Ma vesznek búcsút a Sólyon meggyilkolt 8 éves H. Adrienntől. Édesapja, Győző a Ripostnak elmondta, hogy több mint száz gyászolót várnak a kislányuk búcsúztatójára.
Josef Weidenholzer szerint undorító, hogy a kormány büntetőjogi szankciókkal fenyegeti azokat, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket segítenek.
Vranik Roland Az állampolgár című filmje kapta a fődíjat a Buenos Aires-i nemzetközi filmfesztiválon - közölte szerdán az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az MSZP szerint Orbán Viktor és "a kegyelméből meggazdagodott körök" beavatkoznak Szlovéniában a választási kampányba, a szomszédos ország belügyeibe, és a kormányfő ezzel azt teszi az európai uniós tagállamban, amivel Soros Györgyöt vádolja Magyarországon.
Rendhagyó sajtóebédre invitálta Balogh Sándor, a Budapest 2017 Kft. gazdasági igazgatója a sportújságírókat, ahol egy kérdést követően elhangzott, a Hosszú Katinka és Shane Tusup által alapított és működtetett Iron Aquaticsnek a Duna Aréna használatára kötött szerződése 2018. május 31-én lejár.
A vállalkozásoknak május 31-ig - csütörtökig - kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást valamint gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A külgazdasági és külügyminiszter ma amerikai kollégájával találkozik Washingtonban. Szijjártó szerint a két kormányzat politikai megközelítései között nagyon komoly hasonlóságok vannak.
A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első - reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán közleményben arra, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatala (UNHCR) felszólította a magyar kormányt a "Stop Soros" törvényjavaslat visszavonására.
Dúró Dóra maga mondta, hogy elgondolkodik rajta, hogy felhagy a politizálással, miután pária lett a jobbikon belül, a párt vezetése szemében áruló lett. Most a párt vezetése úgy döntött, nem is vár erre, elveszik a képviselőjük mandátumát.
Tragikussal hirtelenséggel elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton FC labdarúgóklub tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője - közölte szerdán a székesfehérvári klub honlapja.
Jobb helyre nem is kerülhetett volna Nyári nyereményözön játékunk 50 ezer forintos Spar-utalványa: Szalma Géza és felesége a kezdetektől fogva rendszeres olvasója lapunknak, így épp itt volt az ideje, hogy a szerencse rájuk mosolyogjon.
Ember legyen a talpán, aki a mai világban el tud igazodni a különböző életmód javító tanácsok között. Ezek ugyanis a legtöbbször komoly ellentmondásba keverednek, és csak a katyvasz marad utánuk. A tudományt ugyanakkor ennél nehezebb...
- Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
Egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos lett Seszták Miklós. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.