelen távozott az iskolából, a tankerület vizsgálatot indított, az állatvédők pedig büntetőeljárást kezdeményeznek.
márc. 1
9:54
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása (hirado.hu)
Még az idén számos infrastrukturális beruházás kezdődik Budapesten.
márc. 1
9:57
Hivatalos a Jobbik országos listája (HírTV)
Az első helyen Vona Gábor miniszterelnök-jelölt áll, őt Volner János frakcióvezető és Dúró Dóra követi.
márc. 1
10:00
Lezárják Budapest egyik fontos csomópontját - a felújítást megszenvedi majd a főváros közlekedése (Infostart)
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján - mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
márc. 1
10:09
Két évig is zárva lehet - Kora ősszel kezdődhet a Lánchíd felújítása (Alternatív Energia)
A lezárások minden valószínűség szerint jókora közlekedési káoszt okoznak majd.
márc. 1
10:11
Orbán összefogna Fodorral (Alternatív Energia)
Orbán egyetértett azzal, hogy ma Magyarországon összefogásra van szükség
márc. 1
10:21
Eredménytelen volt a csepeli kézilabdacsarnokra kiírt közbeszerzés (HírTV)
Kevés a pénz a Németh Szilárd által megálmodott csarnokra – írja az Mfor.hu.
márc. 1
10:30
A kormány tájékoztató kampányt indít az ENSZ migrációs csomagjáról (hirado.hu)
A szervezet azt akarja, hogy bontsuk le a bevándorlás útjában álló kerítést.
márc. 1
10:30
Furcsa dolgot csókolt meg a lány, nem kellett volna (Ripost)
Viccnek indult az egész, de komoly pánik lett belőle.
márc. 1
10:32
Ismét menetrend szerint járnak a vonatok a békéscsabai vonalon (hirado.hu)
Ezzel szemben Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon 20-30 perccel nő a menetidő.
márc. 1
10:33
Amint vége a nyári szünetnek, lezárhatják a Lánchidat (444.hu)
Tarlós István tájékoztatása alapján kora ősszel indul a két részre bontott, így az optimista tervek szerint is 3-3,5 évig húzódó projekt.
márc. 1
10:39
Egyre többen igényelnek fogyasztóbarát lakáshitelt (GazdaságPortál)
A hosszabb kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített, fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka már minősített fogyasztóbarát lakáshitelt vett fel a januári adatok szerint – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel. Tavaly szeptember óta már közel 40 milliárd forintnyi, az MNB által minősített hitelt folyósítottak
márc. 1
10:42
Didergő madarak - Rajtunk múlhat az életbenmaradásuk (Alternatív Energia)
A magevő kis szárnyasok táplálását akár április közepéig folytatni kell.
márc. 1
10:44
Egy 22 éves fiatal ölt meg egy idős asszonyt Nógrádban (Alternatív Energia)
Veszekedtek, majd a férfi gyakorlatilag agyonverte a védekezésre képtelen nőt.
márc. 1
10:45
Egy hónapig volt a kislány combjába fúródva egy 5 centis ceruza, 2 kórházban sem vették észre (ATV)
Két kórházban sem vették észre az öt és fél centiméteres ceruzát, amely egy iskolai baleset során beletört egy diák combjába. A 8 éves mindszenti kislányt végül Szegeden műtötték meg, közel egy hónappal a baleset után. Ezalatt már tályog keletkezett a sebben - írja a Délmagyar.hu.
márc. 1
10:46
Elios - Országszerte Tiborcz barátja üzemelteti a közvilágítást (Alternatív Energia)
70 település is Hamar Endre cégéé.
márc. 1
10:47
Újabb időközi választás lesz a hétvégén (ATV)
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Táp községben, miután az előző polgármester, Szöllősi József (független) lemondott - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője csütörtökön az MTI-t.
márc. 1
10:48
Bejelentették, mikor kezdődhet meg a Lánchíd felújítása (Blikk)
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján – mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
márc. 1
10:48
CEU rejtvény - Akkreditáció már van, működési engedély még nincs (Alternatív Energia)
Az egyetem programjai öt tudományterületen is a világ 100 legjobbja közé kerültek.
márc. 1
10:51
Vágó: a Jobbik nélkül nincs rendszerváltás (ATV)
Az LMP képviselő-jelöltje is tagja volt annak az ellenzéki delegációnak, amely megpróbálta kikérni a kecskeméti önkormányzattól az Elios-papírokat. Vágó Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a tapasztalatairól.
márc. 1
11:06
CEU-ügy: újabb érdekes fordulat (Infostart)
Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság az ötévente esedékes felülvizsgálatát követően megújította a Közép-európai Egyetem intézményi akkreditációját.
márc. 1
11:06
Drasztikus lépésre készül Tarlós: ez sok autósnak nem fog tetszeni (Blikk)
– A német városok után is léphet dízelügyben. Tarlós István főpolgármester szerint középtávon ki lehet tiltani a dízelautókat a magyar fővárosból.
márc. 1
11:09
Brüsszel és Soros után most az ENSZ-szel riogat a kormány (HírTV)
Az új propagandában megmarad a migráció témája.
márc. 1
11:15
Csak az LMP-vel és a Momentummal működne együtt a Jobbik (HírTV)
Ezt a párt miniszterelnök-jelöltje mondta szerdán az ATV-ben.
márc. 1
11:27
Átment a CEU magyar jogi entitása a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságán (ATV)
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) az ötévente esedékes felülvizsgálat után megújította a Közép-európai Egyetem (KEE/CEU) akkreditációját – írja a Magyar Nemzet Online az intézmény közleményére hivatkozva.
márc. 1
11:33
Babakocsival indult lopni egy férfi Debrecenben (Ripost)
Miközben gyűjtögetett, megzavarták és elmenekült.
márc. 1
11:39
Ötszáz egyetemi oktató tiltakozik Orbán Viktor évértékelő beszéde miatt (444.hu)
A miniszterelnök Melegh Attila a kormánypropagandában kiforgatott, eltorzított mondata alapján már arról beszélt, hogy a tudós csak a magyar nép nagylelkűsége miatt élhet sértetlenül.
márc. 1
11:42
Luxusgépeket vehet a kormány: ennyibe kerülhet az üzletemberek kedvelt járműve (Blikk)
– A milliárdos üzletemberek kedvelt repülőgépét szerezné be a kormányzat „futár és felderítő célokra”.
márc. 1
11:42
A kormány 12 pontos javaslatot nyújt be az ENSZ migrációs csomagjához (hirado.hu)
A kormány kész megvívni ezt a harcot.
márc. 1
11:48
Egyre több a hiba Pakson - Kockázatos a koncentráció (Alternatív Energia)
Az elmúlt fél évben minden hónapra jutott egy-egy „üzemi esemény”.
márc. 1
11:50
Újabb időközi választás jön - Lemondott a polgármester (Alternatív Energia)
Március 4. lesz a nagy nap.
márc. 1
11:51
A kormány 12 pontos javaslatot nyújt be az ENSZ migrációs csomagjához (ATV)
A kormány 12 pontos javaslatot fogadott el az ENSZ migrációs csomagjáról, ezt benyújtják az ENSZ-közgyűlés elnökének - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
márc. 1
11:51
Navracsics a kormánynak: Na, ugye! (444.hu)
Korábban hazaárulónak nevezték, mert bírálta a sorosozást, de szerinte most már osztják a véleményét a kormányban.
márc. 1
11:52
Megvan a Fidesz új ellensége (Alternatív Energia)
Egy oroszlán lábát harapdája egy kisegér, de a híveknek bejöhet.
márc. 1
12:00
Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van (hirado.hu)
Nem szerencsés, ha szavazatszerzési célra használják a határon túli magyarok ügyét.
márc. 1
12:03
Navracsics: örülök, hogy osztják a véleményemet „sorosozás”-ügyben (ATV)
„Na, ugye” – ezt gondolta az uniós biztos, amikor először meghallotta, hogy a fideszeseknek is sok a sorosozás.
márc. 1
12:03
Kárász Róbert szerint az óvodákba nem kell tornaterem, mert azok a pici gyerekek a csoportokban is tudnak "táncolni" (444.hu)
Az ATV műsorvezetője ezután megállapította, hogy a magyar oktatás mégiscsak elképesztően színvonalas lehet, mert Oxfordba is felvettek már száz magyar diákot (valamikor).

Keresés