2018. május 1. kedd

máj. 1
5:18
Évekbe telhet, mire behajtják a kampánytámogatásokat a kamupártoktól (ATV)
Akár három évbe is telhet, míg behajtják a kampányra kapott támogatás összegét azokon a pártokon, amelyek az 1 százalékos eredményt sem érték el a választáson. Az ATV Híradónak nyilatkozó adószakértő szerint a rendszer könnyedén kijátszható. Ugyanis ha a párt tisztségviselőinek nincs végrehajtható vagyonuk, képtelenség visszaszerezni az adófizetők
máj. 1
6:03
Szakadékba borult egy kisbusz Bajóton (hirado.hu)
A jármű utasai közül egy ember a kisbusz alá szorult és életét vesztette.
máj. 1
6:24
Tüntetés, légiparádé, lezárások – így majálisozik Budapest (ATV)
Telekocsi szolgáltatással könnyíti meg a keddi budapesti tüntetésre való eljutást a Momentum. A párt délután 5 órára hirdette meg a demonstrációt a Szabadság térre. A Ligetben eközben a szokásos majálissal várják az érdeklődőket, de lesz autós Nagy Futam földön és levegőben, vagyis Budapest belvárosa szinte egész nap le lesz zárva.
máj. 1
6:45
Jégeső, kegyetlen vihar csap le az országra, itt kell vigyázni (Ripost)
Május elsején még élvezhetjük a nyári időt, de szerdától már viharok nehezítik az életünket.
máj. 1
7:18
Kezdődnek a kilakoltatások, 100 ezer ember is utcára kerülhet (ATV)
Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium, a legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyására felszólító határozatot. A szakértők szerint a kilakoltatások száma ebben az évben elérheti a 35-38 ezret, amely közel 100 ezer ember lakhatási válságát hozhatja.
máj. 1
7:33
A munkások ünnepétől a munkavállalók szolidaritási napjáig (hirado.hu)
Május 1. katolikus ünnep is Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.
máj. 1
8:06
Egy budapesti szórakozóhely előtt tüntettek (HírTV)
Anti-rasszista demonstrációt tartottak éjszaka egy fővárosi diszkó előtt.
máj. 1
8:12
Tragédia Dágon: anyját akarta megvédeni a késtől a fiú, az apja halt bele (ATV)
Késsel életveszélyesen megszúrta feleségét Dágon egy férfi hétfőn. Gyermekük az anyja védelmére kelt, és olyan erővel fogta le az apját, hogy a férfi életét vesztette - közölte honlapján a rendőrség.
máj. 1
8:15
Rekordszámú gyermek megy nyári táborba idén (Infostart)
Minden eddiginél több tábort hirdettek meg idén nyárra. A legnépszerűbbek az informatikai, az idegen nyelvű és a katonai táborok - mondta az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.
máj. 1
8:27
A Fehér Ház régóta tudott az iráni atomprogramról (Blikk)
Washington - Washington régóta tud az iráni atomprogramról - közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen.
máj. 1
8:29
Út melletti szakadékba borult egy kisbusz Bajóton, egy ember meghalt (Blikk)
- Az út melletti szakadékba borult egy kisbusz Komárom-Esztergom megyében, a bajóti pincesoron keddre virradó éjszaka.
máj. 1
8:36
Felmérés: ezer forint körüli a fizikai munkát végzők átlag órabére hazánkban (ATV)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
máj. 1
8:54
Légibemutató és Forma 1-es autók – totális izgalmak a fővárosban (HírTV)
A rendezvények miatt több helyen is forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani.
máj. 1
9:03
Le van zárva fél Budapest, így tud ma közlekedni a városban (Blikk)
– Több belvárosi fő közlekedési útvonalat érint a Nagy Futam versenyautós bemutató, amelyet a május 1-jén rendeznek meg.
máj. 1
9:21
Nagy lezárások: így alakul át a közlekedés (Infostart)
Május 1-én rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több belvárosi fő közlekedési útvonal – többek közt a Lánchíd, az Erzsébet híd, a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca, a Károly körút, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Múzeum körút, a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszának – lezárásával - közölte a BKK.
máj. 1
9:24
Orrvérzéssel vitte be fiát, injekciókat kapott, lekötözték (HírTV)
Két nappal később meghalt a 21 éves fiatalember. Senkit nem vontak felelősségre.
máj. 1
9:57
Az asztmások 40 százaléka használja gyógyszereit (Infostart)
Magyarországon nagyjából egymillió asztmás beteg él, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság szerint azonban csupán 40 százalékuk használja gyógyszereit. Az idei asztma világnap alkalmából arra is felhívják a figyelmet: a kezelést bármikor el lehet kezdeni, és fontos, hogy a betegek orvoshoz forduljanak és tájékozódjanak a számukra legmegfelelőbb terápiáról
máj. 1
10:00
Káosz a fővárosban - erre kell számítani (ATV)
Több belvárosi fő közlekedési útvonalat érint a Nagy Futam versenyautós bemutató, amelyet a május 1-jén rendeznek meg.
máj. 1
10:33
Orrvérzéssel került kórházba a 21 éves Árpi, félrekezelhették, meghalt (Blikk)
Magyarország – Három éve már annak, hogy Dóra Sára elveszítette a fiát, akinek állítólag olyan erős nyugtatókat adtak, amilyeneket csak drogfüggőnek szokás.
máj. 1
10:33
A magyarok harmada majálisozik (hirado.hu)
A fiatalokat a szórakoztató programok, az idősebbeket főleg a sör és a virsli csalogatja.
máj. 1
10:35
Állatkerti világtanácskozás Budapesten (hirado.hu)
A világ állatkerti szervezeteinek vezetői az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is.
máj. 1
10:36
Miközben kint a diszkrimináció ellen tüntettek, bent Kis Grófo bulizott a Remixben (444.hu)
A diszkóban, ahova pénteken a face control alapján nem engedték be egy világhírű roma zenekar tagjait. De Kis Grófót meggyőzték, hogy amúgy nem diszkriminálják a romákat.
máj. 1
10:42
Együtt ünnepelnek május 1-én a nagy szakszervezeti csoportok (HírTV)
Közösen ünnepli május 1-jét több nagy szakszervezeti konföderáció.
máj. 1
10:48
Orrvérzéssel vitték kórházba, félrekezelték, majd meghalt a 21 éves Árpád (ATV)
Három éve már annak, hogy Dóra Sára elveszítette a fiát, akinek állítólag olyan erős nyugtatókat adtak, amilyeneket csak drogfüggőnek szokás.
máj. 1
10:48
Beszakadt a vonat padlózata, a sínek mellett sétáltatták az utasokat (HírTV)
Olvasónk képeket is küldött az esetről.
máj. 1
10:57
Most jött a hír: óriási csattanás hallatszott, áll a forgalom Budapest (Ripost)
Egy embert a tűzoltóknak kellett kiemelni a roncsok közül.
máj. 1
11:21
Nagy változás lépett életbe, milliárdokat lehet megtakarítani (Infostart)
Május elsejétől működik az országos jégkármérséklő rendszer, ami a termelőknek nem jelent többletkötelezettséget, mivel a gazdák befizetésein alapuló agrárkárenyhítési alapból finanszírozzák - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgatója az M1-en.
máj. 1
11:27
Győzött az Uber Bécsben (Alternatív Energia)
Két napig élt a tiltás a szolgáltatással szemben az osztrák fővárosban.
máj. 1
11:30
Életét vesztette egy három napos csecsemő Miskolcon (ATV)
Háromnapos csecsemő halt meg hétfő délután Miskolcon, az orvosok már nem tehettek semmit.
máj. 1
11:45
Lopott bankkártyával akart pénzt felvenni egy győri férfi, de nem tudta, hogy az ATM fotót készít (Blikk)
Győr - A hatóságok nyomozást indítottak egy ismeretlen férfi ellen, aki lopott bankkártyáról próbált pénzt felvenni.
máj. 1
11:45
Fotókiállítás a magyarországi görögök hetven évéről (hirado.hu)
1948. április 7-én érkezett az első vonat a Keleti pályaudvarra a görög polgárháború elől menekülő mintegy hétszáz gyermekkel.
máj. 1
12:03
Lopott bankkártyával akart pénzt felvenni egy győri férfi, nem tudva, hogy az ATM fotót készít (Blikk)
Győr – A hatóságok nyomozást indítottak egy ismeretlen férfi ellen, aki lopott bankkártyáról próbált pénzt felvenni.
máj. 1
12:21
DK: Aki a baloldali ellenzékre szavazott, az Európára szavazott (hirado.hu)
A párt XV. kerületi majálisi sajtótájékoztatóján Hajdu László polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy május 1-jén az ország az uniós csatlakozást is ünnepli.
máj. 1
12:36
Fekete-Győr bejelentette: részt vennének az ellenzéki egyeztetésen (ATV)
A Momentum elnöke az ATV Startban közölte, hogy szándékukban áll részt venni a szerdai, előválasztásokkal kapcsolatos ellenzéki egyeztetésen, bár még nem jeleztek vissza ez ügyben.
máj. 1
13:06
Május 1. – A magyarok harmada majálisozik egy felmérés szerint (GazdaságPortál)
A magyarok csaknem harmada szokott részt venni a majális forgatagában, a fiatalokat a szórakoztató programok, a szenior korosztályt főleg a sör és a virsli csalogatja – derült ki a Kutatópont Kft. legfrissebb, az MTI-nek is elküldött felmérési eredményeiből. A kutatás eredményei szerint az ipari forradalomig visszanyúló hagyományú május 1. hallatán
máj. 1
13:24
Toroczkai mellett indulna Duró (HírTV)
Toroczkai László mellett indulna a Jobbik vezetéséért Dúró Dóra.
máj. 1
13:33
Ezt követelik a szakszervezetek a majálison (Infostart)
A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük - hangsúlyozta Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke kedden, amikor a Városligetben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői megkoszorúzták az első magyarországi szabad majális
máj. 1
13:33
Menet közben szakadt fel egy vonat padlója Győr és Budapest között (Blikk)
- Hangos dörrenések után repkedtek az alkatrészdarabok a Győrből re tartó vonaton, aminek beszakadt az alja.
máj. 1
13:36
Előválasztás? Hiller nem szeretne „ellenzéki sagát” (ATV)
Az MSZP-s politikus még két hetet kér, addig kiderül, jelölteti-e magát újra választmányi elnöknek. Közben próbálnak reformálni az elnökválasztáson is. Horváth Csabával és az előválasztásokkal pedig nem biztos, hogy egyetért.
máj. 1
13:51
Elindult a balatoni szezon (hirado.hu)
Nyári hétvége volt a Balatonnál – akik ott jártak az elmúlt négy napban, ezt saját szemükkel is láthatták.
máj. 1
13:54
A Párbeszéd teljes erővel a mobilgát ellen van (HírTV)
A kerület megválasztott parlamenti képviselője szerint a Fidesz célja, hogy a területet kormányközeli oligarcháknak játssza át.
máj. 1
14:06
Ingyen virsli és színpad nincs, csak lufi a szoci majálison (HírTV)
Nem mozgattak tömegeket az ellenzék majálisai.
máj. 1
14:27
Több embert kellett kimenteni a Balatonból (Infostart)
A vízirendőrök segítettek partot érni három esetben is.
máj. 1
14:45
Új szúnyogfaj terjed Magyarországon, bőrférgességet, trópusi betegségeket hordoz (Blikk)
A bőrférgességet már kimutatták, ám lehetséges, hogy a koreai szúnyog hazai elterjedése nyomán trópusi betegségekből is kialakulhat járvány Magyarországon.
máj. 1
14:45
Boldoggá avatták Brenner János vértanút (hirado.hu)
A több mint tizenötezer ember részvételél tartott szombathelyi latin nyelvű boldoggá avatási szentmise elején Angelo Amato bíboros, az Apostoli Szentszék szentté avatási ügyek kongregációjának prefektusa felolvasta Ferenc pápa levelét.
máj. 1
15:00
Jobban él, mint nyolc éve? Szavazzon! (ATV)
A kormány szerint a nettó bérek ma 56 százalékkal magasabbak mint 2010-ben. Ön érzi a saját életében a jelentős bérnövekedést?
máj. 1
15:09
MSZP: ki kell jönni a gödörből (Infostart)
Az ellenállást nem lehet feladni, az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás - hangoztatták az MSZP vezető politikusai kedden Budapesten, a párt városligeti majálisán.
máj. 1
15:12
10 centis lyuk keletkezett a Győr-Budapest vonalon közlekedő vonat padlóján (ATV)
Rongálás miatt késtek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, kedden délután negyed kettőig csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok Tatabánya és Szárliget között - közölte a Mávinform az MTI-vel. Várhatóan rövid idő alatt visszaáll a menetrendszerű közlekedés.
máj. 1
15:21
MSZP: Az ellenállást nem lehet feladni! (hirado.hu)
Több szocialista politikus is felszólalt a visszafogott majálison.
máj. 1
15:24
Fullház a szállodákban a hosszú hétvégén (HírTV)
Sokan pihentek otthonuktól távol a hosszú hétvégén.

Keresés