2018. május 17. csütörtök

máj. 17
9:18
Összecsattant két BKV-busz Budapesten (ATV)
A Széll Kálmán téren hajtott bele az egyik BKV busz a másik hátuljába.
máj. 17
9:45
Jövő keddig dönt Jobbik-tagságáról Toroczkai (HírTV)
Addig vár választ Sneider Tamástól a levelére.
máj. 17
9:48
Czeglédy Csaba testvére, Péter is őrizetbe került (ATV)
Elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult ügyben hétfőn őrizetbe vett négy személy közül két férfi, köztük Czeglédy Péter előzetes letartóztatását – írja a Magyar Idők.
máj. 17
9:54
Lagzi Lajcsi mosolya csak akkor savanyú, mikor azt énekli: „kell egy kis áramszünet” (ATV)
A zenész a körülötte kialakuló botrány után már nem érzi otthonának a vidéki házukat, inkább Soroksárra költözne, ahol gyerekkorát töltötte.
máj. 17
9:57
EU-csúcs: Macronnal is egyeztetett Orbán Viktor (HírTV)
A Nyugat-Balkán jövője, az iráni atomalku, és az amerikai védővám is téma lesz a mai uniós csúcson.
máj. 17
10:00
24.hu: Seszták megfenyegette Orbánt, új választás jöhetett volna miatta (Alternatív Energia)
A kétharmadot fenyegetné, ha lemondana mandátumáról.
máj. 17
10:06
61 éves, de 40-nek néz ki… Egy svájci professzor megdöbbentő kezelése, ami olyan eredményt hozhat, mintha botoxot használtunk volna (Blikk)
Prof. Henry Muston, a zürichi Bőrgyógyászati Kutatóintézet főnöke bebizonyította, hogy elég lehet 4 hét az arc és a nyak bőrének 10, 15 vagy akár 20 évvel való megfiatalításához. Az általa megalkotott kezelés visszafordíthatja a bőröregedést, megszüntetheti a ráncok 93,7%-át. Segítségével minden nő kortól függetlenül fiatalabbnak nézhet ki, 100%-ba
máj. 17
10:06
Fotó: farkasszemet nézett egyik legnagyobb bírálójával Orbán (ATV)
Korábban kemény szavakkal illette Emmanuel Macron a magyar miniszterelnököt, most mégis tárgyalóasztalhoz ültek.
máj. 17
10:09
Szanyi szerint öt Fidesz-ügynök van az MSZP-ben (HírTV)
A szocialist képviselő feloszlatná, majd – új névvel és új logóval – újra megalakítaná a pártot.
máj. 17
10:12
Vérlázító magyarázat: Ezért lövöldözött kisfiúkra a poprádi férfi -Kép (Ripost)
Két kisgyereket kórházba kellett szállítani, az orvosok operálták ki a lábukból a lövedéket.
máj. 17
10:33
24.hu: Seszták megfenyegette Orbánt (Alternatív Energia)
A kétharmadot veszélyeztetné, ha lemondana mandátumáról.
máj. 17
10:35
Erdogan most 101 katonatisztet tartóztattat le (Alternatív Energia)
Még mindig a puccskísérlet: már több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe.
máj. 17
10:45
Szijjártó: a Sargentini-jelentés "minősített hazugságok gyűjteménye" (Infostart)
Nem érdekli a magyar valóság az Európai Parlamentben ülő képviselőket, és az látszik, hogy az NGO-k egy csoportja azon dolgozik, hogy negatív képet fessen Magyarországról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1-en.
máj. 17
11:00
A CÖF a közgondolkodás javítására kapott 508 milliót az MVM-től (444.hu)
Egészen merész célkitűzés.
máj. 17
11:03
Újabb helyen bukkant az afrikai sertéspestis (Infostart)
Az ukrán határ melletti Tiszakerecseny község határában elhullottan talált vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma szerdán. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását
máj. 17
11:06
Robbantás áldozata lett egy magyar nő Los Angelesben (Alternatív Energia)
Saját kozmetikai szalonjában gyilkolták meg a 48 éves áldozatot.
máj. 17
11:12
„Ennek sajnos eljött az ideje” – Szanyi az MSZP felszámolásáról (ATV)
Az eddigi legkomolyabb kritikával illette a szocialista Szanyi Tibor saját pártját. Nem csak azt mondta, hogy Fidesz-kollaboránsok vannak az MSZP-ben, de úgy is véli, hogy a szocialista pártot fel kell számolni, majd újjáalakítani. Konkrét tervei is vannak, például az új párt nevét illetően. Nemsokára pedig a programját is nyilvánosságra hozza, ame
máj. 17
11:15
Gulyás Gergely szerint ez lesz az EP-választások tétje (Infostart)
A kormánynak az emberi méltósággal élhető élet feltételeit kell biztosítania – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, a Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt. Arról is beszélt, hogy a kabinetrendszer bevált, ezért – ha változtatásokkal is – de változatlanul kulcsszerepe lesz a döntések előkészítésében.
máj. 17
11:21
Korózs: Káslernek nincs elképzelése a munkájáról (HírTV)
A szocialista politikus szerint a meghallgatásán bemutatott prezentációját munkatársai állították össze.
máj. 17
11:33
Mégsem fosztják meg ukrán állampolgárságuktól a kárpátaljai magyarokat (HírTV)
Az ukrán elnök visszavonta a magyar kettős állampolgárokat is érintő törvénymódosítási javaslatát.
máj. 17
11:36
Tovább erősödött a Fidesz (Blikk)
– Jobban áll a Fidesz, mint áprilisban, amikor megnyerte a választásokat a Závecz Research májusi felmérése szerint.
máj. 17
11:39
Mészárosék turuljának logója sem magyar (Alternatív Energia)
"Simple eagle design", első képtalálat.
máj. 17
11:51
Nem volt kifizetődő Orbánt zsarolni (HírTV)
Zsarolni próbálta Seszták Miklós Orbán Viktort a választás után.
máj. 17
11:54
Orbán Józsi párját mocskolják a neten – Kiakadt, elmondta az igazságot (Blikk)
Orbán Józsi párja a lapokból tudta meg, hogy elhagyta a kedvesét...
máj. 17
11:56
Balf.sz díler drogot árult Pesten – Filmbe illő, ahogy lebukott (Blikk)
Kábítószer-kereskedelemmel vádolja az ügyészség azt a férfit, aki civil ruhás rendőröknek kínált kokaint és marihuánát en – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
máj. 17
12:00
Olyan külföldön élő magyarnak is megköszönte Orbán Viktor a szavazáson való részvételt, akinek későn küldték el a szavazólapot, ezért nem is tudott szavazni (444.hu)
Az országból elköltöző olvasóink nem értik, miért levelezik velük a miniszterelnök, mert nem adták meg a címüket.
máj. 17
12:03
250 millióért csinálnak farmerruhákat a MÁV-nak (HírTV)
A ruhákat gyártó cég rendszeres beszállítója a vasúttársaságnak.
máj. 17
12:06
Paktumot kötöttek az ellenzéki pártok a Jobbikkal? (ATV)
A Magyar Liberális Párt annak tisztázását várja a többi demokratikus ellenzéki párttól, hogy kötöttek-e paktumot a Jobbikkal azért, hogy az ne indítson jelölteket a fővárosi időközi választásokon.
máj. 17
12:36
Magyarországot is bepereli az Európai Bizottság (ATV)
Beperel az Európai Bizottság hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - jelentették be csütörtökön Brüsszelben.
máj. 17
12:48
DK: a Fidesz pártállami módon üldözi a vele egyet nem értőket (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) volt képviselőjelöltje szerint a Fidesz nyíltan pártállami módon üldözi azokat, akik nem értenek egyet vele.
máj. 17
12:51
Balog: megtanultam, hogy mindenhez ember kell (Infostart)
Nyolc év alatt megtanultam, hogy minden feladathoz elsősorban ember kell - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások leköszönő minisztere az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) centenáriumi ünnepségén.
máj. 17
12:54
Durva dolog derült ki a menekültes pornófilmekről – Magyarország is érintett (18+) (Blikk)
A világ második legnagyobb pornóoldala, az xHamster adta ki az adatokat a német Die Zeit című hetilap kérésére. Elég fura dolgok derültek ki.
máj. 17
13:06
Mutatjuk: ezért a tárgyért fizetett valaki tegnap 48 millió forintot! (Blikk)
Minden idők egyik legsikeresebb aukcióját zárta a BÁV tegnap. Az ékszernapon kétszer is megdőlt a magyar ékszerrekord, amikor egy nagyméretű, briliánssokkal ékített nyakéket és egy gyűrűt összesen 32,4 millió forintért adtak el.
máj. 17
13:15
Kevés eladó, kígyózó sorok az üzletekben (Infostart)
Még mindig kevés az eladó, annak ellenére, hogy megemelték a béreket a boltosok. A kisboltok nem tudtak a bérlemaradásból faragni, a nagyobbak viszont feljebb zárkóztak: nőtt a bérolló közöttük, de a sorállás mindenütt megmaradt.
máj. 17
13:27
Változatlan sorrend: Fidesz, Jobbik, MSZP (HírTV)
Az áprilisi választás után egy hónappal még mindig tartja vezető pozícióját a Fidesz.
máj. 17
13:36
Varga Mihály azt szeretné, hogy a sárga csekkek eltűnjenek (ATV)
A versenyképesség és a termelékenység javítása a következő években a legfontosabb feladat Magyarországon - mondta Varga Mihály kijelölt pénzügyminiszter, hozzátéve, ehhez a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességét is növelni kell.
máj. 17
13:39
Az esőzés után máris itt az áradás (Infostart)
Több magyarországi folyószakaszon árhullám vonul le - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
máj. 17
13:45
Milliárdos összegből készítik fel a magyar startupokat külpiaci kihívásokra (HírTV)
A cégnek tehetséggondozó programot kell kidolgoznia és külföldi üzleteket kell hoznia a magyar cégeknek.
máj. 17
13:57
Kiderült: erre kapott félmilliárdot a Békemenetet is szervező CÖF (HírTV)
A szervezet a közgondolkodás javítására és a lakossági üzenetek terjesztésére kapta a támogatást.
máj. 17
14:00
Itt az igazi rendszerváltás: Rogán Cecíliának nem kell többé bujkálnia és önmagát adhatja (444.hu)
Vége a brüsszeli elnyomásnak, megvalósult a nemzeti szuverenitás: Rogán Cecília akkorát inspirált a TV2-n, hogy Sarka Kata sem bírta tartani a tempót.
máj. 17
14:09
Segít megtalálni az elveszett kutyákat az olajvállalat (HírTV)
Mikrochip-leolvasókkal segíti az elkóborolt kutyák gazdáit megtalálni a MOL.
máj. 17
14:18
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot (ATV)
Az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, mert véleménye szerint bizonyos párlatokra vonatkozó adószabályok a helyi termékeknek kedveznek, amivel Magyarország megsérti az erre vonatkozó uniós irányelvet.
máj. 17
14:27
Hazarendelte budapesti nagykövetét a Palesztin Hatóság (HírTV)
Szeretnék ismerni a pontos magyar álláspontot a kétállami megoldásról és Jeruzsálem státuszáról.
máj. 17
14:57
A pálinka megadóztatására szólít fel az EB (Alternatív Energia)
Két hónapot kapott Magyarország a változtatásra.
máj. 17
15:00
Lázár beszólt Orbánnak - lesz visszavágó? Szavazzon! (ATV)
Lázár János burkoltan, de beszólt Orbán Viktornak, amikor arról értekezett, hogy nem szerencsés kormánytagként bírósági ügyeket kritizálni. Önök szerint megússza ezt retorzió nélkül Lázár János?
máj. 17
15:03
Fontos: egy időre lezárnak egy Duna-hidat (Infostart)
A határátkelő után az Erzsébet-szigetre terelik a forgalmat, azonban ezt az utat a buszok, kamionok, teherautók nem használhatják. Azt javasolják, aki teheti, válasszon másik határátkelőt a felújítás idejére.
máj. 17
15:03
Pünkösd után kiderül, Toroczkai szétszakítja-e a Jobbikot (HírTV)
A párt új vezetése abban bízik, hogy sikerül rendezni a konfliktust a volt alelnökkel.
máj. 17
15:06
Elfogták a kilencszeres betörőt! Budapesti házakat fosztott ki (Blikk)
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki kilenc ingatlanba tört be Kispesten.
máj. 17
15:12
Törölte reklámjait és visszakozik az új letelepedési programot hirdető cég (444.hu)
A hongkongi cég most azt mondja, hogy nem voltak elég körültekintők. A kormány szerint a program egyszerű hazugság.
máj. 17
15:18
Gáspár Evelin: a mai világban hülye lennék szülni (ATV)
Egyáltalán nem gondolkodik még a gyerekvállaláson Gáspár Evelin. A 24 éves, jelenleg egyetemista lány úgy érzi, amíg nincs olyan körülmények között, hogy gyermeke születése után három évet kihagyjon a munkából, addig nem szeretne gyereket vállalni.

Keresés