Soha nem gondolta volna László Lajos, hogy egy kis utánajárással hozzá tud jutni az egyik legújabb magyar találmányhoz, ami az életét is megmenti majd.
A Kúria elemezte a gyerektartás összegéről szóló ítélkezési gyakorlatot és arra jutott, a gyerektartási perek felgyorsítása érdekében a bíróságok elfogadhatnak köztudomású tényeket, mint például a kiskorú gyermek alapszükségletének havi összege vagy a regionális munkaerő-helyzet - mondta Makai Katalin tanácselnök, a joggyakorlat-elemzést végző csop
Magyarországon a 4. a legnagyobb az elhízottak aránya a világon - írja a szombati Népszava azzal kapcsolatosan, hogy május 19. az elhízás elleni nap Európában. Az újság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataira hivatkozva...
Molnár Gyula évi 60 milliós támogatásról kötött szerződést a Liberálisokkal a választás előtt, ám az MSZP elnöksége nem tudott a megállapodásról. Bősz Anett liberális képviselő arra való hivatkozással lépett ki a Párbeszéd parlamenti frakciójából, hogy az elmúlt másfél hétben azt tapasztalták, partnereik nem teljesítik az előzőleg szóban, illetve í
Az Országgyűlés rövidesen tárgyalhatja a Stop Soros! törvénycsomagot és a kvótaellenes alaptörvény-módosítást, ugyanis a magyar állam nem engedheti, hogy gyengítsék az ország védelmi képességeit - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.
Tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett az UV-sugárzás okozta melanomás esetek száma, a daganatos betegségek közül ez a mutató nőtt a legnagyobb mértékben - közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese...
Bősz Anettliberális képviselő hosszú interjút adott arról, miért lépett ki a Párbeszéd parlamenti frakciójából. Mintmondja: nem érti, "hogyan és miért szivárogtatta ki valaki azt az álhírt, hogy hatvanmillió forintot kaptunk az MSZP-től, miközben csak százalékérték szerepel a szerződésben, amiből a hatvanmilliónál sokkal kisebb összeg következik. R
Csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki baleset miatt szombaton az M7-es autópályán Martonvásárnál a Balaton felé - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Martonvásár - Csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki baleset miatt szombaton az M7-es autópályán Martonvásárnál a Balaton felé - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap...
Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel -
Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.
Már Románia légterében sem létesített rádiókapcsolatot a Norvegian légitársaság Boeing 707-es utasszállító repülőgépe, amely Szingapúr -London útvonalon repült, ezért riasztásra kerültek a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjei.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb, többórás napsütésre is számíthatunk a hétvégén - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében. Ugyanakkor fel kell készülnünk a szórványosan előforduló záporokra, zivatarokra...
Kihúzták az Ötöslottó 20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 21. heti sorsoláson 1 milliárd 535 millió forintos főnyereményért izgulhatnak...
Egyértelmű, hogy a pénz miatt lépett ki a Párbeszéd-frakcióból Bősz Anett - legalábbis Szabó Tímea szerint. A Liberálisok viszont azt állítják, hogy nem kapták meg azokat a jogokat, amelyeket ígértek nekik. Az azonban biztosnak tűnik - legalábbis egyelőre -, hogy Bősz Anett nem ül be az LMP-frakcióba. További részletek a videóban.
Többéves mélypontra került a forint, jelenleg 1 eurót nagyjából 318 forintért lehet megvásárolni. A szakértő szerint nem lehet tudni, meddig marad ilyen a deviza-helyzet, és főleg nem tudni, hogy milyen irányban változik a következő hetekben. Az biztos, hogy a most utazóknak kicsivel több pénzt kell magukkal vinniük, és az is többet fog fizetni, a