2018. május 25. péntek

máj. 25
6:18
Ceglédi: Toroczkaitól van félnivalója a Fidesznek (ATV)
A politikai elemző rendesen kiosztotta az ellenzéki pártokat. Az ATV-ből üzent többeknek is, várja például azoknak a neveit, akiket kémeknek tartanak a párttársak. A Jobbik szerinte végletekig feszítette magát, de a Toroczkai-féle irányvonal alternatívát adhat a kormánypártokkal szemben, amit veszélyesnek tart Orbánékra nézve.
máj. 25
6:27
Autósok, figyelem: változnak a műszaki vizsga feltételei (Infostart)
Az új rendelet például előírja, hogy a vizsgabiztos díjazása nem függ az adott műszaki vizsgálat eredményétől, tehát a vizsgadíjat akkor is ki kell fizetni, ha nem „ment át” az autó.
máj. 25
6:42
Egy éven belül a Várba költözik a kormány (ATV)
Egy éven belül a Budai Várba költözik a kormány - jelentette be első Kormányinfóján Gulyás Gergely.
máj. 25
6:57
Újabb drágulás a benzinkutakon (Infostart)
A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
máj. 25
7:00
Több helyen is emelik a parkolási óradíjat: így változhat a parkolási rend a fővárosban (Blikk)
– Új parkolási övezetek lehetnek Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra emelkedhet a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkenhetnek a parkolási díjak – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslatból.
máj. 25
7:24
VV Fanni elrablója teljesen kiakadt a tárgyaláson: azt hitte, szabadon távozhat (Blikk)
Még három hónapig biztosan a rácsok mögött marad a Novozánszki Fanni (†24) eltűnése ügyében gyanúsított B. László, sorsáról csütörtök reggel döntött a bíróság.
máj. 25
7:24
Nagy eső jön, kiadták a másodfokú figyelmeztetést (ATV)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés.
máj. 25
7:24
Egymilliárdot tolnak Orbán új kormányszervébe (HírTV)
A pénzből több mint 500 millió forint jut személyi kiadásokra és azok közterheire.
máj. 25
7:26
Kilakoltatás a Hős utcánál: lesz, akivel személyesen egyeztet a polgármester (ATV)
Hiába gyűjtött össze ötezer támogató aláírást "A Város Mindenkié" csoport, a kőbányai önkormányzat mégis leszavazta azt a javaslatot, amely megoldhatta volna a Bihari utca 8/C kilakoltatás előtt álló bérlőinek gondjait. A szegény, kisgyerekes, de a lakbért és a számlákat becsülettel fizető családok azonban ígéretet kaptak arra, hogy a polgármester
máj. 25
7:42
Nem volt jogosítványa a ceglédberceli tragédiát okozó sofőrnek (ATV)
Az Adavarul.ro oldal szerint a 38 éves Petru K.-nak a baleset pillanatában nem volt jogosítványa.
máj. 25
7:54
Stop Soros: a határrendészeti távoltartás is kikerül (ATV)
A belügyminiszter új Stop Soros javaslata nemcsak a 25 százalékos illeték megfizetéséről nem szól már, de a szintén sokat támadott "határrendészeti távoltartásos" passzus is kikerül. A civil szervetek előzetes, önkéntes adatszolgáltatásáról szóló terv is változik, mert ez "önfeljelentésnek" minősülne, miután most a kormány úgy döntött: az illegális
máj. 25
8:12
Trócsányi: a jogállamiságot védi majd a legfelsőbb közigazgatási bíróság (ATV)
A jogállamiságot védő, fontos intézményt fognak felállítani a legfelsőbb közigazgatási bírósággal - emelte ki az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
máj. 25
8:18
Emelkedett az üzemanyagok ára (ATV)
A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
máj. 25
8:24
Nagy felhőszakadás jön: ezekre a megyékre már másodfokú riasztást adtak ki (Blikk)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben felhőszakadás veszélye miatt, öt megyében pedig már másodfokú a figyelmeztetés.
máj. 25
8:39
Szintet lépett a személyes adatok védelme az EU-ban (Igényesférfi.hu)
Jelentősen erősödik péntektől a személyes adatok védelme az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) miatt.
máj. 25
8:48
Készüljön az özönvízre: ezekre a megyékre már másodfokú riasztást adtak ki (Blikk)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben felhőszakadás veszélye miatt, öt megyében pedig már másodfokú a figyelmeztetés.
máj. 25
8:50
Újabb nemzeti konzultációt hirdet a kormány: a nők véleményére lesznek kíváncsiak (Blikk)
Az illegális migráció szervezése nemzetbiztonsági érdekeket sértő bűncselekménynek számít, ezért a magyar államnak kötelessége fellépni ezzel szemben, meg kell tiltani, szankcionálni kell ezt a tevékenységet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a „Stop Soros” törvénycsomagról szólva.
máj. 25
8:51
Öt megyében adtak ki figyelmeztetést (Infostart)
Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés.
máj. 25
8:53
Orbán Viktor: családpolitikai akciótervet hirdet meg a kormány (Infostart)
Az illegális migráció szervezése nemzetbiztonsági érdekeket sértő bűncselekménynek számít, ezért a magyar államnak kötelessége fellépni ezzel szemben, meg kell tiltani, szankcionálni kell ezt a tevékenységet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a "Stop Soros" törvénycsomagról szólva.
máj. 25
8:57
Tamás Gáspár Miklós (HVG): Az „alt-right” Budapesten (Igényesférfi.hu)
Én egyáltalán nem bánom, hogy Steve Bannon meg Milo Hogyishívják ellátogat Pestre.
máj. 25
9:06
Orbán Viktor szerint nagyot változott a világ, amióta ő fiatal volt, és a nők már személyes ambíció okán szeretnének dolgozni (444.hu)
Az interjút adó miniszterelnök továbbra is nehezen lép túl azon, hogy megbüntették őt, mert gyerekekkel kampányolt.
máj. 25
9:24
Itt vannak az első fotók a budapesti taxistámadás helyszínéről (ATV)
Többször megszúrtak egy taxisofőrt péntekre virradóra Budapesten, a XX. kerületi Ady Endre téren - közölte a rendőrség az MTI-vel.
máj. 25
9:24
Úgy fest, Sallai kipofozta magát az LMP-ből (HírTV)
Az ökopárt fegyelmi bizottsága kizárta a politikust, értesült a PestiSrácok.hu.
máj. 25
9:26
Kunhalmi: Vicc, amit az ellenzék csinál (HírTV)
A szocialista politikus indulatosan bírálta a baloldali politikustársait, amiért az egymás elleni harccal vannak elfoglalva.
máj. 25
9:33
Megdöbbentő részletek a megkéselt budapesti taxisról (Infostart)
Többször megszúrtak egy taxisofőrt péntekre virradóra Budapesten, a XX. kerületi Ady Endre téren - közölte a rendőrség.
máj. 25
9:39
Eljárás készül Toroczkai ellen a Jobbikban (Igényesférfi.hu)
Toroczkai Jobbikon belüli platformja illegitim és megosztó, ezért etikai és fegyelmi eljárást indít ellene a párt elnöksége.
máj. 25
9:42
Tanulmány: A teljes magyar lakosság gazdagodik (ATV)
A pénteki Világgazdaság dolgozta fel a Blochamps Capital tanulmányát, amiben azt írják, bár „a teljes lakosság gazdagodik”, a legvagyonosabb réteg megtakarításai nőnek a leggyorsabban.
máj. 25
9:42
Orbán: A liberális demokrácia kiüresedett, ezért kell új vezéreszme (HírTV)
A kereszténydemokrácia megvédi a migrációtól határokat és a hagyományos családmodellt tekinti értéknek, mondta.
máj. 25
9:51
Folytatódik a jobbikos belviszály (Infostart)
Etikai és fegyelmi eljárás indulhat Toroczkai László ellen a Jobbikban – közölte a párt a közösségi oldalán.
máj. 25
10:00
Lerombolják azt a különleges óvodát, ahol a kínai és a vietnami gyerekeket megtanították magyarul (444.hu)
A Mocorgó Óvoda pedagógusai maguktól kidolgozták az ázsiai gyerekek integrációs módszerét, de útban vannak a Közlekedési Múzeumnak.
máj. 25
10:06
Nem lehet egész hétvégén e-matricát venni (ATV)
Tervezett rendszerfejlesztés és -karbantartás miatt május 27-én, vasárnap éjszaka egy és hajnali öt óra között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken.
máj. 25
10:08
Milliárdos áfacsalási ügyben nyomoz a NAV (ATV)
A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával "ügyeskedtek" - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
máj. 25
10:09
Orbán felismerése: egyre több nő akar a puszta gazdasági kényszer helyett személyes ambícióból is dolgozni (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában osztotta meg a tapasztalatát a hallgatókkal. Migránsokról, Sorosról is beszélt persze.
máj. 25
10:30
Rákot okozhatunk a vadállatoknak (Alternatív Energia)
Az emberi tevékenységek, például a környezet átalakítása sok állatfajnak árt.
máj. 25
10:32
Veronai buszbaleset: Kész a vádirat (Alternatív Energia)
Október elején kezdődik a büntetőper.
máj. 25
10:39
Kizárták az LMP-ből Sallai R. Benedeket (Infostart)
A politikus nem hagyja annyiban, fellebbez a párt fegyelmi bizottságának nem jogerős döntése ellen.
máj. 25
10:54
A műjégpálya berendezéseivel hűtenék a Liget Projekt épületeit (ATV)
A Főtáv szerint a Városligeti Műjégpálya hűtőberendezéseinek felhasználásával, a hűtési rendszer továbbfejlesztésével meg lehetne oldani a Liget Budapest projekt újonnan létesülő középületeinek - Magyar Zene Háza, Olof Palme Ház, Magyar Nemzeti Galéria, Néprajzi Múzeum - klimatizálását.
máj. 25
11:00
Kormánytisztviselőket vádolnak korrupcióval (ATV)
Két kormánytisztviselőt vádol korrupciós bűncselekményekkel a Fővárosi Főügyészség - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
máj. 25
11:09
Orbán: Le kell porolni a kereszténydemokráciát (Igényesférfi.hu)
A kereszténydemokrácia megvédi a határokat, támogatja a hagyományos családmodellt, a keresztény kultúra megvédését pedig természetesnek tekinti, ezért elő kell venni és le kell porolni – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió műsorában.
máj. 25
11:21
Pénzügyminiszter: Magyarország számára fontos az eurózóna stabilitása (Igényesférfi.hu)
Magyarország számára fontos az eurózóna stabilitása – jelentette ki az Eurogroup kibővített brüsszeli ülésén csütörtökön késő este Varga Mihály pénzügyminiszter.
máj. 25
11:24
Kizárták Sallai Róbert Benedeket az LMP-ből (444.hu)
Egyelőre első fokon.
máj. 25
11:24
Apjának lekérte az adatokat a kormánytisztviselő, most korrupció a vád (HírTV)
Belenéztek a nyilvántartásba, hogy milyen a megvásárolni kívánt autó előélete, baj lett belőle.
máj. 25
11:26
Az Újpest szurkolói meggyalázták Belső-Ferencvárost (444.hu)
A lilák húzogatják a Zöld Sas faroktollát. Csoportosan elkövetett összehugyozást hajtottak végre.
máj. 25
11:33
Kövér László mentális fordulatot sürget (Infostart)
A demográfiai trendek további javítása a most kezdődött új kormányzati ciklus fő feladata – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
máj. 25
11:36
Megdöbbentő adatok: innen tűnik el a legtöbb kiskorú gyermek (Blikk)
Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg – mondta el az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
máj. 25
11:36
Több mint hússzor szúrtak meg egy taxist hajnalban (Alternatív Energia)
A késelő elmenekült a helyszínről.
máj. 25
11:42
Első fokon kizárták az LMP-ből Sallai Róbert Benedeket (ATV)
Első fokon úgy döntött az LMP etikai bizottsága, hogy a Hadházy Ákossal történt incidense miatt kizárja a pártból Sallai Róbert Benedeket – értesült az Azonnali.
máj. 25
11:48
MSZP-s képviselő: lehet, hogy forradalmat kell csinálni (ATV)
Korózs Lajos nem szeretné, hogy vér folyjon, de a jelenlegi helyzetben az ellenzéki pártok szerinte kevesek ahhoz, hogy érdemi változásokat eszközöljenek ki.
máj. 25
12:00
Tényleg a magyar történelem legdrágább lakásfelújítását csinálták meg Kövér Lászlónak 2,3 milliárdért? (444.hu)
A dolog igen jól hangozna, sőt már a köztudatba is kezdett átmenni, ám nem igaz. Egy egész házat építenek át és rekonstruálnak ennyiből. Az eredmény az lesz, hogy Kövér lényegében egy igen szép laktanyában fog lakni, egy csomó egyenruhás fegyveres fölött.
máj. 25
12:12
Trükközött a közismert magyar online áruház: ezzel sem próbálkoznak többet (Pénzcentrum)
Egy nem jogerős bírósági ítélet szerint a webáruházba visszaküldött terméknél nem lehet az eredeti csomagolás meglétéhez kötni a kifizetett ellenérték visszatérítését, és a teljes összeg visszajár, nem csak a vételár! A...

Keresés