Akár 448 ezer forintos bruttó bért ígérve toboroz buszsofőröket a BKV. Az állásra ráadásul csekély jelentkezési feltételeket állapítottak meg, így például kötelező idegennyelv használatról egyáltalán nincs benne szó, sőt alapfokú...
A Nemzeti Választási Iroda azt kéri, hogy aki az országgyűlési választáson külképviseleten, vagy a lakóhelyétől eltérő másik magyarországi településen kíván szavazni, ne hagyja az utolsó pillanatra a kérelem benyújtását.
Ismét gyengült a Fidesz a pártot választani tudó biztos szavazók körében – derül ki a Jobbikhoz közeli Iránytű Intézet Magyar Nemzet számára végzett legfrissebb felméréséből. A kutatás március 21. és 24. közt készült ezer ember megkérdezésével.
„Az LMP szerint a Fidesszel semmilyen együttműködés nem megengedhető. A Fidesz számtalan helyen bizonyíthatóan visszaélt az állampolgárok személyes adataival, ehhez egy ellenzéki párt sem asszisztálhat, sőt ha bárki ilyet tapasztal, akkor feljelentést kell tenni. Mivel Barta János a fenti elvárásoknak nem tett eleget, ezért a párt elnöksége a mai n
Tizenegy nappal a parlamenti választás előtt változatlanul őrzi előnyét a Fidesz-KDNP, a kormánypártok akár 50% feletti szavazataránnyal is számolhatnak – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. Várhatóan egyébként ötpárti lenne a parlament, a Jobbikra 15%, míg az MSZP-Párbeszéd listára 11%, az LMP és a DK listáira pedig egyaránt 8% szavazna.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 112. Kormányinfóján elhangzott: még szerdán benyújtja a kormány a magasházak építésével kapcsolatos törvényjavaslatát, amely 65 méterben maximalizálná a Magyarországon építhető ingatlanok magasságát. Beszámoltak több, aktuális kérdéssel kapcsolatos kormányálláspontról
„Nagy baj lenne, ha Lázár János vagy Orbán Viktor döntené el, hogy ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot” – mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter, mintha Németh Szilárd Fidesz-alelnök nem pont ezt csinálná.
Zuglóban a Fidesz gyűjtött és adott aláírásokat az LMP-s jelöltnek - ezt maga az LMP-s induló, Barta János ismerte el Fiala János rádióműsorában, miután az MSZP-s induló, Tóth Csaba ezt megemlítette.
A kormány vizsgálja, hogyan tudja érvényesíteni a téli rezsicsökkentést azokon a településeken, ahol nincs kiépítve gáz- vagy távhőhálózat - közölte Lázár János szerdai i sajtótájékoztatóján.
Bár tisztázódtak az álláspontok, nem várható sokkal komolyabb ellenzéki együttműködés, csupán néhány egyoldalú visszalépés – vélekedett a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Emeli bruttó 2 forinttal a benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült az MTI piaci forrásból.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint a felgyorsított büntetetőeljárásokon keresztül, a megfelelő büntetésekkel lehetne megakadályozni az ajánlásokkal kapcsolatos visszaéléseket.
Tarrós – Kutyájával együtt tűnt el egy 72 éves férfi a Baranya megyei Tarrósból kedd este. Halász Béla Jenő este fél 11 körül indult el otthonából, a rendőrség szerda délelőtt bukkant rá az erdőben.
A választások előtti utolsó képviselőtestületi ülést tartották Felcsúton a polgármester irányításával. Ebből az alkalomból várta a helyszínen Mészáros Lőrincet a hazai és a külföldi média, hogy kérdéseikre válaszoljon. Mint kiderült, nem fél az elszámoltatástól, és számára nem létezik más, csak a Fidesz.
Hét évig Nepálban hegyi túrákat vezetett, közben meghódította az 5895 méter magas Kilimanjáro csúcsát Kovács András (44), a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt (SEM) elnök-listavezetője.
Csaknem 10 kilométeres a torlódás az M1-es autópályán, Budapest felé a bőnyi kijárat közelében, a 100-as kilométernél. Aszfaltoznak, ezért csak a belső sáv járható a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon - közölte az Útinform a honlapján szerda délután.
Demján Sándor sokszínű, mozgalmas, kreatív munkáját, karitatív tevékenyégét és offenzív vállalkozói magatartását emelte ki Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Parragh László az MTI-nek, akik üzlettársként, barátként és példaképként tekintettek a hétfőn elhunyt vállalkozóra.
Április 1-jén lezajlik három magyar biztosítótársaság egyesülése. Az egyesüléshez kapcsolódóan egyik biztosító ügyfeleinek sincsen tennivalója, a meglévő biztosítási szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak. 2018....
Kósa sofőrje múlt héten nem tudott elsőre behajtani a pécsi városháza udvarára, a miniszter meg nem akart kiszállni az újságírók miatt. Az esetet a mosdón lévő portáson torolták meg, de Kósa most méltányosságot kért.