Civilek tüntetnek a parlament megalakulása és az új kormány ellen kedden a Kossuth téren a Civil Ellenzéki Kerekasztal elnevezésű szervezet felhívására.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a parlamenti választás után is a Fidesz-KDNP-vel szimpatizál a magyarok többsége, a kormánypártokat a teljes népességen belül 41 százalék, a választási részvételüket biztosra ígérők több mint 50 százaléka támogatja.
Politikával nem is foglalkozhatok, de nem is akarok. Szakmai jellegű kritikát pedig soha nem hallottam Brüsszelből sem az OLAF, sem a Eurojust részéről a magyar ügyészséggel kapcsolatban - állította Polt Péter a parlamenti folyosón az atv.hu-nak adott villáminterjúban. "Ha kicsit is objektívek vagyunk, akkor ez tényszerűen nem igaz" - utasította vi
Az előző ciklussal azonos bizottsági struktúrában folytatja munkáját a parlament, a keddi alakuló ülésen megválasztották a testületek elnökét, alelnökeit és tagjait is.
Tanulóbarát volt, sokszor gyakorolt feladatokat tartalmazott, ugyanakkor munkás, időigényes volt az idei középszintű matematika érettségi - mondta az InfoRádiónak Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója.
Noha mégcsak május eleje van, az évszakhoz képest szokatlanul melegebb volt a hőmérséklet az utóbbi napokban. Olyannyira, hogy szombaton megdőlt a hajnali melegrekord. És alighogy beköszöntött a jó idő, máris jött a hír: autóból kellett...
Fagyasztott spenótot hívott vissza és vont ki a forgalomból magas kadmiumtartalom miatt a Metro üzletlánc, a termékből az Európai Unió (EU) több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden honlapján.

Megalakult az új Országgyűlés. Házelnökké ismét Kövér Lászlót választották. Áder János államfő javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.
Nyolc embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt, más országok mellett Magyarországon is - közölte az Európai Unió tagállamainak rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol kedden.
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntettében, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek kedden a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki nem gondoskodott megfelelően édesanyjáról.
Egy firss EU-s jelentés szerint a magyarok 2 óra 48 percet töltenek átlagosan valamilyen elektronika kütyü képernyőjének a bámulásával. Ezzel a mért 15 EU-s ország közül az ötödik helyen állunk. Más mérések szerint azonban Magyarországon...